Megkezdődött a Budapest 150 programsorozat

A Budapest Nyitány című zeneszerzői pályázat meghirdetésével és a Budapest Drámapályázat díjátadójával megkezdődött a főváros egyesítésének 150. évfordulóját ünneplő Budapest 150 programsorozat.

Karácsony Gergely főpolgármester az Örkény Színházban megrendezett keddi eseményen kiemelte: Budapestet egységes várossá nem az elismerő okirat tette, hanem a benne élőktől vált és válik azzá minden egyes nap. A programsorozatról elmondta: szeretnék bemutatni és széles körben hozzáférhetővé, élménnyé tenni Budapest sokszínű kultúráját. "Mert a kultúra összetartja a közösségeket, tartást ad akkor is, ha társadalmi vagy gazdasági válságok pusztítanak" - hangsúlyozta, hozzátéve: Budapest egyesítésének 150. évfordulója a kultúra ünnepe is lesz.

Kiemelte: Budapest 150 éves sztorija a budapestiek saját magukhoz és a városukhoz való kapcsolódásának története. "Budapest a lehetőség és egyben a felelősség is, hogy azzá váljunk, akik lenni akarunk, hiszen Budapesten mindenkinek joga van ahhoz, hogy azzá legyen, ami ő maga. Céljaival, ábrándjaival, kalandszomjával és a másik budapestihez és a másik magyarhoz való kapcsolódásával" - fogalmazott a főpolgármester. Elmondta, hogy a zeneszerzői és a drámapályázat mellett az idén megszületik a Budapest nagyregény: a magyar irodalom nagyjai 23 fejezetben dolgozzák fel a város 23 kerületének történetét. A hónap végéig bárki elküldheti a maga történetét a nagyregényhez - tette hozzá.

Elkészül Budapest új monográfiája, kiállításon mutatja be a "budapestiséget" a Budapesti Történeti Múzeum és hamarosan újra kultúra költözik a Merlin Színházba. Készülnek a fővárosi színházak, mozik, könyvtárak, megtöltik kultúrával a köztereket, a rakpartot és a metróaluljárókat is. Budapestnek lesz bora, söre és tortája is az ünnep alkalmából - sorolta Karácsony Gergely.

Kiemelte: a programsorozatot nemcsak a fővárosi intézmények és cégek, hanem a kerületi önkormányzatok bevonásával szeretnék megvalósítani. "A 150. évforduló tehát az egyesítésről szól, ez ma is a feladat: Budapest újraegyesítése" - fogalmazott. A zeneszerzői pályázatot a Budapesti Fesztiválzenekar hirdeti meg a Fővárosi Önkormányzat támogatásával. A pályaműveket április 30-ig várják. A szakmai zsűri május 30-ig bírálja el a műveket. Fischer Iván, a Budapesti Fesztiválzenekar zeneigazgatója videóüzenetében elmondta: már amikor 1923-ban a város 50. születésnapját ünnepelték, felismerték, hogy a zene mennyire fontos, felkérték Dohnányi Ernőt, Bartók Bélát és Kodály Zoltánt egy jubileumi mű komponálására. Hozzátette: ezt a hagyományt szeretnék folytatni most, száz évvel később, a 150. születésnapon, ezért pályázatot írtak ki zeneszerzőknek egy ünnepi, új mű megírására, amelyet a Budapesti Fesztiválzenekar a Hősök terén fog bemutatni a jubileumi hangversenyen.

A Budapest Drámapályázatot a Budapesti Művelődési Központ a Fővárosi Önkormányzattal és a Színházi Dramaturgok Céhével együttműködésben hirdette meg. A pályázatra több mint 80 pályamű érkezett, a második fordulóba 18-an jutottak be, a darabokat ötfős zsűri értékelte. A drámapályázaton első díjat nem adtak át, a megosztott második helyezett Pass Andrea és Trencsényi Katalin, a megosztott harmadik helyezett Egressy Zoltán és Kisari Szabolcs lett. A díjazottak 2-2, illetve 1,5-1,5 millió forintos jutalmat nyertek. A legjobbnak ítélt nyolc mű kötetben is megjelenik a Budapest 150 kiadványai között - hangzott el az eseményen. Bősz Anett humán területekért felelős főpolgármester-helyettes elmondta: a drámapályázat szövegeit nyilvánosságra hozzák, azért is, hogy a színházi alkotók választhassanak a művek közül.

