Érvénytelen népszavazás után épülhet a révfülöpi kikötő

Érvénytelen lett a révfülöpi, 133 férőhelyes kikötő építéséről szóló hétvégi népszavazás, mert bár a szavazók jelentős többsége az építés ellen voksolt, nem mentek el elegen szavazni.

Kondor Géza polgármester az InfoRádiónak elmondta, Tihany és Badacsony között ma nincs kikötési lehetőség. A 180 méter hosszúságú gáttal védett vitorláskikötő pedig nem csak a hajótulajdonosoknak nyújt majd szolgáltatásokat, a mélyhorgászat kédvelőinek is helyet biztosítana és az andalgó turistáknak is látványosságot nyújt majd. Kondor Géza szerint a beruházás nem bolygatná a parti szakaszokat, így a népszavazáson megfogalmazott kérdés megtévesztő volt.

"Egy olyan, nyolc sorból álló, rengeteg nem valós adatot tartalmazó kérdést tettek fel, amilyen kikötőnek a megvalósítására, aki az előkészítésen dolgozom, én is csak nemmel tudtam volna szavazni, tekintettel arra, hogy a kérdés azt sugallta, hogy a partot beépítjük, amit eleve kizár a tervezői szándék, az engedély, a látványtervek és a testületi akarat is. A hajókat a vízen tárolnánk, nem a parthoz, hanem mobil stégekhez rögzítve. Amúgy el kell, hogy mondjam azt is, néhány éve még egy szál nád nem volt, de elindult egy olyan elnádasodási folyamat, amivel ha nem kezdünk valamit, el fog tűnni a legszebb része Révfülöp partjának. Ez a környezetbarát stílusban épített kikötő ezt a problémát is megoldaná" - sorolta a polgármester.

Ez volt a kérdés

„Akarja-e Ön, hogy Révfülöp vízparti központjában, a móló és a futballpálya közötti öblöt az eddigi funkciója helyett teljes területén 133 db vitorláshajó téli-nyári vízen-tárolására alkalmas vitorláskikötővé alakítsák át, ehhez a vízbe ív alakú, az ívével a nagymólón is túlnyúló, 180 m hosszúságú, betonoszlopokkal és szádfalakkal megtámasztott, 16.000 m3 terméskövet tartalmazó kőgátat építsenek, a vízfelületre 600 m2 felületen úszó-pontonokat telepítsenek, a téli vízbefagyás ellen a hajókat szivattyús vízcirkuláló csővezetékekkel vegyék körül, a parton különböző kikötőkiszolgáló létesítményeket, köztük a Nádas borozó mellé mobil hajókiemelő darut telepítsenek, a füves partot a hajók oda és elszállítására, ki-be emelésére használják, és kizárólag a vitorláskikötőt használóknak 101 db-os autóparkolót létesítsenek?”

Egy védett fajoknak élő- és szaporodóhelyet biztosító nádfolt is található azon a területen, ahol a kikötőt építenének Révfülöpön, ám a környezeti hatástanulmány értelmében a nádfolt élővilágát nem bolygathatják. Weiperth Andrást, a Magyar Tudományos Akadémia Ökológiai Kutatóközpontjának munkatársa mutatta be a területet az InfoRádióban.

"A nemzeti park jelezte, hogy a Natura 2000-es jelölt fajként védett kisfészkű aszatnak lehet ott állománya, meg is találtuk. Nagyon szép sárga virága van, amikor éppen virágba borul, a Balaton-felvidéken nagyon ritka. Megtaláltuk továbbá kétéltű hüllő telelő- és szaporodóhelyét is. Találtunk még mocsári teknőst is, nagyon sok halat, itt lehet a szaporodóhelyük nekik is. Kagylók is vannak itt nagy számban. Azt sikerült elérni, hogy ezt a kis nádfoltot semmilyen szinten ne érintse a beruházás, hanem a jelenlegi állapotát sikerüljön a lehető legteljesebb mértékben megőrizni."

