Az első év eredménye: 31 ezer kiránduló

Az első év eredménye: 31 ezer kiránduló 

A Dunakanyarra egyedülálló panorámát nyújtó Prédikálószéki-kilátóra egy évvel ezelőtt szerelt látogatottság számlálót a Pilisi Parkerdő Zrt. A számláló adatai szerint ez idő alatt több mint 31 ezer kiránduló fordult meg a kilátóban, hogy még magasabbról tekinthesse meg a Dunakanyar csodáit. Ez az adat, illetve az erdei turizmus és a kilátók kiemelkedő népszerűsége összhangban van az Országos Erdészeti Egyesület által 2017-ben végzett országos reprezentatív erdőismereti közvélemény kutatás eredményeivel is.
Eljött az utolsó nap!

Eljött az utolsó nap! 

Holnap lezárul a Turizmus&Vendég új turisztikai versenye, a MagyarországON nevezési időszaka. Most még versenybe lehet szállni „Az év turisztikai kommunikációs kampánya" címért. A nevezés mindössze néhány percet vesz igénybe a verseny weboldalán.

Emberek, ésszel, mértékkel! 

Az EU 28 tagállamának háztartásai összesen 46,5 millió tonna élelmiszerhulladékot termelnek évente, ez hozzávetőleg 9 db Gízai nagy piramist tesz ki. Ma Magyarországon évente 1.8 millió tonna élelmiszert dobunk ki, ami fejenként 180 kg élelmiszer. E hatalmas mennyiség egyharmada a magyar háztartásokban képződik.

Láncdohányosok Zamárdiban 

Mintegy 20 programhelyszínnel jelentkezik a Balaton Sound július 4-8 között. A legnagyobb helyszíneknek már teljes a programja.

Ha a haverja a folyóba ugrik, maga is utána ugrik? 

Már több mint egy évtizede Európa-szerte fontos üzenetet közvetít a Nagy Ugrás: amellett, hogy szuper nyári program egyszerre ugrani folyóink vizébe, arra hívja fel a figyelmet, hogy milyen fontos az ember és a természet közötti harmónia újjáélesztése. A WWF Magyarország idén is felhívja a településeket és közösségeket, hogy rendezzék meg a saját Nagy Ugrásukat, és csobbanjanak együtt 2018. július 8-án délután 3 órakor.

Áfát csökkentene a Fürdőszövetség új elnöke 

A Magyar Fürdőszövetség 2018. május 10-11- én tartotta tisztújtó közgyűlését a budapesti Aquaworld Resortban, ahol a választmányi és szakbizottsági tisztségek mellett választották meg a szövetség új ügyvezető elnökét.

25 év alatt hány település jelentkezett a Virágos Magyarország versenyre? 

Idén ünnepli 25. évfordulóját Magyarország egyik legrégebbi és legsikeresebb versenye, a Virágos Magyarország Környezetszépítő Verseny, amelynek célja, hogy mind turisztikailag, mind pedig szó szerint felvirágoztassa a magyar településeket. A szervező Magyar Turisztikai Ügynökség, valamint a Virágos Magyarország Környezetszépítő Verseny Szervező Bizottsága most a jubileumi évforduló alkalmából összegyűjtötte a 25 legérdekesebb tényt a versenyről.
Visszaadnák a környezetügy súlyát

Visszaadnák a környezetügy súlyát 

Az újonnan létrejövő agrártárcánál visszaadnák a környezetügy megfelelő súlyát, ennek első lépéseként önálló államtitkárságot hoznak létre a szakterületnek - mondta Nagy István agrárminiszter-jelölt a kinevezése előtti meghallgatásán az Országgyűlés fenntartható fejlődés bizottságának ülésén kedden, Budapesten.

Megnyilt a harmadik tiszteletbeli konzulátus Debrecenben 

A finn és az ukrán után az izraeli a harmadik tiszteletbeli konzulátus Debrecenben, számukat a jövőben bővíteni szeretnék, akár diplomáciai negyedet is kialakítanának a városban.

