Belföld

Gyenesdiási villámcsapás: 4 embert kellett kórházba vinni
Három sérültet a keszthelyi, egyet a szombathelyi kórházba vittek péntek délután, miután a gyenesdiási strandon belecsapott a villám egy fába, amely alatt álltak.
Kuponok, ajándékkártyák: változnak a szabályok
Változnak jövőre az utalványokra (vásárlási voucherek, kuponok, ajándékkártyák) vonatkozó adózási szabályok - hívta fel a figyelmet a Deloitte, a tanácsadó cég szerint ez azt eredményezheti, hogy a vállalkozások még bátrabban nyúlnak majd ehhez a vásárlásösztönző eszközhöz.

Nyugat-nílusi láz: érdemes vigyázni a szúnyogokkal
A szúnyogok elleni védekezés, a megelőzés fontosságára hívta fel a figyelmet Molnár Zsuzsanna, az Emberi Erőforrások Minisztériumának Kórházhigiénés és Járványügyi Felügyeleti Főosztályának osztályvezetője a nyugat-nílusi vírus szerbiai megjelenése miatt.

Bor és Kenyér Ünnepe
Augusztus 16-20. között a hagyományőrző elemekkel tűzdelt, kellemes hangulatú Bor és Kenyér Ünnepe a régió egyik legnagyobb eseménye, amely az augusztus 20-i ünnepi időszak köré szerveződik. A fesztiválon a rengeteg program mellett még utoljára kiélvezhetjük a meleg nyári esték hangulatát, magunkba szívva a Balaton part párás levegőjét egy pohár balatoni borral a kezünkben.

Szabálytalanság: minden negyedik balatoni vállalkozásnál
A Balatonnál július közepén tartott egyhetes ellenőrzéssorozat alatt minden negyedik vállalkozásnál találtak valamilyen szabálytalanságot a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) munkatársai, akik csaknem háromezer vizsgálatot végeztek el

Fordítsuk meg a tendenciát!
Mindössze 7 hónap alatt elhasználtuk a Föld egy évre elegendő erőforrásait. 2018-ban a tavalyinál még korábbi dátumra, augusztus 1-jére esik a Túlfogyasztás Világnapja. A WWF Magyarország arra szólít mindenkit, hogy tegyünk közösen azért, hogy megfordítsuk a tendenciát, és a jövőben minél később jöjjön el ez a nap.
Élesítés előtt ellenőrzés
07.31-én lejár a türelmi idő a NAV online számlaadatszolgáltatási kötelezettség teljesítésére, 2018. július 31-ig regisztrálnia kell az érintett adózóknak a hatóságnál. A Billzone.eu arra hívja fel az érintettek figyelmét, hogy éles számlázás előtt ellenőrizzék, sikeres volt-e regisztrációjuk.

Új kezdet Bükfürdőn
Ünnepélyes keretek között pénteken adták át Bükfürdő új főbejáratát, amely nemcsak fontos állomás a város és a fürdő történetében, hanem egy új kezdet is egyben. A megnyitót követően rendezték meg a Magyar Fürdőszövetség égisze alatt a 9. Strandok Éjszakáját is az élményfürdőben.

Hőségriadó Budapesten
A rendkívüli és tartós hőség miatt országosan életbe lépett a hőségriadó, a vörös kód. A napi középhőmérséklet helyenként a 27 Celsius-fokot is meghaladhatja, a legmagasabb hőmérséklet 35 Celsius-fok is lehet.

