hirdetés
hirdetés

Összefogással erősödhet az Észak-magyarországi Gyógyturisztikai Egyesület

Csak a térségben működő TDM szervezetekkel összefogva lesz képes megtartani piaci pozícióját az Észak-magyarországi Gyógyturisztikai Egyesület – mondta lapunk érdeklődésére Tóthné Bánszki Zsuzsa menedzser. Ezért keresik a lehetőségeket a további együttműködésre, a közös megjelenésekre.

hirdetés

A 2009-ben létrehozott egyesületet vállalkozások és magánszemélyek alapították és 2010 óta gyógyturisztikai klasztermenedzsment-szervezetként tevékenykednek. Egészségturisztikai szolgáltatásokat nyújtanak, a klasztertagok főként az északi régió gyógyfürdői és gyógyszállodái. Közéjük tartozik – többek között – a háromcsillagos egri Hotel Flóra, a mezőkövesdi Zsóry, illetve a bükkszéki gyógyfürdő, valamint a mátraderecskei Mofetta is.

A mátraderecskei Mofetta (Fotó: Mentusz Károly)
A mátraderecskei Mofetta (Fotó: Mentusz Károly)

Romániában és Ukrajnában is megjelentek

2010-től két sikeres pályázatot valósítottak meg. Az első a klaszter létrehozását és az indulás feltételeit biztosította, a második pedig a tovább lépéshez nyújtott lehetőséget. Ez részben a közös marketingtevékenység erősítésére, illetve orvosi műszerek, diagnosztikai és egyéb eszközök beszerzésére vonatkozott. Ezekre több mint 12 millió forintot költöttek támogatással és önerő felhasználásával egyaránt.

A gyógyításra használt eszközök jelentős része az egyesület által a Hotel Flórában létrehozott Medivital Egészség Centrumba került, ahol azóta is eredményesen alkalmazzák őket. Az észak-magyarországi gyógyvizek hatását is megvizsgálták, és elemzésekkel erősítették meg azoknak a gyógyításban betöltött szerepét. Az elmúlt évek során az egykori Magyar Turizmus Zrt.-vel – ma Magyar Turisztikai Ügynökséggel – együttműködve cseh, szlovák és a lengyel piacokon is megjelentek gyógyturisztikai kínálataikkal, ezekben az országokban üzleti pozíciókat is szereztek. Tavaly pedig újabb országok felé nyitottak. Például Romániában Bukarestben, Temesváron, Kolozsváron és Sepsiszentgyörgyön turisztikai kiállításokon és vásárokon mutatkoztak be. Ezek mellett az ottani magyar nyelvű médiumokban is népszerűsítették ajánlataikat. De megjelentek az ukrán piacon is, sőt a szomszédos országban dolgozó orvosok számára tanulmányutat szerveztek, ahol a szakemberek megismerhették a szolgáltatásaikat. 2016-ban részt vettek Budapesten a Nyugdíjas Expón is, ahol az idős embereknek mutatták be gyógyturisztikai kínálataikat.

A háromcsillagos Hotel Flóra Egerben (Fotó: Mentusz Károly)
A háromcsillagos Hotel Flóra Egerben (Fotó: Mentusz Károly)

Akkreditált klaszterré szeretnének válni

Tóthné Bánszki Zsuzsa nem titkolta, hogy szeretnék elnyerni az akkreditált klaszter címet, amelyhez minden feltételnek megfelelnek. Ennek ellenére az egyesületi forma miatt nem jogosultak arra, hogy pályázzanak erre a címre. Idén egyébként a bükkszéki gyógyvíz hatásvizsgálatát kívánják elvégezni. Emellett a kutatási-fejlesztési tevékenységük keretében egy bentonittartalmú gyógypakolás hatását elemzik majd. Ugyanakkor marketingmunkájukat is erősítik.

Román, lengyel és magyar nyelvű gyógyturisztikai kiadványok (Fotó: Mentusz Károly)
Román, lengyel és magyar nyelvű gyógyturisztikai kiadványok (Fotó: Mentusz Károly)

Mentusz Károly
a szerző cikkei

hirdetés
Olvasói vélemény: 0.0 / 10
Értékelés:
A cikk értékeléséhez, kérjük először jelentkezzen be!
Ha hozzá kíván szólni, jelentkezzen be!
 
hirdetés
hirdetés

Megjelent a Pont itt Magazin!

Minden, ami Klasszis TopDesign 2022 versenyünkről tudható: pályázati kiírás, kategóriák, a hazai és nemzetközi zsűri tagjai, a verseny menete, díjátadó gála, valamint a győztesek bemutatása.

Találkozzunk a Facebookon!

Partnerünk