Hozzátette: nemcsak a drámák megszületését, hanem színrevitelét is szeretnék támogatni. Szándékuk az, hogy akár már a következő színházi évadban is látható legyen előadás a most született művekből. Az eseményen Kenyeres István, Budapest Főváros Levéltárának főigazgatója bemutatta a megújult Budapest Időgépet, amely interaktív történeti térképeken keresztül segít megismerni a város átalakulását, korabeli helyszíneket, az egyes épületekre vonatkozó levéltári forrásokat és fotókat.

Forrás: MTI


Újabb atlétikai csúcsesemény gazdája lesz Budapest

Újabb atlétikai csúcsesemény gazdája lesz Budapest 

A Nemzetközi Atlétikai Szövetség (WA) újabb esélyt adna Magyarországnak.
Húsvéti szafari Nagykőrösön

Húsvéti szafari Nagykőrösön 

A tavaszi szünet első napján újra kinyitja kapuit Magyarország első és egyetlen autós szafari parkja.
Különleges kápolnát tártak fel Veszprémben

Különleges kápolnát tártak fel Veszprémben 

A 80 éve püspökké szentelt Mindszenty József egykori székhelye is megújul a beruházás során.
Banksy-kiállítás nyílik Budapesten

Banksy-kiállítás nyílik Budapesten 

A művész több mint száz alkotását lehet majd megnézni május 3-tól a Király utcai Komplex Kiállítóteremben.
Túrák és családi programok Székesfehérváron

Túrák és családi programok Székesfehérváron  

Íme a legjobb húsvéti programok és kirándulások a városban a hosszú hétvégén.
XIX. századi borospince az Árpád-kori romok alatt

XIX. századi borospince az Árpád-kori romok alatt 

A Wenckheim-pincét egy domb alá fúrták be, melyen a Csolt nemzetség által emelt monostor romjai állnak.
Milyen legyen a Feneketlen-tó környéke?

Milyen legyen a Feneketlen-tó környéke? 

Az április 30-ig véleményezhető terveken új stégek és a tóval kapcsolatot teremtő sétányok láthatók.
Húsvét a Skanzenben

Húsvét a Skanzenben 

Húsvétvasárnap és hétfőn a régi falusi húsvéti ünnepeket kelti életre a Szabadtéri Néprajzi Múzeum.
Hazai projekt az Új Európai Bauhaus Díj jelöltjei között

Hazai projekt az Új Európai Bauhaus Díj jelöltjei között 

A „Együttműködés a közösségekért" című magyarországi projekt célja egy multifunkcionális tér létrehozása a Józsefvárosban.
Váratlan helyről érkezett segítség a budapesti beutazó turizmushoz

Váratlan helyről érkezett segítség a budapesti beutazó turizmushoz 

A brit nézők körében közel két évtizede töretlenül népszerű BBC-műsor, "A Gyakornok" versenyzői legutóbb a magyar főváros turisztikai kínálatát is népszerűsítve versenyeztek egymással.

Interjú

Magyar konyha, magas minőségben – a VIRTU étterem séfjével beszélgettünk

Magyar konyha, magas minőségben – a VIRTU étterem séfjével beszélgettünk 

Lendvai Levente az Arany Kaviárból érkezett a MOL torony tetején található VIRTU étterem konyhafőnöki pozíciójába.
„Egy B2B vásárt részesítenénk előnyben, ahol a szakmai tapasztalatcsere venné át a főszerepet”

„Egy B2B vásárt részesítenénk előnyben, ahol a szakmai tapasztalatcsere venné át a főszerepet” 

 Molnár Judittal, a Magyar Utazási Irodák Szövetsége (MUISZ) elnökével beszélgettünk.
Történetek a Várból: végre nem hajtott végrehajtásról, kitiltott turistabuszok behajtásáról

Történetek a Várból: végre nem hajtott végrehajtásról, kitiltott turistabuszok behajtásáról 

Sokak előtt ismert a Ruszwurm Cukrászda tulajdonosa, Szamos Miklós és a Budavári Önkormányzat jelenlegi vezetője, Váradiné Naszályi Márta polgármester között zajló vita. Erről és a turistabuszok ügyéről is beszélgettünk.