2,8 milliárd forintból lesz modern város Békéscsaba 

Nyolc, a Modern városok programban szereplő békéscsabai projekt 2,8 milliárd forintos támogatását hagyta jóvá a napokban a kormány.

Kiemelten támogatja az állam a fesztiválokat 

A központi büdzséből támogatott 58 fesztivál között van mások mellett a Művészetek Völgye, a balatonfüredi Anna Fesztivál, a jászberényi Csángó Fesztivál, az Ördögkatlan, a debreceni Virágkarnevál, a váci V4 Fesztivál és Színházi Találkozó, az egri Kaláka Fesztivál, a határon túl a nagyváradi Szent László Napok vagy a szatmárnémeti Partiumi Magyar Napok.

Indul az új nemzetközi, Budapest-megakampány 

Soha nem látott összeget költ az MTÜ mától nemzetközi kampányra, amelyben Budapestet népszerűsíti többek közt a CNN-en, a Vice-ban és számos európai, ázsiai és tengerentúli légitársaság járatán.

Vigyázat! Omlásveszély! 

A IV. Béla korában, a tatárjárás után épült, így Magyarország legépebben megmaradt középkori lakótornya címmel büszkélkedő Salamon-toronynak pusztul a vasbeton kiegészítése, ökölnyi darabok hullanak a kövezetre.

A turisztikai szektor új versenye 

Ha Ön turisztikai szektorban dolgozik és az elmúlt két évben volt olyan kommunikációs kampányuk, melyre büszke vagy úgy gondolja kiemelkedik a többi közül, akkor nevezze be a Turizmus&Vendég és az MTÜ közös pályázatára, a MagyarországON-ra!

Elkezdődött: jön a Kékszalag 50 

Az évtizedes hagyományoknak megfelelően az ünnepélyes Balatoni Évadnyitóval és a tó megkoszorúzásával elkezdődött május 12-én a balatoni turisztikai és vitorlásszezon Balatonfüreden.

Hivatásturizmus Budapesten 

Havonta átlagosan 200-nál is több hivatásturisztikai rendezvénynek adott otthont Budapest 2017-ben, legnépszerűbb a késő őszi időszak A European Cities Marketing európai városmarketing szervezet (ECM) az idei évben is publikálja az európai nagyvárosok hivatásturisztikai rendezvényeinek összesített statisztikáját, valamint az ez alapján összeállított városrangsort. A nemzeti turisztikai ügynökség és a Budapesti Fesztivál- és Turisztikai Központ (BFTK) együttműködése keretében, az MTÜ Értékesítésért Felelős Igazgatóságának Kongresszusi Iroda Főosztálya a 2017. évre vonatkozóan összesítette a magyarországi, és benne a budapesti MICE rendezvényeket. Az adatbázist a BFTK bocsátotta az ECM rendelkezésére.

Látott már zöld küllőt, vagy fekete harkályt? 

A Madarak és Fák Napját május 10-én, ma ünnepeljük. Ez adta az apropót arra, hogy az ünnep előtti napon terepbejárásra hívja a WWF Magyarország csapata a szakújságírókat a Kelet-cserháti Tájvédelmi Körzetben található garábi tölgyesbe. Felhasználták az alkalmat arra is, hogy bemutassák a Life4Oak Forests című projektet, amely a LIFE Nature program keretében az Európai Unió támogatásával és a Földművelésügyi Minisztérium társfinanszírozásával valósul meg.

Fejleszti a piacot Tiszafüred 

Megkezdte a piac infrastrukturális fejlesztését Tiszafüreden a helyi önkormányzat 186 millió forintból - közölte a polgármesteri hivatal az MTI-vel. A beruházás célja egyebek mellett a helyi gazdaság üzleti infrastrukturális hátterének támogatása, a helyi termelők piacra jutásának segítése.

Nyit a tófürdő 

Május 11-én indul a szezon a Szentendrére vezető út melletti Lupa-tónál.

