hirdetés
hirdetés

IATA: más iparágak is tegyenek a fenntarthatóságért!

Az összes érintett iparág tevékeny összefogásával, összehangolt politikai támogatással és a megfelelő finanszírozás biztosításával érhető csak el a légiközlekedés szén-dioxid kibocsátásának nullára csökkentése 2050-re – írja az AIRportal a Nemzetközi Légi Szállítási Szövetség (IATA) Isztambulban megrendezett közgyűléséhez kapcsolódóan tartott globális csúcstalálkozóról.

hirdetés

A szervezet taglégitársaságai a 2021-ben tartott, 77. közgyűlésen vállalták, hogy 2050-re elérik a nettó nulla szén-dioxid-kibocsátást. Az IATA ennek érdekében az érintett felek és szakértők bevonásával készítette el stratégiai intézkedési ütemtervét. A tervek nemcsak a légitársaságok számára készültek, hanem foglalkoznak a repülőgép- és hajtómű-technológiával, az energiainfrastruktúrával, az üzemeltetéssel, a finanszírozással és a politikai döntésekkel is.

A következő 27 évben a szén-dioxid-mentesítés terén a legnagyobb eredményt a fenntartható repülőgép-üzemanyag (SAF) alkalmazásával lehet elérni a légitársaságok szerint, amelyhez új energia- és üzemanyag-infrastruktúra, valamint a megújuló energiaforrások használata szükséges. Ehhez azonban a SAF termelésének drasztikus felfuttatása szükséges, mert a 2022-ben rendelkezésre álló mintegy 300 millió liter a világszerte összesen felhasznált repülőgép-üzemanyagnak még mindig csak a 0,1 százalékát tette ki.

Depositphotos
Depositphotos
 

A kínálatot messze meghaladó kereslet jobb kielégítéséhez növelni kellene a megújuló üzemanyagok finomítási kapacitásait is. Emellett fontos a hatékonyabb repülőgépek és hajtóművek fejlesztése, a meglévő repülőgépek üzemeltetésének jobbá tétele, a légiforgalmi irányítás optimalizálása és a légi közlekedési rendszer általános hatékonyságának növelése. A célok eléréséhez kulcsfontosságú a globálisan összehangolt stratégiai szakpolitika is.

Mehmet Tevfik Nane, a Pegasus Airlines elnöke és az IATA igazgatótanácsának leköszönő soros elnöke szerint nem fair, hogy a légitársaságokat helyezik a reflektorfénybe a legnagyobb szennyezőként, holott a cégek teljesítik a vállalásaikat, és mindent megtesznek a fenntarthatósági célok eléréséért. Más, ötször nagyobb szennyezést okozó iparágak nem tesznek semmit a karbonlábnyomuk csökkentése érdekében, mégis a légiközlekedést érinti a legtöbb kritika, holott ez az egyetlen ágazat a közlekedési szektorban, amely rendelkezik kibocsátáscsökkentési célokkal a 2050-es végső és a közbenső céldátumokra – emelte ki.

hirdetés
Olvasói vélemény: 0.0 / 10
Értékelés:
A cikk értékeléséhez, kérjük először jelentkezzen be!
Ha hozzá kíván szólni, jelentkezzen be!
 
hirdetés
hirdetés

Találkozzunk a Facebookon!

Partnerünk