Újabb csillag Zalakaros egén

Révbe ért a MenDan több éves, egyedülálló „égi” projektje. (x)

Egy nagyon hosszú, több éves álmodozás, majd egy újabb pár éves előkészület, aztán közel 3 éves megvalósítási szakasz után 2022. nyarán csobbant először vendég a zalakarosi MenDan panorámamedencéjében.

A vendégeknek a csobbanás élménye legalább annyi izgalommal járt, mint a szállodának, hiszen míg nekik az átlátszó aljú- és falú medence által biztosított adrenalin szint növekedéssel kellett „megküzdeni”, sokszor bátorságukat összeszedve, addig a projekten dolgozó kollégáknak és a tulajdonosoknak inkább az örömkönnyekkel. Hatalmas élmény volt.

De nézzük, honnan jött az ötlet?

A négy csillag superior besorolású szálloda ismert és elismert a fergeteges parti hangulatról - sztárfellépők hosszú sora fordul meg náluk minden hónapban -, valamint folyamatos újításairól, szolgáltatásbővítésről, ez a projekt azonban nem csak ezeknek köszönhető.

A szálloda építészetileg egyedülálló, fedett Aqualand wellness világát szeretik, sőt imádják a vendégek, a szabadtéri lubickolásra azonban sajnos nem ad lehetőséget. Ezt valamilyen szinten tudta pótolni a szállodától mindössze 100 méterre található Zalakarosi Strand- és Élményfürdő, de a vendégek kényelme érdekében a hotel kiküldetésének tekintette, hogy a vendégek erre irányuló igényét és kényelmét egy szabadtéri medencével tovább fokozza.

Mivel a területi adottságokból, a helyi rendezési terv miatt a föld felszínén terjeszkedni nem lehetett, így maradt az ég felé terjeszkedés lehetősége, ami első körben álomként szerepelt a MenDan „szótárában”, aztán megvalósítandó célként, majd 2022 nyarára már valóságként.

Így lett az álomból valóság

2020-ban, a MenDan huszadik születésnapjának évében kezdődtek meg a munkálatok, ami bár a ház tetejét érintette, nem kis „felfordulással” és „felvonulással” járt. Statikusok, tervezők, kivitelezők csapata szállta meg sokszor az épületet, majd idővel megjelentek a daruk is, mindez azonban olyan gördülékenyen ment, hogy a vendégek ebből mindössze annyit érzékeltek, hogy itt valami megint készül. Mivel a folyamatos fejlődést már megszokták, így tudták; ebből valami nagy durranás lesz. Így is lett.

2022. június 3-án átadásra került (igaz akkor még csak tesztüzemben) a Magyarországon és nemzetközi szinten is egyedülálló SkyPool, a MenDan ötödik emelet magasságban (16 méter magasban) megtalálható, kétharmad részben üvegaljú- és falú élménymedence egy panorámafolyosóval körülölelve, ami nem csak élményelemekkel lett felvértezve, hanem egy vízi élővilágot megelevenítő vizuális effektrendszerrel is. Ami pedig a látványt illeti, az valóban lenyűgöző.

SkyPool-ból SkyLand

Az égi élmények sora azonban nem érhet véget a csobbanással, nem is ért. Az első csobbanásokat hamarosan további szolgáltatások és ezzel együtt élmények sora követte, a SkyPool szépen lassan a MenDan második wellness birodalmává nőtte ki magát.

Az AquaLand után az ötödik emeleti birodalom a SkyLand nevet kapta. 750 négyzetméteres, részben szintén üvegaljú napozóterasz a napsütés szerelmeseinek kedvez, ahol kényelmes nyugágyak biztosítják a kényelmet. Akik a forróságnak inkább a szaunázós verzióját szeretik, azoknak sem kell a panorámalifttel alább szállni az Aqualand szauna részlegére, ugyanis a SkyLand-en egy 80 fő befogadására alkalmas, dézsa formájú szauna áll rendelkezésükre.

A messziről is jól látható dézsa ablakain keresztül szintén mesés a látvány. Ez azonban már kizárólag felnőttbarát terület, itt a relaxálásé, a regenerálódásé, a nyugalomé a főszerep. Ehhez elkülönített fedett és szabadtéri merülőmedence, jégkása kút, két trópusi, hang- és fényeffektekkel ellátott élményzuhany, dézsazuhany, valamint pihenő- és napozóterasz is tartozik. Tökéletes összhang és miliő a feltöltődéshez, lazuláshoz.

A folyamatos érdeklődésnek örvendő SkyLand szolgáltatásai egész évben elérhetők, tavasztól pedig a wellness élményekhez kulináris kalandok is társulnak. A pálmafákkal tarkított teraszon megjelennek SkyBar kényelmes teraszbútorai, jelezve, hogy kinyitott a bár, készülnek a street food fogások, a színes koktélkülönlegességek és a habos kávék.