Az első fél évben 30%-os a növekedés
Az első fél évben 6517 új lakás épült, 30,2 százalékkal több, mint egy évvel korábban. A kiadott építési engedélyek és egyszerű bejelentések alapján építendő lakások száma 18 066 volt, 8,9 százalékkal kevesebb, mint 2017 azonos időszakában - jelentette hétfőn a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).
Felújítják a Makovecz-kilátót
Társadalmi munkával segítik a budapesti Kis-Hárs-hegyen álló Makovecz Imre-kilátó felújítását a műszaki egyetemisták. A Makovecz Imre Alapítvány és a Pilisi Parkerdő Zrt. között született megállapodás alapján a Budapesti Műszaki Egyetem nyári gyakorlaton lévő építészhallgatói jelentős részt vállalnak a fából épített kilátó teljeskörű, augusztus közepéig tartó felújításából.
Itt az idei Kékszalag győzteseinek teljes listája
Azt suttogták a jól értesültek, hogy Tina Turner is fellép a szombat esti balatonfüredi díjátadó gálán.
„Nálunk nem kérdés az egyén szabadságának tisztelete”
„A Sziget közössége 25 éve azért alakult, hogy együtt létrehozzunk egy ideiglenes álomállamot, amely Európában központja lett a kultúrák találkozásának. Nálunk nem kérdés az egyén szabadságának tisztelete, a lelkiismeret és életmód szabadságának joga, a szabad véleménynyilvánítás vagy a megismerés szabadsága és a környezet tisztelete – áll a fesztivál kiáltványában. Mindezek az értékek az idei Sziget programjaiban is felfedezhetőek lesznek” — írják pénteken, szerkesztőségünkbe eljuttatott közleményükben a szervezők.
Építészet, szobrászat, sírhely
Megjelent a Fiumei úti sírkert és a Salgótarjáni utcai zsidó temető adattára, amely a két temető nevezetes síremlékeit igyekszik a legteljesebb formában bemutatni.
Atlétikai vb Budapesten?
A Nemzetközi Atlétikai Szövetség (IAAF) tanácsa Buenos Aires-i ülésén Budapestet javasolta házigazdának a 2023-as szabadtéri világbajnokságra.
Nevezési csúcs, szélcsendpara, svájci high-tech hajó győzelme
Csütörtök reggel 9-kor eldördül az 50. Kékszalag tókerülőverseny startpisztolya. Az már biztos, hogy rekordnevezésszám és durva szélcsend várható. És immár a győztes is megvan: a svájciak nyertek, Safram nevű extrém hajójukkal.
Kulturális projektmenedzsment ismeretek oktatása
Budapesti Corvinus Egyetem MMI Turizmus Továbbképző és Kutatóközpont által indított Kulturális turisztikai menedzser szakirányú továbbképzés a kulturális turizmussal, a kulturális projekt- és intézménymenedzsmenttel kapcsolatos korszerű, átfogó ismeretanyagot közvetítik a hallgatók felé.
Újabb turisztikai elismerésben részesült Budapest
A hajóutazásokra specializálódott cruisecritic.com magazin – a turisták beszámolói alapján – kihirdette a Cruisers’ Choice Destination díját, amelynek második helyét idén az európai folyami városok kategóriájában a magyar főváros kapta – értesítette a Budapesti Fesztivál- és Turisztikai Központot (BFTK) a cruisecritic.com.
Néhány jövő évi adóváltozás
Még az idén hatályba lépnek egyes adóváltozások, például megszűnik a 75 százalékos különadó és emelkedik a cigaretta, illetve a fogyasztási dohány jövedéki adója - tájékoztatta az MTI-t a Pénzügyminisztérium csütörtökön az egyes adótörvények és más kapcsolódó törvények módosításairól, amelyek a bevándorlási különadóról szóló törvénnyel együtt a Magyar Közlönyben jelentek meg.
Ha július 27, akkor strandok éjszakája
Idén kilencedik alkalommal szervezi meg tagszervezeteivel közösen a Magyar Fürdőszövetség a Strandok éjszakája rendezvényt. Július 27-e éjszaka az ország közel 40 fürdője várja meghosszabbított nyitva tartással, kedvezményes belépőkkel és szórakoztató programokkal a strandolni vágyókat - tájékoztatott közleményben a Fürdőszövetség.
Rendőrtábor a Forma 1-en
Idén is helyszíni rendőrtáborból biztosítják a Forma-1-es Magyar Nagydíjat - mondta a Pest Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője csütörtökön Mogyoródon tartott sajtótájékoztatóján.
Százak indultak útnak
