Hetenként utalhatják majd az IATA irodák a pénzt

2013-tól utalhatják a magyar IATA irodák heti rendszerességgel az eladott repülőjegyekből származó bevételt. Munkatársunktól

A hetenkénti utalás gyakorlata már több európai országban – Csehország, Bulgária - elterjedt. Egy friss hír szerint 2012-től az ázsiai országokban is fel kívánja váltani a Nemzetközi Légiforgalmi Szövetség (IATA) az irodák Billing and Settlement Plan-en (BSP) keresztüli kéthetenkénti utalását heti rendszerességre.

Ázsiái tiltakozás

A tervezett intézkedés ellen nagy a felháborodás az ázsiai országok részéről; egy múlt heti, a IATA illetve 15 légitársaság részvételével zajló tanácskozáson mintegy 180 utazási  iroda adott hangot elégedetlenségének.  A résztvevők úgy vélik, az intézkedés különösen a kis cégek számára lehet előnytelen.  Szerintük a légitársaságoknak partnerként kellene tekinteni az utazásszervezőkre.

A találkozót szervező Travel Industry Council ágazati tanács (TIC) elnöke Joseph Tung meglátása szerint a jelenlegi rendszer jól működik, mivel eddig is létezett egy alap, amihez a légitársaságok benyújthatták igényeiket, ha egy utazásszervező tönkrement. Ezen felül – hívta fel a figyelmet Tung – a légitársaságok előzetes bankgaranciákat várnak el, miközben az általuk az utazási irodának fizetett ügynöki jutalék messze egy százalék alatt marad. Érdekesség, hogy Japánban a naponkénti utalás van gyakorlatban.

Elrontott ügyfelek

Hazánkban – tudtuk meg Gordon Máriától, az IRIME, IATA Repülőjegy Értékesítő Magyarországi Irodák Egyesülete alelnökétől – az utazási irodák és légitársaságok között született megállapodás értelmében 2013 júniusától kerülne bevezetésre a hetenkénti utalás rendszere, leváltva a jelenlegi kéthetenkénti rendszert.  Az elhúzódó bevezetés oka egyfelől a hazai kifogásolható fizetési morál, másfelől a kártyás fizetések alacsony aránya. Utóbbival akár 3 napon belül is pénzéhez jut az iroda, melyet utalhat is légitársaság felé. Ezzel szemben a hazai gyakorlatban a 30-60 napos átutalások jellemzőek. Azaz az utasnak ennyi ideje lehet a repülőjegye kiegyenlítésére, miközben az utazási irodának kéthetente utalni kell a pénzt és fizetni az ezzel járó banki költségeket. Ha úgy vesszük, egyfajta ingyen hitel az utas számára, melynek költségeit az iroda állja.

„Az utazási irodák rontották el az ügyfeleket” – ismeri be Gordon Mária, hogy a cégek közötti verseny miatt növelték az ügyfelek fizetési határideit. Erre reagálva a légitársaságok azt mondják: ne az ő számlájukra versengjenek egymással az utazási irodák, ők szeretnék a pénzüket mihamarabb megkapni.  

A pénzemet akarom!

Melyet meg is kapnak bármi is történjen a IATA irodával. Az  irodának kötnie kell egy biztosítást is, mely számításának az alapja az iroda előző évi legforgalmasabb hónapja, amennyiben a IATA iroda nem egyenlíti ki a számlát minden hónap 15-én és 30-án déli 12-ig a IATA visszavonhatja engedélyét, melyet egy hónapnyi procedúra után szerezhet vissza. Ha nem sikerül a biztosítónak van helytállási kötelezettsége, azaz fizet a légitársaság felé, az utas pedig mindenképp utazik. Jelenleg nálunk a QBE Atlasz Biztosító és az Európai Utazási Biztosító foglalkozik a biztosítások ezen formájával. 

Pénzt persze szeretnének az irodák kapni a légitársaságoktól például jutalék formájában, melyet a 2011-es „vízválasztó” év után már egyre kevésbé remélhetnek. Ekkor több nagy légitársaság is levitte jutalékait szimbolikus 0,01%-os mértékre, vagy akár meg is szüntette azt. A jutalékot gyakorlatilag az utas fizeti meg un. szervízdíj formájában, mely a Lajtától nyugatra 30 euró, míg nálunk 10 euró körül mozog.


Emirates éves riport: annál is sikeresebb, mint gondolná

Emirates éves riport: annál is sikeresebb, mint gondolná 

Megdöntötte saját rekordját az Emirates Group a 2024–2025-ös pénzügyi évben.
Mallorca a repülőjáratok korlátozását fontolgatja

Mallorca a repülőjáratok korlátozását fontolgatja 

A korlátozás oka a húsvéti héten mért jelentős forgalomnövekedés.
Ismét robog a Jégmadár expressz

Ismét robog a Jégmadár expressz 

Május 18-tól ismét közlekedik a Jégmadár expresszvonat, amely közvetlen összeköttetést kínál Rákospalota-Újpestről a Velencei-tóhoz és a Balatonhoz.
WIZZ: Brassó-Budapest járatnövelés

WIZZ: Brassó-Budapest járatnövelés 

A repülőtér a Romániai Repülőterek Egyesülete által közölt januári statisztika szerint egy év alatt megduplázta utasainak számát.
Ünnepel a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér

Ünnepel a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér 

Éppen hetvenöt évvel ezelőtt, 1950. május 7-én nyitották meg az utazóközönség előtt Budapest nemzetközi repülőterét, Magyarország kapuját.
Dubaj dübörög, és helyet kér magának a nyári desztinációk sorában

Dubaj dübörög, és helyet kér magának a nyári desztinációk sorában 

Dubajról leginkább a téli napsütés, a tavaszi luxuspihenés vagy az őszi tökéletes kikapcsolódás jut eszünkbe – de ez hamarosan megváltozhat.
Budapest Airport vállalás – indul a zajvédelmi program következő üteme

Budapest Airport vállalás – indul a zajvédelmi program következő üteme 

A Budapest Airport (BA) ezt a speciális programot az érintett kerületek és települések polgármestereivel konzultálva alakította ki.
IATA-jelentés: nőtt a globális utasforgalom

IATA-jelentés: nőtt a globális utasforgalom  

Az április 30-án megjelent sajtóközlemény 2025. márciusi globális légiutasforgalom adatait ismerteti.
Ausztriában jön a Railjet vonatok új generációja

Ausztriában jön a Railjet vonatok új generációja 

A növekvő kereslet és a megváltozott utazási szokások miatt Ausztriában egyre nagyobb szerepet kapnak a fejlesztések.
Jemeni húszik: folytatjuk a támadást az izraeli légtér ellen

Jemeni húszik: folytatjuk a támadást az izraeli légtér ellen 

Eddig huszonhét rakétát indítottak a húszik Izrael légtere ellen, és bejelentették, hogy folytatják a támadást.

Interjú

Nagybor vagy semmi

Nagybor vagy semmi 

A Jammertal Borbirok ( JBB ) társtulajdonosa, dr. Szűcs Róbert a vörösbor helyzetéről, kihívásairól.
Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk 

Borturizmusról és fejlődésről mesélt nekünk az Etyeki Kúria üzletfejlesztési-és cégvezetője.
Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban

Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban 

Bemutatjuk a Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének egy újabb tagját, a linzi designhotel igazgatóját, Lisa Sigl-t.