Tudja, mi az a műanyagmentes fesztivál? 

2018-ban megszületett az összefogás: No Plastic Fantastic néven hozott létre szövetséget a Street Food Egyesület, a Zöld Övezet Társulás és Doremi.Today, hogy minden vendéglátóegységet és rendezvényt műanyagmentessé tegyen Magyarországon. A szövetség szerint a kereskedők, rendezvényszervezők és vendégek egyaránt információra szorulnak a témában, de az ügy érdekében a kormánynak is lépnie kell egy egységes szabályozással - tudtuk meg szerdán az Egyesülettől.

Ön szerint is így van? 

Tovább javult a vállalkozások üzleti várakozása az első fél évben - ismertette Parragh László, a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara (MKIK) elnöke szerdán az MKIK Gazdaság- és Vállalkozáskutató Intézet (GVI) konjunktúra-vizsgálat eredményét ismertető sajtótájékoztatón.

Ismét TDM-konferencia lesz 

2018. május 17-18. között Siófok ad otthont a Magyar TDM Szövetség XIX. Országos TDM konferenciájának. A Siófoki Fürdőegylet Turisztikai Egyesület és a Szövetség együttműködésével szerveződő rendezvény fókuszában ezúttal is a TDM szervezeti rendszer jövője áll, különös tekintettel a kiemelt turisztikai fejlesztési térségekben zajló fejleményekre.

66. életévében elhunyt Márky Tamás, a To-Ma Tour Utazási Iroda egyik alapítója és ügyvezető igazgatója 

Márky Tamás, a To-Ma Tour Utazási Iroda egyik alapítója és ügyvezető igazgatója, súlyos betegség után, de szinte utolsó pillanatig cége ügyeit a szívén viselve 2018. április 11-én, életének 66. évében elhunyt. A To-Ma Tour nevében a „Ma” tag viseli Márky Tamás nevét.

V4 kerékpárverseny szombaton 

Rekordlétszámú mezőny, 29 csapat 170 versenyzője vesz részt szombaton a V4 kerékpárverseny magyarországi szakaszán.

Az utazási szakma számára is érdekes lehet 

Ugrásszerűen megnőtt a hatvan éven felüli internetezők száma - derül ki a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) távközlési szolgáltatások használatát lakossági körben vizsgáló legutóbbi éves felméréséből.

1,36 milliárd forintot költöttek a SZÉP kártyások május első hétvégéjén 

A május elsejei hosszú hétvégén 146 millió forinttal csökkent a SZÉP kártyákon május 31-én lejáró összeg. Ezzel az OTP Csoport által kibocsátott SZÉP kártyákra 2016-ban töltött 77,2 milliárd forintnak több mint 96 százalékát már felhasználták a kártyabirtokosok. A munkavállalóknak egy hónapjuk maradt arra, hogy elköltsék a még kártyákon pihenő 3 milliárd forintot. 

Nyitottunk a térre 

A Budapest100 az egész várost megmozgató civil esemény, amely 2011-ben hagyományteremtő szándékkal indult az OSA Archívum és a Kortárs Építészeti Központ (KÉK)  kezdeményezésére. A május első hétvégéjére szervezett program idei jelmondata szerint  nyissunk a térre!

Ki a legjobb MagyarországON? 

Ha Ön turisztikai szektorban dolgozik és az elmúlt két évben volt olyan kommunikációs kampányuk, melyre büszke vagy úgy gondolja kiemelkedik a többi közül, akkor nevezze be a Turizmus&Vendég és az MTÜ közös pályázatára, a MagyarországON-ra!

Rogán Antal és a turizmusirányítás 

— derül ki, egy a Mandiner.hu portál számára Gulyás Gergellyel készített interjúból.