Weiperth András hangsúlyozta, hogy nem csak a kikötő szegélyezte parti szakaszokat érinti majd az építkezés. "Ha bármilyen fejlesztést indítványoznak, akkor egy összetett rendszerbe nyúlnak bele. Akár szállodát építenek, akár vitorláskikötőt. Nem csak azt szabad vizsgálni, hogy hová épül a kikötő, hanem az összes mellékberuházás során fellépő hatásokat is. Ezek összegződnek, a tó egy nagyobb részére is jelentős hatással lesznek."

Kondor Géza polgármester az InfoRádiónak elmondta ha elkészülnek a tervek és a költségvetés, akkor az önkormányzat szándéka szerint is kikérik a lakosság véleményét a beruházás elindításáról.

Forrás: InfoRádió


Ha elvonulna a város zajától...

Ha elvonulna a város zajától... 

Május 17-től kinyitja kapuit a Városháza pop-up park.
Több mint kétmillió eurót fordíthat turisztikai fejlesztésre a Magyar Nemzeti Múzeum

Több mint kétmillió eurót fordíthat turisztikai fejlesztésre a Magyar Nemzeti Múzeum 

Az esztergomi vármúzeum és a zselízi Esterházy-kastély felújítására nyert pályázatot.
Turizmus Konjunktúra Index: a turizmus lehet idén a húzóágazat

Turizmus Konjunktúra Index: a turizmus lehet idén a húzóágazat  

Az ágazat szereplői helyzetüket pozitívnak érzékelték.
Új üzletág igazgató a HotelPremio Group-nál

Új üzletág igazgató a HotelPremio Group-nál 

Fazakas F. János a cégcsoport növekedéséért felel ez év május 1-től.
Stand up, flamenco, örökzöld slágerek: közeledik a pécsi Zsolnay Piknik

Stand up, flamenco, örökzöld slágerek: közeledik a pécsi Zsolnay Piknik 

Ingyenes kultúrális és családi programok június elsején és másodikán.
Innovációs díjat kapott a Skanzen

Innovációs díjat kapott a Skanzen 

Az előremutató projekt egyesíti a kultúrát a gondoskodással, egyedülálló módszertani és mentálhigiénés erőforrást biztosítva.
Közeleg a főszezon - milyen a jó vendégvárás a Balatonnál?

Közeleg a főszezon - milyen a jó vendégvárás a Balatonnál? 

Balatoni vendéglátás, vendégvárás témában Csapody Balázs, a Kistücsök étterem tulajdonosa, a Pannon Gasztronómia Akadémia (PGA) elnöke kérdezte a tó körül élő, szolgáltatási területen dolgozó szakértőket.
Elképzelhető, hogy végleg lezárják a Rám-szakadékot

Elképzelhető, hogy végleg lezárják a Rám-szakadékot 

A klímaváltozás a népszerű kirándulóhelyekre is hatással van.
Kiosztották a Hévíz Város Turizmusáért díjat

Kiosztották a Hévíz Város Turizmusáért díjat 

Molnár Ágnes a szálloda nyitása óta az Európafit oszlopos tagja.
Turizmusban a kulcs: az utazó fejével kell gondolkodni

Turizmusban a kulcs: az utazó fejével kell gondolkodni 

Egy friss kutatás eredményeiről számolt be Sulyok Judit, a Pannon Egyetem Turizmus Intézeti Tanszékének tudományos munkatársa a Veszprémben tartott Balaton Konferencián, május 2-án.

Interjú

Fejes Gergő: „Számomra fontos, hogy legyen valami meghökkentő részlet”

Fejes Gergő: „Számomra fontos, hogy legyen valami meghökkentő részlet” 

Idei Klasszis TopDesign versenyünkre készülve folytatjuk a 2023. évi Klasszis TopDesign verseny legemlékezetesebb mozzanatainak, szereplőinek bemutatását.
Hat érdekes és meghatározó téma a JAB Csoporttal

Hat érdekes és meghatározó téma a JAB Csoporttal 

Olyan szakmai információk, amelyekről ritkán esik szó az európai szállodai és kiskereskedői területen piacvezetőnek számító német alapítású textilcég esetén.
Vámos Nóra: „Sokszor minden lépésért meg kellett küzdeni”

Vámos Nóra: „Sokszor minden lépésért meg kellett küzdeni” 

A helyszín a Hardangervidda Nemzeti Park, ahol annak idején Amundsen készült fel az Antarktisz-expedícióra.