Új légi járatok a nyári menetrendben Budapestről

A Budapest Airport járatfejlesztési menedzsere, Almási Eszter egy hétfői szakmai eseményen beszámolt a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér utasforgalmi adatairól, nyári újdonságairól, illetve távlati terveiről. 

A szakember elmondta, hogy a pandémia előtt kétszámjegyű növekedés jellemezte a repülőtér utasforgalmát. 16 millió felett volt már az éves utasszám 2019-ben. 2020-ban a járvány hatására 3, 8 millióra zuhant ez az adat, 2022-ben viszont már 75 százalékos visszaépülés jellemezte az utasforgalmat 12,2 millió utassal. 2023-ra 14 millió utast prognosztizálnak, és abban bíznak, hogy jövőre érhetik el újra a 16 milliós utasrekordot. "Napjainkban már 112 desztináció érhető el 37 légitársasággal légi úton Budapestről. Ezzel majdnem visszatértünk a régi kerékvágásba, ami a légi járatok kínálatát illeti. Egyedül a transzatlanti járatok visszatérése várat még magára, illetve számos franciaországi útvonal szünetel még továbbra is. Kína már újra három légiútvonalon érhető el a magyar fővárosból Pekingbe, Csunkingbe és Sanghajba közlekednek járatok az Air China illetve a Shangai Airlines üzemeltetésében. Szöul és Budapest között nyáron sűrű összekötettés lesz heti 7 heti járattal, amelyeket a LOT és a Korean Air üzemeltet majd. Számos új járat is indul tavasztól: március 13-án az Air Serbia indítja újra járatát Budapest és Belgrád között fokozatos növekvő gyakorisággal. Ez májusra heti 17 járatot jelent majd a tervek szerint. Az Air Connect Kolozsvárra és Bukarestbe indít március 28-tól 2-2 járatot hetente. A Wizz Air Antalyát, Isztambult és a szaúd-arábiai Dammant veszi fel útvonalhálózatába a magyar fővárosból. A török tengerparti várost heti három járattal, Isztambult naponta, a szaúdi desztinációt heti két járattal repüli. A Ryanair útvonalhálózatában Budapestről március 27-től hosszú idő elteltével ismét debütál Belfast heti két alkalommal, és Kuvait is új belépő a hazai piacon: a Kuwait Airways június és szeptember között heti kétszer repüli majd a közel-keleti úti célt" - mondta el Almási Eszter.

A szakember a Budapest Airport folyamatosan zajló fejlesztései között megemlítette a most átadott új gyerekjátszót az 1-es utasmólón és az elektromos töltőállomások telepítését autók számára. Időközben a BA megkezdte a 2. Terminál előtti parkoló ideiglenes visszaépítését, ahol a tervek szerint már júniustól az autóknak további 586, a turistabuszoknak pedig 8 férőhely áll majd rendelkezésére. Arra is készülnek, hogy újranyitják az 1. Terminált. A tervek szerint és a prognózisokkal összhangban a területileg duplájára növelt és felújított 1. Terminálnak legkésőbb 2025 nyarán meg kell nyitnia ahhoz, hogy a növekvő utasforgalom kezelését a megszokott magas minőségű szolgáltatásokkal ki tudja elégíteni a vállalat, továbbá az ország turizmusa tovább tudjon fejlődni. Mindeközben a tavalyi évben is folyamatosan zajlott a felkészülés a 3. Terminál építésére is, amelynek első fő szegmensei a tervek szerint 2030-ban fognak elkészülni. Jelenleg a nemzetközi tervpályázatra való felkészülés, a fázisolás és az előzetes tanulmányok elkészítése zajlik, hogy az építkezés ne okozzon majd fennakadást a 2. Terminál működésében.

Turizmus Online


Emirates éves riport: annál is sikeresebb, mint gondolná

Emirates éves riport: annál is sikeresebb, mint gondolná 

Megdöntötte saját rekordját az Emirates Group a 2024–2025-ös pénzügyi évben.
Mallorca a repülőjáratok korlátozását fontolgatja

Mallorca a repülőjáratok korlátozását fontolgatja 

A korlátozás oka a húsvéti héten mért jelentős forgalomnövekedés.
Ismét robog a Jégmadár expressz

Ismét robog a Jégmadár expressz 

Május 18-tól ismét közlekedik a Jégmadár expresszvonat, amely közvetlen összeköttetést kínál Rákospalota-Újpestről a Velencei-tóhoz és a Balatonhoz.
WIZZ: Brassó-Budapest járatnövelés

WIZZ: Brassó-Budapest járatnövelés 

A repülőtér a Romániai Repülőterek Egyesülete által közölt januári statisztika szerint egy év alatt megduplázta utasainak számát.
Ünnepel a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér

Ünnepel a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér 

Éppen hetvenöt évvel ezelőtt, 1950. május 7-én nyitották meg az utazóközönség előtt Budapest nemzetközi repülőterét, Magyarország kapuját.
Dubaj dübörög, és helyet kér magának a nyári desztinációk sorában

Dubaj dübörög, és helyet kér magának a nyári desztinációk sorában 

Dubajról leginkább a téli napsütés, a tavaszi luxuspihenés vagy az őszi tökéletes kikapcsolódás jut eszünkbe – de ez hamarosan megváltozhat.
Budapest Airport vállalás – indul a zajvédelmi program következő üteme

Budapest Airport vállalás – indul a zajvédelmi program következő üteme 

A Budapest Airport (BA) ezt a speciális programot az érintett kerületek és települések polgármestereivel konzultálva alakította ki.
IATA-jelentés: nőtt a globális utasforgalom

IATA-jelentés: nőtt a globális utasforgalom  

Az április 30-án megjelent sajtóközlemény 2025. márciusi globális légiutasforgalom adatait ismerteti.
Ausztriában jön a Railjet vonatok új generációja

Ausztriában jön a Railjet vonatok új generációja 

A növekvő kereslet és a megváltozott utazási szokások miatt Ausztriában egyre nagyobb szerepet kapnak a fejlesztések.
Jemeni húszik: folytatjuk a támadást az izraeli légtér ellen

Jemeni húszik: folytatjuk a támadást az izraeli légtér ellen 

Eddig huszonhét rakétát indítottak a húszik Izrael légtere ellen, és bejelentették, hogy folytatják a támadást.

Interjú

Nagybor vagy semmi

Nagybor vagy semmi 

A Jammertal Borbirok ( JBB ) társtulajdonosa, dr. Szűcs Róbert a vörösbor helyzetéről, kihívásairól.
Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk 

Borturizmusról és fejlődésről mesélt nekünk az Etyeki Kúria üzletfejlesztési-és cégvezetője.
Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban

Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban 

Bemutatjuk a Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének egy újabb tagját, a linzi designhotel igazgatóját, Lisa Sigl-t.