Gamifikáció a világörökség megismerésében 

Kincskereső kalandot indít a Zsolnay Örökségkezelő NKft. az UNESCO világörökségként elismert pécsi ókeresztény sírkamrák játékos megismeréséhez. Májustól a Cella Septichora látogatói letölthetik a VisitorGame elnevezésű interaktív alkalmazást az okostelefonjaikra és az elrejtett QR kódok beolvasásával végigmehetnek az izgalmas multimédiás anyagokkal és kvízkérdésekkel tarkított pályán.

Teljes a névsor a STRAND nagyszínpadán 

A 6. STRAND Fesztivál két nagyszínpadának részletes programját tették közzé a fesztivál szervezői. A nyitónapon  a Punnany Massif adja majd 15. születésnapi koncertjét, de Zamárdiba látogat az angol Rag’n’Bone Man és TroyBoi is. A fesztivál idén augusztus 22-25. között Zamárdi Szabadstrandján várja a fesztiválozókat. 

Milyen képzéseket tartanak fontosnak a turisztikai szolgáltatók? 

A Magyar Turisztikai Szövetség Alapítvány nem reprezentatív felmérést végzett a hazai turisztikai vállalkozások oktatással és szemléletformálással kapcsolatos igényeiről. A 182 kérdőív kitöltő a hazai turizmus legkülönbözőbb területeiről érkezett (szálláshely szolgáltatás, vendéglátás, TDM, fürdő, turisztikai tanácsadás stb.), véleményük láthatóan alapvetően összecseng. A felmérés nyomán egyértelműen megállapítható, hogy a hazai turisztikai vállalkozások számára fontos a munkavállalóik továbbképzése, melyet az esetek jelentős többségében meg is valósítanak, és önerőből finanszíroznak - derül ki a szövetség honlapjáról.

Jajj nektek, szúnyogok! 

Második hetébe lép a katasztrófavédelem által irányított központi, biológia szúnyoggyérítés- tájékoztatta az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság helyettes szóvivője az MTI-t.

Lendületben a hazai ingatlanforgalom 

Az ingatlanpiac alakulásának mindenkori legfontosabb mutatószáma az évenkénti adás-vételi tranzakciószám. A Duna House ismét közreadta havi Tranzakciószám Becslését (DH-TB), amely szerint 2018 áprilisában, országosan 13 180 ingatlan adás-vétel bonyolódott.

Turizmus & Vendég Horeca Meetup 

Több éven át tartó Business Klub rendezvényünket felváltja most induló Horeca meetup programunk, amelynek célja, hogy a hazai szállodások, éttermesek topkörnyezetben szerezzenek olyan információkat, építsenek új kapcsolatokat, amelyek elősegítik a sikeres üzletmenetet, üzemeltetést, miközben high-end gasztronómiát kóstolhatnak, és Horeca-beszállítókkal találkozhatnak közvetlenül.

StrandszezON 

A Budapest Gyógyfürdői És Hévizei Zrt. vezérigazgatója abban bízik, hogy megismétlik a tavalyi 4,2 milliós vendégforgalmat, noha kevésbé jó nyárra számítanak, mint az előző évben.

Elkezdődik a Füzéri vár újjáépítésének második üteme 

Másfél milliárd forintból elkezdődik a Füzéri vár újjáépítésének második üteme, egyidejűleg elkészültek a harmadik ütem jogerős építési engedélyei is - jelentette be a Miniszterelnökség társadalmi és örökségvédelmi ügyekért, valamint kiemelt kulturális beruházásokért felelős helyettes államtitkára szombaton, a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei Füzér település középkori várában megtartott időkapszula-elhelyezési ünnepségen.

Átadták a felújított Lila-hegyi kilátót 

Pénteken nyílt meg a nagyközönség számára a Nyúl és Győrújbarát közötti kilátótorony.

Új viharjelző állomások Balatonon 

Várhatóan nyolc új viharjelző állomást létesítenek, modernizálják a már működő állomásokat és ötven új eszközzel erősítik a régió katasztrófavédelmi egységeinek mentési képességét a Balaton régió katasztrófavédelmi fejlesztése során - közölte az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság az MTI-vel.