A Magyar Turisztikai Ügynökség (MTÜ) és a Magyar Geocaching Közhasznú Egyesület (MGKE) által július 4-én meghirdetett geocaching nyereményjátéknak köszönhetően már több száz természetjáró indult el felfedezni az ország rejtett kincseit az egyesület adatai alapján. A legtöbben Pannonhalma, Tihany és Debrecen környékén keresték az elrejtett geoládákat. A nyereményjátékba pedig már több mint 150 fotó érkezett, azaz ennyien töltötték fel a helyszíneken készült közös fotójukat a megtalált „kincses ládákkal” a www.geocaching.hellomagyarorszag.hu oldalra. Érdemes még útnak indulni, hiszen a kincskeresés augusztus 7-ig tart.
A Balaton a fiataloké, az idősek meg...
A Budapest Bank vizsgálódása szerint a magyarok 60 százalékának van lehetősége hosszabb-rövidebb pihenésre idén. Az üdülésre az előző évhez képest 15 ezer forinttal több, átlagosan 162 ezer forint jut háztartásonként. A nyaralók többnyire belföldi úti célt választanak, egyharmaduk azonban külföldre is eljut. A Balaton továbbra is népszerű desztináció, a 30 évnél idősebbek számára viszont az egyéb belföldi helyek vonzóbbak - – derül ki a bank megbízásából készített, 5 éve ismétlődő, reprezentatív kutatásból.
Uniós és hazai pénzt csaltak el az egervári várkastély felújításánál
Üzletszerűen elkövetett költségvetési csalás, számviteli rend megsértése és hamis okirat felhasználása miatt emeltek vádat Zalában három cég ügyvezetője ellen, mert az egervári várkastély felújításánál több tízmillió forintról hamis számlákat állítottak ki - tájékoztatta a Zala Megyei Főügyészség kedden az MTI-t.
„Önök nélkül nem tud az MTÜ dolgozni”
Mint azt a délelőtt háziasszonya, a televíziós Alföldi Eszter megállapította: „a szezon, a főszezon és a szakadó eső ellenére” szép számmal gyűlt össze a szakma az MTÜ új programsorozatának első alkalmából a budapesti Larus Rendezvényközpontban, hétfőn.
Több mint 8300 kiadó lakóingatlan közül válogathatnak az albérlők
Budapesten több mint 8300 kiadó lakóingatlan közül válogathatnak a fiatalok, a július második felében felkínált albérletek száma 12 százalékkal haladja meg az egy évvel korábbit - derül ki az ingatlan.com elemzéséből.
Hatmilliárd a kkv-k munkahelyteremtésére
Hatmilliárd forintból idén második alkalommal hirdeti meg a Pénzügyminisztérium (PM) a mikro-, kis- és középvállalkozások (kkv) munkahelyteremtő beruházásainak támogatására kiírt programját - jelentette be Varga Mihály pénzügyminiszter .
4 nap alatt 108 ezer ember a Campuson
Az egy évvel ezelőtti Campus-jubileumot is meghaladva 108 ezren szórakoztak négy nap alatt a debreceni Nagyerdőben, a vasárnap hajnalban véget ért 11. Campus Fesztiválon - közölte Miklósvölgyi Péter fesztiváligazgató.
Fellendíti-e a divatturizmust Christina Aguilera?
Kis-Juhász Fábián maga is meglepődött, amikor meglátta, hogy a világhírű énekesnő az általa tervezett ruhában pózol. A Christina Aguilerán látható darab a divattervező diplomakollekciójának a része.
Veszprém és Lajoskomárom képviseli hazánkat
A 2018. évi Európai Virágos Városok és Falvak (Entente Florale Europe) versenyen Veszprém képviseli hazánkat város kategóriában, falvaink közül pedig Lajoskomárom.
A jelentkezési határidő hamarosan lejár
Július 25-ig, illetve július 31-ig várja a jelentkezőket a Visegrádi Négyek szakmai körútja Oroszországba és Dél-Kelet-Ázsiába. A workshopok, prezentációk és tárgyalási lehetőségek minden, a régióban érdekelt szakmai szereplőnek hasznosak lehetnek, különösen az adott régiók beutaztatásában érdekelt utazási irodáknak.
Szabad a strand a kékalgáknak
Ismét fürdési tilalmat rendeltek el csütörtöktől a mártélyi Holt-Tiszában - tájékoztatta a Csongrád Megyei Kormányhivatal sajtószolgálata csütörtökön az MTI-t.
A digitalizáltság Magyarországon erősen e-mail fókuszú
A magyar kis- és középvállalkozások (kkv) fele szerint nem fontos a digitalizáció, 72 százaléka nem hajtott végre informatikai fejlesztést az elmúlt két évben - összegzi a T-Systems Magyarország csütörtökön Budapesten bemutatott reprezentatív kkv-kutatása, amely szerint ugyanakkor a digitális fejlesztés versenyelőnyt jelent.
Nyíregyháza esete Nagyszebennel
