hirdetés
hirdetés

Még kényelmesebben felfedezhető bringával a Balaton térsége

Közel 300 kilométer összefüggő, kitáblázott kerékpárút-hálózattal és széles szolgáltatási kínálattal várják a szabadidejükben két keréken túrázókat a Nyugat-Balaton térségébe.

hirdetés

A Keszthelyen tartott sajtótájékoztatón Tar László, a Nyugat-Balatoni Turisztikai Iroda ügyvezetője hangsúlyozta, a turizmus új iránya, hogy a kikapcsolódni, feltöltődni vágyók környezetbarát eszközökkel, vonattal érkeznek, majd kerékpárral járják be a látnivalókat. Hozzátette: Keszthely erre kiválóan alkalmas hely, mert több nemzetközi kerékpárút - például az Ausztria és Szlovénia felé tartó - kereszteződésében fekszik. A Magyar Kerékpáros Szövetség által finanszírozott BalatonBike365 projekt keretében az elmúlt három évben a régióban közel 20 tematikus bringás útvonalat jelöltek ki, amelyek a környék kulturális, természeti és gasztronómiai látnivalóit érintik. Az egyik kedvelt útvonal a tavaly kitáblázott Festetics-örökség kerékpártúra, amely a Helikon Kastélymúzeumtól indul és a balatongyöröki bece-hegyi Szent Háromság Kápolnánál végződik, de közben például élményparkot és kilátót is útba ejt.

Fotó: Depositphotos
Fotó: Depositphotos

A BalatonBike365 projekt részeként szeptemberben egy új kerékpáros központ nyílik meg Keszthelyen, a vasútállomás közelében, ahol hagyományos és elektromos rásegítésű kerékpárokat, ebike-okat is lehet majd bérelni. Pálinkás Róbert, a Helikon Kastélymúzeum igazgatója beszámolt róla, hogy az intézményben az elmúlt években 12,5 milliárd forint értékű fejlesztés valósult meg, ebből 8 milliárd érkezett EU-s pályázatokból. Ezek részeként 30 millió forintot fordítottak a kerékpáros turisták kiszolgálására, akiknek hamarosan az múzeumnál is lesz lehetőségük biciklik bérlésére. Kulics Gábor, a Keszthelyi Tourinform Iroda vezetője elmondta, hogy tavasszal elkészült a BalatonBike365 önálló weboldala és mobilapplikációja, amelyeken keresztül 2700 környékbeli szolgáltatás érhető el és ezeknek a száma a jövőben tovább növekszik majd.

(forrás: MTI)
hirdetés
Olvasói vélemény: 0.0 / 10
Értékelés:
A cikk értékeléséhez, kérjük először jelentkezzen be!
Ha hozzá kíván szólni, jelentkezzen be!
 

Figyelem - új mailcímek!

Felhívjuk figyelmüket, hogy email-címeink megváltoztak. Közleményeiket, híreiket, meghívóikat a  This e-mail address is being protected from spambots. You need JavaScript enabled to view it.  és a  This e-mail address is being protected from spambots. You need JavaScript enabled to view it.  email-címekre várjuk. Központi email-címünk: This e-mail address is being protected from spambots. You need JavaScript enabled to view it. .

A korábbi email-címeinkre küldött tartalmak nem jutnak hozzánk. Kérjük, az új email-címekre frissítsék a listáikon a nevünk mellett az adatokat. Köszönjük!

hirdetés
hirdetés

Megjelent a Pont itt Magazin!

Friss lapszámunk fókuszában a szezonnyitás és a fenntarthatóság áll.

Találkozzunk a Facebookon!

Partnerünk