Igazgatóváltás az Aria Hotel Budapest élén

A luxus butikhotel, amelyet korábban a világ legjobbjának is választottak a vendégek szavazatai alapján, Nádas Gábor vezetése alatt működik tovább.

Több évtizedes hazai és nemzetközi tapasztalattal rendelkező igazgató érkezett júniusban az Aria Hotel Budapest élére, ahol a 2019-ben GM pozícióba kinevezett Lukács Istvánt váltja az igazgatói székben.

 

„Megtiszteltetés, hogy csatlakozhatom az Aria Hotel Budapest csapatához. Szakmai aranyszabályként vallom, hogy többet kell nyújtsunk a vendégnek annál, mint amit mi magunk elvárnánk, és ezt az Ariában még magasabb szintre emeljük”, mondja Nádas Gábor. A MSZÉSZ Év Szállodása díjával kitüntetett szakember célja, hogy tovább erősítse a magas minőségű kiszolgálásáról ismert Aria Hotel Budapest kiemelkedő pozícióját a helyi, a regionális, valamint a nemzetközi piacokon.

Noha a pandémia súlyosan érintette a hazai szállodaipart, az Aria Hotel Budapest az üzleti modell megújításának köszönhetően átvészelte az elmúlt évet. Tolnai Máté értékesítési igazgató, illetve Magyar Kornél zeneigazgató a kezdetek óta erősítik az Aria Hotel Budapest csapatát. A szálloda vezetősége mindig is nagy hangsúlyt fektetett a tehetséggondozásra, ennek eredményeként a szintén nyitás óta a hotelben dolgozó Korányi Márk, Front Office Manager pozícióból Rooms Division Managerré lett kinevezve, míg Pálfi Csaba Assistant Food & Beverage Director pozícióból jutott el a részleg igazgatói székéig.

Az Aria Hotel Budapest június 1-jén nyitotta meg újra kapuit. A hotel wellness részlege, a Harmony Spa a belföldi fürdőkedvelők igényeihez is alakított kezelésekkel várja a vendégeket. Újra látogatható a Bazilika kupolájára és a Budai Várra pazar kilátást nyújtó High Note SkyBar is, amelynek forgalma visszatért a 2019-es szintre, annak ellenére, hogy továbbra is nélkülözni kénytelenek a külföldi vendégeket, áll a szálloda az igazgatóváltással kapcsolatban kiadott közleményében.

 

 

Forrás: zerocomagency.hu / Turizmus Online


KSH: a vendégéjszakák száma 19, a vendégeké 23 százalékkal nőtt 2023 februárjához képest

KSH: a vendégéjszakák száma 19, a vendégeké 23 százalékkal nőtt 2023 februárjához képest 

A belföldi vendégek által eltöltött éjszakák száma 14, a külföldi vendégéjszakáké 24 százalékkal emelkedett.
Sajátos akciót hirdetett a leégett hotel - saját vendégei építhetik újjá

Sajátos akciót hirdetett a leégett hotel - saját vendégei építhetik újjá 

Adománygyűjtő akciót hirdetett a visegrádi hotel vezetősége.
A hotel, amely csak vonattal érkező vendégeket fogad

A hotel, amely csak vonattal érkező vendégeket fogad 

Norvégia legnagyobb fjordja közelében, gyönyörű környezetben fekszik a Vatnahalsen Hotel.
Luxusszálloda egy XVII. századi kastélyból

Luxusszálloda egy XVII. századi kastélyból 

A Château Neercanne egykor bárók otthona volt, ma Michelin-csillagos étterme miatt Hollandia kedvelt luxusszállodájává vált.
Szallas.hu: húsvéti locsolkodás helyett wellnesshotelben lazulás

Szallas.hu: húsvéti locsolkodás helyett wellnesshotelben lazulás 

A négynapos húsvéti hosszú hétvége és a tavaszi szünet sok magyarnak üdüléssel telik a szállásfoglaló portál adatai szerint.
Méhlegelő és gólyafészek: az ötcsillagos tokaji ház zöld szintet lépett

Méhlegelő és gólyafészek: az ötcsillagos tokaji ház zöld szintet lépett 

A Minaro Hotel Tokaj MGallery Magyarországon másodikként megszerezte a Green Key minősítést.
MTÜ: arattak Budapest és a fürdővárosok szálláshelyei az idei első hosszú hétvégén

MTÜ: arattak Budapest és a fürdővárosok szálláshelyei az idei első hosszú hétvégén 

Erős forgalom jellemezte a turisztikai szezonnyitónak is tekinthető március 15-i hosszú hétvégét, írták friss közleményükben.
Miért fontos, hogy őszinte legyen a recepciós mosolya?

Miért fontos, hogy őszinte legyen a recepciós mosolya? 

Utazni, új helyeket megtapasztalni élmény, de vajon élmény lehet-e egy ilyen helyen dolgozni? 
Az Év Alvásbarát Szállodája ez a belvárosi hotel lett

Az Év Alvásbarát Szállodája ez a belvárosi hotel lett 

Átadták az Alvásbarát Szálloda idei minősítési díjait az Alvás Világnapja alkalmából a Magyar Tudományos Akadémián.
Újabb hétvége, újabb tűz  egy hotelben

Újabb hétvége, újabb tűz egy hotelben 

Ezúttal egy etyeki szálláshelyen égett a berendezés.

Interjú

Magyar konyha, magas minőségben – a VIRTU étterem séfjével beszélgettünk

Magyar konyha, magas minőségben – a VIRTU étterem séfjével beszélgettünk 

Lendvai Levente az Arany Kaviárból érkezett a MOL torony tetején található VIRTU étterem konyhafőnöki pozíciójába.
„Egy B2B vásárt részesítenénk előnyben, ahol a szakmai tapasztalatcsere venné át a főszerepet”

„Egy B2B vásárt részesítenénk előnyben, ahol a szakmai tapasztalatcsere venné át a főszerepet” 

 Molnár Judittal, a Magyar Utazási Irodák Szövetsége (MUISZ) elnökével beszélgettünk.
Történetek a Várból: végre nem hajtott végrehajtásról, kitiltott turistabuszok behajtásáról

Történetek a Várból: végre nem hajtott végrehajtásról, kitiltott turistabuszok behajtásáról 

Sokak előtt ismert a Ruszwurm Cukrászda tulajdonosa, Szamos Miklós és a Budavári Önkormányzat jelenlegi vezetője, Váradiné Naszályi Márta polgármester között zajló vita. Erről és a turistabuszok ügyéről is beszélgettünk.