hirdetés
hirdetés

Jövedelmezően működik a strand és a török fürdő Egerben

Ezek szerint elhamarkodott döntés lett volna ősszel bezárni, ahogyan azt az önkormányzat tervezte.

hirdetés

"Idén 90 éves az Egri Termálfürdő, ezért számos programmal készülünk a nyári hónapokra – nyilatkozta Molnár László, az Eger Termál Kft. ügyvezető igazgatója a Termál Online-nak. A szakember elmondta, hogy a nyár rendkívül erős volt vendégforgalmi szempontból, még a 2019-es évi, azaz a járvány előtti forgalmat is meghaladta.

Fotó: egerthermal.hu
Fotó: egerthermal.hu

Az őszi időszakban azonban felmerült a fürdő félévig tartó bezárásának ötlete. Molnár László kiállására is szükség volt ahhoz, hogy a város közgyűlése ne szavazza meg a bezárást. "Az Eger Termál Kft. fix áras szerződéseket kötött a villamosenergia és a gázszolgáltatás tekintetében is, így a strand bezárása abszolút nem lett volna indokolt, hiszen a kedvező díjú szerződések 2023 végéig érvényesek" - emelte ki az ügyvezető, aki azt is elmondta, hogy a strandon és a Török Fürdőben a legtöbb medencét kénes termálvízzel töltik és fűtik, így ezek rentábilisan tudnak működni. A két uszodáról ez sajnos nem mondható el, ugyanakkor a jövőben sem tervezik egyik egységük bezárását sem.

Az idei év legfontosabb feladatának tekintik, hogy a lehető legtöbb fejlesztést hajtsák végre a gazdaságosabb és energiatakarékos működésért. Mivel idén 90 éves az Egri Termálfürdő, ezért számos programmal készülnek a nyári hónapokra.

(forrás: Termál Online)
hirdetés
Olvasói vélemény: 0.0 / 10
Értékelés:
A cikk értékeléséhez, kérjük először jelentkezzen be!
Ha hozzá kíván szólni, jelentkezzen be!
 
hirdetés
hirdetés

Megjelent a Pont itt Magazin!

Minden, ami Klasszis TopDesign 2022 versenyünkről tudható: pályázati kiírás, kategóriák, a hazai és nemzetközi zsűri tagjai, a verseny menete, díjátadó gála, valamint a győztesek bemutatása.

Találkozzunk a Facebookon!

Partnerünk