Meghosszabbítják a kurzarbeit-et Ausztriában

Tegnap írtunk arról, hogy az osztrák turizmus bizonyos szegmenseinek szereplői továbbra is rászorulnak a támogatásokra. Már meg is született a döntés a hosszabbításról - értesült a GD Consulting.

Elisabeth Köstinger turizmusért felelős szövetségi miniszter tájékoztatása szerint az osztrák gazdaság újraindítása és a munkahelyek megtartása szempontjából sikeres konstrukciónak bizonyult a kurzarbeit-modell keretében biztosított bértámogatás. Ennek eredményeként szövetségi szinten mintegy 8,2 milliárd euró hozzájárulás kifizetésével mindösszesen 1,2 millió munkahelyet mentettek meg, illetve megakadályozták a képzett munkaerő más területre való elvándorlását. Az összes támogatás közül mintegy 1,6 milliárd euró folyósításával a turisztikai ágazatban közel 154 ezer munkahelyet sikerült megtartani.

A május 19-ei újrakezdést követően a szektor nem minden szereplője tud megfelelő forgalmat generálni, ezért esetükben e támogatási konstrukció év végéig történő meghosszabbításáról született döntés – jelentette be Elisabeth Köstinger miniszter az érdekegyeztető tanács ülését követően. A döntéssel sikerül stabilitást és tervezési perspektívást biztosítani a nehéz helyzetben lévő vállalkozások számára, úgymint a városi turizmusban, a rendezvényszervezés területén, vagy az éjszakai vendéglátásban tevékenykedők számára – olvasható a turisztikai miniszter állásfoglalásában.


Ketten Comóról – exkluzív hoteldizájn a felhők felett

Ketten Comóról – exkluzív hoteldizájn a felhők felett 

Olasz elegancia, festő ecsetjére kívánkozó háttér, magyar kreativitás és időtlen luxus a hegyek ölelésében – ez a Nuvole Garden hotelprojekt a Comói-tónál.
Ez történt Linzben egy rendhagyó eseményen

Ez történt Linzben egy rendhagyó eseményen 

A jövő nem fenyegetés, hanem lehetőség: felhívás az aktív alakításra.
Spanyolországot brutális hőség éri el

Spanyolországot brutális hőség éri el 

A nyár közepét idéző időjárás várhatóan e hét csütörtöktől vasárnapig tart majd.
Az idei nyár titkos favoritja: Bulgária

Az idei nyár titkos favoritja: Bulgária 

Feljebb ugrott a Kiwi.com foglalási listáján Portugália és Málta is.
Válságstáb alakult a parajdi sóbánya turizmusának megmentésére

Válságstáb alakult a parajdi sóbánya turizmusának megmentésére 

Jelenleg a bánya egyik legújabb részét, a Telegdy-szárnyat próbálják megmenteni két szigetelőgát kialakításával.
Ömlik a víz a parajdi sóbányába, drámai a helyzet

Ömlik a víz a parajdi sóbányába, drámai a helyzet 

A hétfő éjszakai és keddi esőzések nyomán a Korond-patak vízhozama másodpercenként 50 köbméterre nőtt.
Turisztikai fejlesztés Afrikában

Turisztikai fejlesztés Afrikában 

A győri székhelyű, nemzetközi médiavállalat, a Flying Media Hungary tovább erősítette pozícióját a globális turizmus- és légiközlekedési szakmában.
Hová indulnak idén a magyarok Horvátországban?  – itt a toplista

Hová indulnak idén a magyarok Horvátországban? – itt a toplista 

A nyaralók többsége saját autóval kel útra, és a klasszikus, 7 éjszakás vakáció a legjellemzőbb, csaknem minden harmadik foglalás esetén.
Kevesebben utazunk külföldre, de hosszabb ideig maradunk

Kevesebben utazunk külföldre, de hosszabb ideig maradunk  

Idén is leginkább Horvátországba utaznak a magyarok.
Magyar Nemzeti Nap az Oszakai Világkiállításon

Magyar Nemzeti Nap az Oszakai Világkiállításon 

Közel 250 ezer érdeklődő ismerhette már meg hazánkat a pavilon nyújtotta egyedi látogatói élményen, valamint a gazdag kulturális programkínálaton keresztül.

Interjú

Nagybor vagy semmi

Nagybor vagy semmi 

A Jammertal Borbirok ( JBB ) társtulajdonosa, dr. Szűcs Róbert a vörösbor helyzetéről, kihívásairól.
Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk 

Borturizmusról és fejlődésről mesélt nekünk az Etyeki Kúria üzletfejlesztési-és cégvezetője.
Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban

Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban 

Bemutatjuk a Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének egy újabb tagját, a linzi designhotel igazgatóját, Lisa Sigl-t.