Lehet egy luxusmárka üzlete turisztikai attrakció? 

Hogyan lesz egy csődközeli cégből egy sikeres, nemzetközileg ismert vállalkozás? Hogyan lehet turisztikai attrakció egy bolt? Hol van helye az államnak és a turizmusnak a divat világában? Ezekre a kérdésekre a Nanushka Store & Café zártkörű bemutatóján kaptunk választ.  

Egymásra nyíló videóablakok, villódzó szürreális képek, papaya, avokádó, tukán madár 

Az évről évre bővülő, egész nyáron át nyitva tartó programhelyszín, a Budapest Park nagynevű külföldi előadókkal, különleges művészeti programokkal, az éjszakai élet felpezsdítésével és menő új arculattal készül a minden eddiginél erősebbnek érkező szezonjára. 

Melyik réteg jár még jól az ingatlanpiaci fellendüléssel? 

Az ingatlanpiaci fellendülés az eladói oldal mellett a piachoz kapcsolódó vállalkozások számára is számtalan előnyt biztosít - állapította meg legfrissebb jelentésében a Duna House.

Pofozkodás a lizsében 

A 168 Óra majdnem 9 perces videóján látható, ahogy a paravánok mögött folyó faátültetési munkákat felügyelő Valtonos biztonságiak egyszer csak több tucatnyi, nagydarab emberből álló csapata kiront és alaposan helyben hagy időset, nőt, férfit és okos telefont. A kisfilm időtartama alatt a rendőrségből nem sokat látni.

Indul a lovas turizmus a Pilisben 

A Pilisi Parkerdőben ünnepélyes keretek között nyitották meg a Pilis Ride erdei lovas úthálózat első szakaszát, így a gyalogos és kerékpáros túrázás mellett már lóháton is kényelmesen bejárhatók a Visegrádi-hegység legszebb részei. A tulajdonosi támogatással zajló program részeként 4 nyári istállót építettek, és kijelöltek 56 kilométernyi erdei lovastúra-útvonalat is - tájékoztatott szerdán a Pilisi Parkerdő Zrt.

Pro Natura díjat kapott a visegrádi Madas László Erdészeti Erdei Iskola 

A Föld Napja alkalmából a földművelésügyi miniszter Pro Natura Emlékplakettet adományozott a Pilisi Parkerdő Zrt. Madas László Erdészeti Erdei Iskolájának - tudtuk meg szerdán a Pilisi Parkerdő Zrt-től.

Nagy sikerrel zárult a 38. Budapesti Tavaszi Fesztivál 

24 nap, 269 program, 17 magyarországi premier és több ősbemutató – telt házas előadások és koncertek, egy nagy sikerrel debütáló fesztiválmagazin, emlékezetes pillanatok. Vasárnap többek között Fesztiválzáró Promenáddal, majd rendhagyó helyszínen, a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér 1-es terminálján A varázsfuvola előadásával ért véget a 38. Budapesti Tavaszi Fesztivál. 345 nap múlva, 2019. április 5-én pedig kezdődik a 39. Budapesti Tavaszi Fesztivál - foglalták össze a szervezők az esemény sikerét.

Hat éves a Hotel Kumánia Gyógyfürdő 

Az idei évben ünnepli hatodik születésnapját a Kumánia Gyógy- és Strandfürdő és a közvetlen szomszédságába épült Hotelt Kumánia. 

Kétmilliárd forint városrehabilitációra 

A Fővárosi Közgyűlés szerdán egyhangúlag döntött a TÉR-KÖZ 2018 pályázat kiírásáról. A pályázat forrásai a közterületek komplex megújítására és közösségi célú városrehabilitációs programok megvalósítására használhatóak fel.
Feliratkozás a Turizmus Online hírlevelére

Álláshirdetések

Munkatársat vagy munkát keres?

Adja fel hirdetését a Turizmus Online portálon, a turisztikai szakma honlapján! Leendő kollégái is minket olvasnak - válasszon csomagjaink közül!