 

Felkerült az i-re a pont: a dobogó legfelső fokán a MenDan

A vendégelégedettség, az elismerő szavak, a rengeteg mosoly és hangos kacaj mind szívet melengető, ebből tudni, hogy megérte a befektetett energia, a néhány álmatlan éjszaka, a rengeteg izgalom vagy éppen "lábon kihordott infarktus”. Az pedig, hogy a szálloda és a SkyLand a 22-es év végén a dobogó legfelső fokára állhatott a Klasszis TopDesign 2022 versenyben, feltette a pontot az i-re. 2022 nyarán indult a verseny, melyet a privatbankar.hu, az mfor.hu és a piacesprofit.hu csapata szervezett a magyar Horeca-szakma számára, hogy lehetőséget kapjanak a hazai szállodák és vendéglátóegységek arra, hogy megmutassák újdonságaikat, fejlesztéseiket, ráadásul mindezt kiemelt figyelemmel kísérve. A versenyre az elmúlt évek válságai, gazdasági helyzete ellenére nagyon szép számú; 77 pályázat érkezett, melyből közel a fele döntőbe is jutott. Szeptember 30-án a verseny elődöntője lezárult, ezt követően pedig magyar és nemzetközi zsűritagokból álló bizottság döntött a szakmai díjakról, illetve a nagyérdemű pedig a közönségdíjakról.

Így 2023-ra teljes lett a szálloda wellness világa, bár a MenDan esetében az nem biztos, hogy teljes a véglegest jelenti. Jelenleg fényes ragyog Zalakaros egén a Zalakaros és a MenDan legújabb „csillaga”, de itt mindig van valami új a tarsolyban… Izgatottan várjuk a jövőt.

(x)


Újabb atlétikai csúcsesemény gazdája lesz Budapest

Újabb atlétikai csúcsesemény gazdája lesz Budapest 

A Nemzetközi Atlétikai Szövetség (WA) újabb esélyt adna Magyarországnak.
Húsvéti szafari Nagykőrösön

Húsvéti szafari Nagykőrösön 

A tavaszi szünet első napján újra kinyitja kapuit Magyarország első és egyetlen autós szafari parkja.
Különleges kápolnát tártak fel Veszprémben

Különleges kápolnát tártak fel Veszprémben 

A 80 éve püspökké szentelt Mindszenty József egykori székhelye is megújul a beruházás során.
Banksy-kiállítás nyílik Budapesten

Banksy-kiállítás nyílik Budapesten 

A művész több mint száz alkotását lehet majd megnézni május 3-tól a Király utcai Komplex Kiállítóteremben.
Túrák és családi programok Székesfehérváron

Túrák és családi programok Székesfehérváron  

Íme a legjobb húsvéti programok és kirándulások a városban a hosszú hétvégén.
XIX. századi borospince az Árpád-kori romok alatt

XIX. századi borospince az Árpád-kori romok alatt 

A Wenckheim-pincét egy domb alá fúrták be, melyen a Csolt nemzetség által emelt monostor romjai állnak.
Milyen legyen a Feneketlen-tó környéke?

Milyen legyen a Feneketlen-tó környéke? 

Az április 30-ig véleményezhető terveken új stégek és a tóval kapcsolatot teremtő sétányok láthatók.
Húsvét a Skanzenben

Húsvét a Skanzenben 

Húsvétvasárnap és hétfőn a régi falusi húsvéti ünnepeket kelti életre a Szabadtéri Néprajzi Múzeum.
Hazai projekt az Új Európai Bauhaus Díj jelöltjei között

Hazai projekt az Új Európai Bauhaus Díj jelöltjei között 

A „Együttműködés a közösségekért" című magyarországi projekt célja egy multifunkcionális tér létrehozása a Józsefvárosban.
Váratlan helyről érkezett segítség a budapesti beutazó turizmushoz

Váratlan helyről érkezett segítség a budapesti beutazó turizmushoz 

A brit nézők körében közel két évtizede töretlenül népszerű BBC-műsor, "A Gyakornok" versenyzői legutóbb a magyar főváros turisztikai kínálatát is népszerűsítve versenyeztek egymással.

Interjú

Magyar konyha, magas minőségben – a VIRTU étterem séfjével beszélgettünk

Magyar konyha, magas minőségben – a VIRTU étterem séfjével beszélgettünk 

Lendvai Levente az Arany Kaviárból érkezett a MOL torony tetején található VIRTU étterem konyhafőnöki pozíciójába.
„Egy B2B vásárt részesítenénk előnyben, ahol a szakmai tapasztalatcsere venné át a főszerepet”

„Egy B2B vásárt részesítenénk előnyben, ahol a szakmai tapasztalatcsere venné át a főszerepet” 

 Molnár Judittal, a Magyar Utazási Irodák Szövetsége (MUISZ) elnökével beszélgettünk.
Történetek a Várból: végre nem hajtott végrehajtásról, kitiltott turistabuszok behajtásáról

Történetek a Várból: végre nem hajtott végrehajtásról, kitiltott turistabuszok behajtásáról 

Sokak előtt ismert a Ruszwurm Cukrászda tulajdonosa, Szamos Miklós és a Budavári Önkormányzat jelenlegi vezetője, Váradiné Naszályi Márta polgármester között zajló vita. Erről és a turistabuszok ügyéről is beszélgettünk.