Első alkalommal látogatott el a Nyíregyházi Turisztikai Nonprofit Kft. a nagyszebeni Hungarikum Napokra. Az immár hagyományosnak mondható erdélyi fesztiválon nem egyedül vett részt a TDM, hanem a Sóstó-Gyógyfürdők Zrt-vel közösen mutatta be városunk turisztikai attrakcióit - tájékoztatott szerdán a TDM-szervezet.
Több a hapsi a nudista strandokon
Ötből egy magyar járt már naturista strandon – derült ki a Szallas.hu legfrissebb felméréséből. Csaknem kétszer annyi a pőre férfi, mint a nő az erre kijelölt területeken, és a nudisták kétharmada 41 éves vagy annál idősebb. Egymásnak eső párok tettenéréséért viszont nem kell naturista strandra menni: a legtöbben elhagyatott tengerparti szakaszokon, sziklákon, csónakban és vízibiciklin kaptak már rajta nyilvánosan romantikázókat.
Szüret a Parkerdőben
A Pilisi Parkerdő magasabban fekvő területein rekordmennyiségű erdei gyümölcs termett az idei évben. A természetjárók június-július fordulóján rég nem látott tömegű málnával találkozhattak a Dobogókő környéki erdőkben, a parkerdő munkatársai szerint augusztusra rekordnak számító szedertermés is várható.
Az Amadeus aggregátorként is megfelel az NDC sztenderdeknek
A korábbi IT szolgáltatói 3-as szintű IATA-tanúsítvány (18.1-es verzió) megszerzése után az Amadeus aggregátorként is bizonyította, hogy megfelel az NDC sztenderdeknek.
Csíkos-pöttyös, közel hat kilogrammnyi turistalátványosság. Mi az?
Tapír született vasárnap a debreceni állatkertben, az állatot szerdától láthatja a közönség - közölte Nagy Gergely Sándor, a nagyerdei kultúrpark igazgatója szerdán, az állatkert tapírházában tartott sajtótájékoztatón.
2,5 millió forint összegű bírság a súlyosabb mulasztások nyomán
Az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) idén is ügyel az aquaparkokban kikapcsolódó családok és gyermekek biztonságára. A fogyasztóvédelmi hatóság az ország minden részében ellenőrizte a strandokon, aquparkokban lévő csúszdák és más vízi élményeszközök üzemeltetési körülményeit.
A turizmus és a vendéglátás eredményeinek tovább javulása várható
A 2019. évi költségvetés kedvező helyzetet teremt a kis- és középvállalkozások (kkv) fejlődéséhez, gondot az egyes területeken mutatkozó munkaerőhiány jelenthet - mondta Vadász György, a Magyar Iparszövetség (OKISZ) ügyvezető elnöke az MTI-nek miután a szövetségben áttekintették a jövő évi büdzsé várható hatásait.
Erre megy el a budapesti konferencia-központ 2018-as pénze?
A kiemelt budapesti fejlesztésekről szóló törvényjavaslatot nyújtott be az Országgyűlésnek a kormány - tájékoztatott az MTI.
Nagy volt a dínomdánom az EFOTT-on
Látogatócsúcs született az idei, immár 43. EFOTT-on: 115 117 ember fesztiválozott Velencén - közölték a szervezők hétfőn.
Az MTÜ várja ,,Kiemelt Partner” rendszerébe a jelentkezést!
A Magyar Turisztikai Ügynökség elindította ,,Kiemelt Partner” rendszer pályázatát, várja az érintettek jelentkezését; a pályázni szándékozók figyelmét arra hívja fel, hogy az ehhez kapcsolódó kérdőív online is kitölthető.
Ezreket mozgattak meg a hétvégi balatoni sportesemények
Több mint 7300-an, a hivatalos adat szerint 7309-en szálltak vízbe szombaton a 36. Lidl Balaton-átúszáson. A Balaton-átevezésen pedig 671 hajóban közel 1400 fő indult.
Vége az idei tilitolinak: szombaton Balcsi-átúszás
Úgy döntött a szervezőbizottság, hogy az időjárás előrejelzést figyelembe véve megtartja az idén kétszer már elhalasztott Balaton-átúszást - derül ki az esemény honlapján.
Balatoni vállalkozó, van félnivalója?
A Nemzeti Adó-és Vámhivatal 2018. július 16-tól fokozott jelenléttel, több száz revizor részvételével összehangoltan ellenőrzi a Balaton környéki települések kereskedőit - közölte honlapján a NAV.
Fenntartható zöldfelületek Lentiben - egymilliárdból
Csaknem egymilliárd forint támogatást nyert el a zala megyei Lenti önkormányzata a közterületek felújítására, sportpályák építésére és a zöldfelületek megújítására a Terület- és Településfejlesztési Operatív Program (TOP) keretében.
Új látványosság Szegeden
A Szegedi Vadasparkban 2012 óta él együtt Bobó és Barbi, akik a tompaorrú krokodilok (Osteolaemus tetraspis) európai törzskönyvi programjának résztvevői. Az idei volt az ötödik alkalom, hogy sikerült szaporítani a őket.