Zárva marad a Louvre

Miután vasárnap az alkalmazottak aggodalmai miatt zárva maradt a párizsi Louvre, a világ egyik legnagyobb múzeuma hétfőn se nyitott ki.

Erről a vezetőség és az alkalmazottak képviselői közötti értekezleten határoztak. A dolgozók attól félnek, hogy az évente majdnem tízmillió, naponta több tízezer látogatót fogadó intézmény nem biztonságos járvány idején. Ezt támaszthatja alá, hogy a francia kormány az országban már 130-ra emelkedett koronavírusos megbetegedések miatt betiltott minden 5000 főnél több embert vonzó beltéri rendezvényt. A múzeumba belépni kívánó turistákat tegnap nem tájékoztatták a dolgozók által alulról szervezett zárvatartásról, ezért több százan órákig álldogáltak az esőben, abban reménykedve, hogy egyszer mégiscsak bejuthatnak a Louvre-ba.

A vezetés részéről azt közölték, hogy a nap folyamán még több hasonló értekezletet is tartanak az alkalmazottak képviselőivel, és folyamatosan értékelik a kialakult helyzetet. Az AP jelentése szerint nem egyértelmű, hogy a múzeum ki fog-e nyitni a következő napokban. Az egyik szakszervezeti vezető, Christian Galani értetlenségét fejezte ki amiatt, hogy a Louvre-t kihagyták az ötezer fős rendezvényeket betiltó rendeletből, és azt követelte, hogy követeljék meg a látogatóktól a szájmaszk viselését, és belépéskor vizsgálják meg őket. Franck Riester kulturális miniszter viszont úgy gondolja, hogy a Louvre látogatói teremről teremre sétálnak, így nem jelentenek akkora kockázatot, mintha mindvégig ugyanabban a teremben tartózkodnának.

Forrás: Index


Máltán tűzijáték festi az eget

Máltán tűzijáték festi az eget 

A színpompás tűzijáték előadások idén április 20. és 30. között öt helyszínen kerülnek megrendezésre.
Megszűnik a határellenőrzés Románia repülőterein

Megszűnik a határellenőrzés Románia repülőterein 

Emellett a határrendészet mobil egységei továbbra is végezhetnek bejelentetlen ellenőrzéseket.
Rekord számú magyar munkavállaló az osztrák turizmusban

Rekord számú magyar munkavállaló az osztrák turizmusban 

Fenntarthatóság állt az idei bécsi Ferien Messe fókuszában.
Köln már most focilázban ég

Köln már most focilázban ég 

Kölnben játszik a magyar csapat a futball EB-n. És mi lehet ott a 90 percen túl?
Visszaállítják a határellenőrzést az EB idején a németek

Visszaállítják a határellenőrzést az EB idején a németek 

Minden németországi határátkelőnél ellenőrzést tartanak a nyári futball Európa-bajnokság ideje alatt, jelentették be a hivatalos szervek.
Osztrák kisokos áramszünet esetén

Osztrák kisokos áramszünet esetén 

A körlevélből megtudható, hogy mi a teendő és a helyes követendő eljárás egy teljes és tartós áramszünet következtében kialakult helyzetben.
Hamarosan összekötik az M30-ast az A2 osztrák autópályával

Hamarosan összekötik az M30-ast az A2 osztrák autópályával 

Újabb szakasza készült el az S7-es gyorsforgalmi útnak Ausztriában.
Ha nyár, akkor Ausztria -  vulkánok, kristályok, császári látnivalók

Ha nyár, akkor Ausztria - vulkánok, kristályok, császári látnivalók 

Akik idén nyáron különleges élményeket keresnek, legjobb, ha nem is mennek messzire.
Czeiszing Miklós: Nyárra érdemes északi úti célt választani, hogy a hőség, a szárazság ne zavarja a pihenést

Czeiszing Miklós: Nyárra érdemes északi úti célt választani, hogy a hőség, a szárazság ne zavarja a pihenést 

A Német Turisztikai Hivatal (DZT) magyarországi képviseletének vezetőjével a Klasszis Klub március 21-ei adásában beszélgettünk.
A hely, ahol a hegyi doktor rendel

A hely, ahol a hegyi doktor rendel 

A családi ház, illetve a rendelő, ahol a "Der Bergdoktor", azaz "A hegyi doktor újra rendel" forgatása zajlik immár 17 éve, valóban olyan, mint a filmeken.

Interjú

Magyar konyha, magas minőségben – a VIRTU étterem séfjével beszélgettünk

Magyar konyha, magas minőségben – a VIRTU étterem séfjével beszélgettünk 

Lendvai Levente az Arany Kaviárból érkezett a MOL torony tetején található VIRTU étterem konyhafőnöki pozíciójába.
„Egy B2B vásárt részesítenénk előnyben, ahol a szakmai tapasztalatcsere venné át a főszerepet”

„Egy B2B vásárt részesítenénk előnyben, ahol a szakmai tapasztalatcsere venné át a főszerepet” 

 Molnár Judittal, a Magyar Utazási Irodák Szövetsége (MUISZ) elnökével beszélgettünk.
Történetek a Várból: végre nem hajtott végrehajtásról, kitiltott turistabuszok behajtásáról

Történetek a Várból: végre nem hajtott végrehajtásról, kitiltott turistabuszok behajtásáról 

Sokak előtt ismert a Ruszwurm Cukrászda tulajdonosa, Szamos Miklós és a Budavári Önkormányzat jelenlegi vezetője, Váradiné Naszályi Márta polgármester között zajló vita. Erről és a turistabuszok ügyéről is beszélgettünk.