Építészek formálják át a turizmust?

A turisztikai piac keresleti és kínálati oldala is gyors és gyökeres átalakuláson megy át, általánossá vált a tömegturizmus, emellett egyre hangsúlyosabbá vált a minőségi turizmus is. Deklarált cél térben és időben elnyújtani a turisztikai szezont. Hódítanak a – közösségi médiával kompatibilis – különleges szálláshelyek, amelyek változatos élményeket, szórakozási és kikapcsolódási lehetőségeket nyújtanak a vendégeknek a lehető legbiztonságosabb körülmények között. A Középülettervező Zrt. (KÖZTI) szakemberei elmondják, hogy a turizmus változó trendjei milyen kihívásokat jelentenek a tervezés során.

Szállodák személyzet nélkül

Szálláslehetőségből sokféle van, a japán kapszulahotelektől az 50-60 négyzetméteres lakosztályokat kínáló luxusszállodákig, vagy az olyan minden extrával felszerelt 250 négyzetméteres lakosztályokig, ahol izoláltabb formában saját személyzet gondoskodik a vendégekről. Tima Zoltán, a Középülettervező Zrt. (KÖZTI) vezető építésze szerint a két véglet között az automatizált városi szállodák térhódítása várható és ennek egyáltalán nem a járványveszély, hanem a drága és kevés munkaerő az oka. Ezekben az „okos szállodákban” nincs személyzet a check in, check out automatikusan, az egyre inkább multifunkcionális telefonnal történik, a reggelit a vendégek előrecsomagolt egységcsomagokban vagy automatákból kapják meg. Így – szükség esetén – releváns választ jelenthetnek a távolságtartás, a kontaktusminimalizálás és a turizmus összeegyeztetésének problémájára is. Pontosan úgy, ahogy a járvány hatására nagy lendületet kapó érintésmentes fizetés is garantáltan folytatja a térhódítást.

Bakancslistára tervezett épületek

Ugyanígy számos modern, vagy kortárs épület is turistaattrakciónak számít, vagy egyenesen annak épül. A legismertebb a bilbaói Guggenheim múzeum, ami az unalmas iparvárost Spanyolország egyik leglátogatottabb célpontjává tette. Ezzel kapcsolatban két tendencia figyelhető meg. Egyrészt a megrendelő dönthet úgy, hogy egy nemzetközi sztárépítészt felkérve „bakancslistás” látnivalót építtet. A másik irány, amikor egy múzeum névhasználati jogot biztosítva kölcsönad műtárgyakat, és így, az egyébként turisztikailag kevésbé érdekes hely felkerül a térképre. Erre példa a Louvre Abu Dhabiban. De egy ilyen látnivaló létrehozásához az elhatározás önmagában kevés. A turisztikai szenzáció életképességéhez elengedhetetlen a bakancslistára tervezett épületnek megfelelő környezet, a programok, az infrastruktúra és a naprakész marketing.

Kitűnni a tömegből, az egyediség trendje

Ma már az új múzeumok, szállodák, de például a borászatok is elsődleges funkciójuk mellett figyelemre méltó építészeti alkotások. A nyugat-afrikai sárépítészet jegyeit hordozó felsőtárkányi Bambara Hotel megjelenése például funkcionalitása és magas színvonalú üzemeltetése miatt nagy népszerűségnek örvend – mutatott rá Pottyondy Péter, a Középülettervező Zrt. (KÖZTI) vezető építésze. A korhűen helyreállított, mégis modern luxusszálloda, a budapesti ötcsillagos Corinthia Royal jelentős konferenciakapacitással várja a vendégeit, a Budavári Hilton pedig egy pazar panorámájú és hangulatú tetőterasszal gazdagodik, ahonnan magaslatról nyílik rálátás egész Budapestre. Jól látható a trend, a turisztikai relevanciájú épületek – szállodák, műemlékek, múzeumok, szabadidős létesítmények üzemeltetői minél több élményt, szórakozási, kikapcsolódási lehetőséget akarnak biztosítani, ezért az építésznek olyan miliőt kell teremtenie, amiben a vendég tartósan jól érzi magát.

Mindent a szemnek – látogatóközpontok a műemlékek védelmében

A műemlékeken semmilyen átalakítás sem végezhető a nagyobb turisztikai hatékonyság érdekében, sok esetben inkább korlátozni kell a látogatásukat. Mivel ezek a tradicionális látványosságok hatalmas és folyamatosan növekvő tömegeket vonzanak, a látogatás feltételeit az épületen kívül kell megoldani. Erre példa az Országház térszint alatti látogatóközpontja, ami a védett épület mellett, földalatti összeköttetéssel épült meg. Itt kapott helyet az az infrastruktúra – kiállítóterek, büfé, mosdók, egyéb kiszolgálóhelyiségek – amelyekkel a Parlament épületét nem lehetett terhelni.

