hirdetés
hirdetés

Hétvégi üdülőhellyé fejlesztik a macskások faluját

Észak-Kelet-Magyarországon – ahogy helyiek mondják, a világ végétől két lépéssel –, a szlovák határ közelében találni a szláv eredetű Zubogyot. A gömöri település zárt, védett völgyben, erdőkkel körülvéve helyezkedik el, amelyet fokozatosan üdülőfaluvá fejlesztenek.

hirdetés

– Az a célunk, hogy Zubogy hétvégi telkes üdülőhellyé váljon – mondta lapunknak Pozsgai Viktor polgármester. – Ennek érdekében az elmúlt években sikerült megteremtenünk a turizmus alapjait. Közművesítettünk, korszerűsítettük az utakat és ma már a telefon-, illetve az internetszolgáltatás feltételeivel is rendelkezünk. A turisták pedig egyre jobban megismerik Zubogyot, ahol az országosan is ismert Árpád-kori műemlék református templom mellett levő parókiát felújították és a környékét parkosították.

A felújított régi parókián új szálláshelyeket létesítenek (Fotó: Mentusz Károly)
A felújított régi parókián új szálláshelyeket létesítenek (Fotó: Mentusz Károly)


A zubogyi műemlék református templom (Fotó: Mentusz Károly)
A zubogyi műemlék református templom (Fotó: Mentusz Károly)


A református templom haranglábja (Fotó: Mentusz Károly)
A református templom haranglábja (Fotó: Mentusz Károly)

A kerékpáros turisták felé nyitnak

A vendégszerető helybeliek a kerékpáros turisták felé is nyitottak, sőt autóbuszokkal érkező kirándulócsoportokat is szívesen fogadnak. A falu szélén, az Aggtelek felé vezető 26-os főút közelében még az idén pihenőhelyet létesítenek a turisták számára, hogy még több vendég jöjjön hozzájuk és megismerjék a falu életét. Zubogyban jelenleg alig több mint félezren laknak és bár öregszik a falu, de fiatalok is érkeznek, akik régi ingatlanokat vásárolnak és újítják fel azokat. Sőt, többen új házakat is építenek.

Zubogy tiszta, rendezett faluképpel fogadja a látogatókat, ahol jó a levegő, nyugalmas és biztonságos a környezet. A jelenleg működő szálláshelyen ugyan egyszerre kevés vendéget helyezhetnek el, de működik presszó, posta és élelmiszerbolt is, amelyek ellátást biztosítanak a vendégeknek is. Az önkormányzat tagjai azt szeretnék, ha a jövőben még több turistát fogadhatnának, ezért a kerékpáros mellett a lovas turizmust is erősítenék, mert van rá igény. Az önkormányzat a helyi református hitközséggel összefogva a régi parókia épületében korszerű szálláshelyeket alakít ki. Újdonságként még az idén tájházat is nyitnak a templommal szemben levő, több mint százéves parasztházban. Helyi értékekkel rendezik majd be, ahol a falu életét reprezentáló fotókiállítást is szerveznek.

A leendő tájház Zubogyban (Fotó: Mentusz Károly)
A leendő tájház Zubogyban (Fotó: Mentusz Károly)

Európa-parkot is nyitottak

A leendő tájház udvarán kemencés pihenőhelyet alakítanak ki és arra törekszenek, hogy egy régi paraszti portát mutassanak be az úgynevezett keresztcsűr építésével. Ezekből az udvarokból még ma is több megtalálható Zubogyban. Korábban Európa-parkot is nyitottak, ahol fedett szabadtéri színpadot, játszóteret és pihenőhelyet hoztak létre. Itt tavaly – hagyományteremtő szándékkal - tavaszköszöntő kézműves vásárt tartottak. Emellett a parkban kisebb rendezvényeket, baráti összejöveteleket is szerveznek. Így például a fiataloknak évről évre megrendezik a gyereknapot, továbbá augusztusban a falunapot, decemberben pedig a már hagyományos karácsonyi vásárt. Ezen az eseményen helyben készített tárgyakat árulnak, amelyeket – több hónapos munkával – fából, mézeskalácsból, textilből, viaszból állítanak elő. Tavaly például sokan érdeklődtek a karácsonyi vásár iránt, és a vendégek nemcsak a környékből, hanem Miskolcról és Debrecenből is érkeztek.

A fedett szabadtéri színpad (Fotó: Mentusz Károly)
A fedett szabadtéri színpad (Fotó: Mentusz Károly)


Egy jellegzetes gömörségi porta (Fotó: Mentusz Károly)
Egy jellegzetes gömörségi porta (Fotó: Mentusz Károly)


Egy keresztcsűrös udvar a faluban (Fotó: Mentusz Károly)
Egy keresztcsűrös udvar a faluban (Fotó: Mentusz Károly)


Európa-park modern játszótérrel (Fotó: Mentusz Károly)
Európa-park modern játszótérrel (Fotó: Mentusz Károly)

Macskafesztivált is szeretnének

Pozsgai Viktortól azt is megtudtuk, hogy Zubogyot sokan macskás faluként emlegetik, amely egy egyszerű mondára épül. Annyi bizonyos, hogy ma is sok cicát találni a házaknál. Mindezt szem előtt tartva a jövőben macskafesztivált is szeretnének rendezni. De azt is fontosnak tartják, hogy a régi képeket, a valamikori zubogyi élet pillanatait megőrizzék a mának és a fiatalokkal megismertessék. Ez pedig közösségi élménnyé válik, mert a falu idősebb lakói segítenek kideríteni a régi képek eredetét, valamint a megörökített szereplőket. A helyben fennmaradt fotók közül néhányat az 1800-as évekből is találni, amelyeket gondosan őriznek a zubogyiak.

Mentusz Károly
a szerző cikkei

hirdetés
Olvasói vélemény: 0.0 / 10
Értékelés:
A cikk értékeléséhez, kérjük először jelentkezzen be!
Ha hozzá kíván szólni, jelentkezzen be!
 
hirdetés
hirdetés

Találkozzunk a Facebookon!

Partnerünk