hirdetés
hirdetés

Egekben az osztrákok utazási kedve

A bécsi Ferien Messe-hez időzítve tette közé minden idők legoptimistább piaci prognóziásot az ausztriai RUEFA utazási iroda – tájékoztatta szerkesztőségünket Kovács Balázs, a GD Consulting ügyvezetője, aki helyszíni tapasztalatok alapján foglaja össze az elemzés lényegét. 

hirdetés

A RUEFA-iránytű című elemzésből megállapítható, hogy a szomszédos Ausztriában élők számára az utazás az egyik legfőbb „anti-stressz-eszköz”, valamint a családra fordítható „minőségi idő” fóruma - vallja a megérkedezettek 43 százaléka. A turbulnes világpolitikai események továbbra is jelentős hatással vannak az utazási döntésekre, a megkérdezettek 80 százaléka idén tudatosan kerül bizonyos úti célokat, tavaly ugyanez az arány még „csak” 53 százalék volt.

A reprezentatív kutatás eredménye alapján 2018-ban az osztrákok 88 százaléka tervezi, hogy az idei évben biztosan elutazik szabadsága alatt, ráadásul 37 százalékuk még a 2017-esnél is több alkalommal tervezi ezt megtenni. A túlnyomó többség, a válaszadók 81 százaléka az év során legalább három utazást tervez. A 2018 január 11. és 14. között zajló Ferien Messe keretében bemutatott kutatás szerint is az osztrák az utazás világbajnokai, ahol az utazás az élet mindennapi részéve vált, arról nem hajlandóak lemondani. Az osztrákok tudatosan terveznek, átlagosan 16 óra időbefektetést igényel, míg az első utazási ötlet felmerülését konkrét foglalás követi.

2018-ban a megkérdezett osztrákok többsége Olaszországba utazik / fotó:123rf.com
2018-ban a megkérdezett osztrákok többsége Olaszországba utazik / fotó:123rf.com

A RUEFA-iránytű kutatásban résztvettek 44 százaléka legalább 3 hónappal az utazás tervezett kezdete előtt foglal. Az early bird foglalás mellett a legfőbb érvük, az ekkor még elérhető szélesebb választék, s csak kisebb részben a kedvezőbb ár. Ami az árakat illeti, idén is nagyvonalú költés várható az osztrák turistáktól, akik közül közel minden harmadik még a tavalyinál is több pénzt tervez idén a szabadsága alatt költeni, mint 2017-ben.

A válaszadók 60 százaléka a tavalyival megegyező kiadásokkal számol. Különösen nagyvonalú költekezőnek ígérkezik a milleniumi, azaz az 1980 és 2000 között születettek korosztálya, akik közül 44 százalékuk az idén még a tavalyinál is több utat és költést fontolgat.

A nemzetközi desztinációk népszerűségében 2018-ban Olaszország és Horvátország holtversenyben az első helyen áll, a megkérdezettek 33 százaléka e két desztinációt nevezte meg az idei főszabadság úti céljának. Második helyen - a tavalyihoz képest egy helyezést előre lépő - Németország (23%) áll, s idén ismét dobogós helyen várható Görögország (16%).

A további népszerű és felkapott úti céljai lehetnek az idén nyaralást tervező osztrákoknak: Nagy Britannia, Írország, Skócia, valamint Magyarország, Csehország és Szlovákia. Érdekes megállapítása a RUEFA elemzésének, hogy a családosok egyre nagyobb számban terveznek városlátogatást. Az osztrákok körében az idei évben legtrendibb városnak Amszerdam, Berlin, München és Hamburg számít.

Ausztriában továbbra is sok érv szól az utazási irodák mellett, amelyeket garantált minőségi szolgáltatássokkal és biztonsággal azonosítanak. A forrongó világpolitikai helyzet mellett az Air Berlin és a NIKI csődje során tapasztaltak ugyancsak az utazási irodák felé hajták a tudatos tervezőket.

A digitalázió előrehaladása mellett a személyes tanácsadásnak is nagy szerepe van az utazási foglalások realizálásánál. Erre bizonyíték a bevezetőben említett bécsi utazás vásár, a Ferien Messe, amelyet 4 napja alatt rekodszámú látogató keresett fel, 80 ország turisztikai kínálatára több mint 160 ezren voltak kiváncsiak. A Ruefa teljes jelentése és további elemzések elérhetőek innen.

(forrás: Turizmus Online)
hirdetés
Olvasói vélemény: 0,0 / 10
Értékelés:
A cikk értékeléséhez, kérjük először jelentkezzen be!
Ha hozzá kíván szólni, jelentkezzen be!
 
hirdetés
hirdetés

Találkozzunk a Facebookon!

Ön szerint az éttermesek/szállodások felkészültek a GDPR-ra?

Kiadónk társoldalai