Átmeneti állapot, előremenekülés a kényszerszünetben

A folyamatos bővülést és az egyre több helyen jelentkező „turista-túladagolás” miatti lépéseket átmenetileg zárójelbe tette a koronavírus-járvány. A szektor szereplői azt várják, hogy új lendületet adhassanak a turizmusnak, ezért szükség van és lesz, azokra a turisztikai célú épületekre (szálláshelyekre, éttermekre, szabadidős- és szórakozóhelyekre, terminálokra, múzeumokra), amelyeket most a tulajdonosok és az üzemeltetők felújítanak éppen, illetve azon dolgoznak, hogy új tartalommal élesszék újra. A beruházások sem álltak le, most épül Balatonfüreden a magyar tenger első, építészetileg és szolgáltatási szempontból is ötcsillagos wellness-szállodája, ami előrelépést jelent a minőségi turizmus irányába. A Középülettervező Zrt. (KÖZTI) hazánk legrégebbi és legnagyobb hagyományokkal rendelkező építészirodája. A KÖZTI-nél több mint 50 építész dolgozik. A cég legjelentősebb referenciái között tudhatja többek között a Várnegyed rekonstrukcióját, a Puskás Stadiont, valamint a Liszt Ferenc Repülőtér Skycourt és T2B mólót is.

Forrás: Turizmus Online


Új vizuális megoldások a Szabadság Szigetén

Új vizuális megoldások a Szabadság Szigetén 

Új fejezet nyílik a Sziget életében, megőrizve a különleges atmoszférát és a változatos programokat, miközben látványos újításokkal is várják a látogatókat.
Befutóékszer és kávés pezsgés – izgalmas párosítás a 30. ALDI Női Futógálán

Befutóékszer és kávés pezsgés – izgalmas párosítás a 30. ALDI Női Futógálán 

„Ez Magyarország legszebb szabadidősport-rendezvénye”, hallhattuk az ALDI Futógála beharangozó eseményén május 8-án, a Cafe Frei BudaParton lévő egységében.
75 helyszín, 300 program, világsztárokkal – jön a SopronFest

75 helyszín, 300 program, világsztárokkal – jön a SopronFest 

Idén Sopronban indul a fesztiválszezon.
Különleges ereklyék a veszprémi Gizella-napokon

Különleges ereklyék a veszprémi Gizella-napokon  

Az idei Gizella Napok keretében, május 10-én és 11-én vezetett sétákon fedezhetjük fel a Szent Mihály Főszékesegyházat, ahol Szent István király hitvesének két ereklyéjét is őrzik.
Szipál 101: programsorozat a fotóslegenda nyomában

Szipál 101: programsorozat a fotóslegenda nyomában 

Hamarosan az ország több pontján is megtekinthető a Szipál-univerzum.
TKI: az ágazat szereplői negatívan látják helyzetüket

TKI: az ágazat szereplői negatívan látják helyzetüket 

Bár a turizmus bizalmi mutatói még így is kedvezőbbek, mint a nemzetgazdasági átlag vagy más ágazatok indexei, a szálláshely-szolgáltatás, a vendéglátás és az egyéb turisztikai szektor is visszaesést mutat.
Együttműködési megállapodás az erdő és a természet védelméért

Együttműködési megállapodás az erdő és a természet védelméért  

Célja, hogy a terület ökológiai, klímavédelmi és turisztikai szempontból is megújulhasson.
Új szakember a HotelPremio Group csapatában

Új szakember a HotelPremio Group csapatában 

Senior event szakember érkezett az ügynökséghez.
Fesztiválszervezők, taxisok, szórakozóhely üzemeltetők a célkeresztben

Fesztiválszervezők, taxisok, szórakozóhely üzemeltetők a célkeresztben 

Mindezek fokozott ellenőrzésére készül a fogyasztóvédelmi hatóság a tavaszi-nyári turisztikai szezonban.
Művészeti pályázat Tokajon

Művészeti pályázat Tokajon 

A világörökségi ranggal büszkélkedő borvidék helytörténeti jeleneteit, kulturális jelképeit ábrázoló művészi mozaikok tervezésére írt ki pályázatot Tokaj Város Önkormányzata.

Interjú

Nagybor vagy semmi

Nagybor vagy semmi 

A Jammertal Borbirok ( JBB ) társtulajdonosa, dr. Szűcs Róbert a vörösbor helyzetéről, kihívásairól.
Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk 

Borturizmusról és fejlődésről mesélt nekünk az Etyeki Kúria üzletfejlesztési-és cégvezetője.
Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban

Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban 

Bemutatjuk a Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének egy újabb tagját, a linzi designhotel igazgatóját, Lisa Sigl-t.