Tisztújítás a Magyar TDM Szövetségben

Tisztújítás a Magyar TDM Szövetségben 

2018. február 28-án tartotta Tisztújító közgyűlését a Magyar TDM Szövetség, amit a 3 éves elnökségi mandátum lejárta indokolt. Az új elnökség megválasztása mellett az alapszabály egy pontban történő módosításáról is szavaztak a jelen lévők: mostantól három helyett öt évre szól a megbízás - közölte szerdán a TDM Szövetség.
Soproni fejlesztések 325 milliárd forintért

Soproni fejlesztések 325 milliárd forintért 

A Modern városok program keretében meghirdetett soproni fejlesztések összértéke várhatóan meghaladja a 325 milliárd forintot. A beruházások a közlekedést, a történelmi belváros műemlék épületeinek felújítását, a Fertő tó és környezete hatékonyabb turisztikai kihasználását, egy új ipari és gazdasági övezet kialakítását célozzák- adta hírül az MTI.

Turisztikai fejlesztés Veszprémben 

Több mint 19 milliárd forintos fejlesztés lendítheti fel Veszprém megye vendégforgalmát a következő években. Egyebek mellett a balatoni közlekedés összehangolása, kerékpáros turisztikai-, város- és kikötőfejlesztések szerepelnek a megvalósítandó tervek között - adta hírül az MTÜ sajtótájékoztatója alapján az MTI.

Budapest Sportfőváros lesz 

A 2019-es év a magyar főváros sportélete szempontjából kiemelt esztendő lesz, hiszen elnyerte az Európa Sportfővárosa címet. Ezt a titulust 2001 óta minden évben egy Európában levő, 500 ezer főnél nagyobb város nyerheti el az Európai Fővárosok és Városok Sportszövetsége, az ACES döntése értelmében. 

6 nap, 10 megye, 800 kilométer: biciklire fel! 

A legnagyobb magyar kerékpárverseny, a Tour de Hongrie 2018-ban augusztus 14-én rajtol. A nemzeti körverseny összdíjazása meghaladja majd a nyolcmillió forintot. 

Jön a Barlangok Hónapja 

Gyalogos, kerékpáros és extrém túrákkal, kedvezményekkel és számos izgalmas programmal készülnek egész márciusban a nemzeti parkok, hogy a magyarországi barlangokat a közönség jobban megismerhesse.
Bekapcsolódtunk a kőbányai földalatti mozgalomba

Bekapcsolódtunk a kőbányai földalatti mozgalomba 

Mielőtt bárki hozzáfogna szörnyülködni, hogy már megint mibe hajoltunk bele, leszögezzük: a karhatalom egyelőre még nem üldözi szerkesztőségünket. Futóversenyen jártunk Kőbánya alagút-labirintusában, múlt héten szombaton.

Idén 50 éves a Kékszalag 

Európa leghosszabb és legrégebbi tókerülő versenye, a Kékszalag idén jubilál: 50. alkalommal dördül el a startpisztoly július 26-án.

50 millárd landol Komárom megyében turizmusfejlesztésre 

Gyorshajó, élménypark, kilátó, erőd, Rám-szakadék.

Két magyar jelölt "Az év európai múzeuma 2018" díj esélyesei között! 

A jelölt múzeumok május 9. és 12. között Varsóban egy szakmai konferencián mutatkoznak be, amelyre egy filmmel és prezentációval készülnek. Arról, hogy melyik intézmény kapja meg a díjat, szakmai zsűri dönt - adta hírül az MTI.

Győr, Szolnok, Szécsény, Pécs, Nyíregyháza. Mi a közös bennük? 

Európa-díjas Széchenyi tér, RepTár interaktív repülőmúzeum, egy megújult, történelmi városmag, a Zsolnay Kulturális Negyed és Sóstógyógyfürdő. Ez az 5 helyszín olyan beruházások terepe volt, amely városrészeket változtatott meg.

Még egy hét és Utazás kiállítás 2018 

Egy hét múlva, március 1-én szakmai nappal nyílik meg az ország és a régió legjelentősebb turisztikai seregszemléje, az Utazás 2018 kiállítás a Hungexpo Budapesti Vásárközpontban. A március 4-éig tartó eseményen 21 ország 280 kiállítója várja az érdeklődőket. Erről a kiállítást beharangozó sajtótájékoztatón Rafay János, a főszervező Hungexpo Zrt. üzletág igazgatója beszélt február 22-én, csütörtökön Budapesten.

Tudja, mi történik nem egészen két hónap múlva? 

A világ számos repülőteréhez hasonlóan a Debrecen Airport idén is megszervezi -immár másodszor- a II. “WIZZ AIR DEBRECEN AIRPORT RUN” futóversenyt, amelynek hivatalos időpontja: 2018. április 22., vasárnap. A futás a Debrecen Airport kifutópályáján kerül megrendezésre és a verseny névadó szponzora a Wizz Air légitársaság lesz — közölte csütörtökön a Debrecen Airport.

Gay Travel Day - Pink Corner az Utazás kiállításon! 

2018. március 1-jén kezdődik az idei Utazás kiállítás a HUNGEXPO-n, ahol Kelet-és Közép Európában egyedülálló módon LMBTQ szekcióval, „Pink Cornerrel” is találkozhat a kiállításra érkező.

Mikor hódítja el Füred Siófoktól a második helyet? 

A Balatontipp.hu számításai szerint Balatonfüred megelőzheti Siófokot a vendégéjszakák számában, ha az idei év is a 2017-hez hasonlóan alakul a balatoni régióban. Az idei nyertesek Hévíz, Siófok, Balatonfüred, Zalakaros.

6 milliárd forintos bírságot is kaphat a cége, ha nem figyel a személyes adatokra 

A május 25-én hatályba lépő egységes európai adatvédelmi rendelet (GDPR) különösen érzékenyen érintheti az érintett vállalkozásokat, mivel a bírság akár 20 millió euró (6,2 milliárd forint) is lehet - hívta fel a figyelmet a nemzetközi adótanácsadó és könyvvizsgáló Crowe FST.

Nyílt levél Tarlós Istvánhoz 

Öt civil szervezet az alábbi nyílt levelet juttatta el tegnap Tarlós Istvánhoz.  

Több mint 120 városnéző séta Budapesten 

Február 22-25- ig ismét több százan ismerkedhetnek meg az idegenvezetők munkájával, és így a városok nevezetességeivel, turisztikai érdekességeivel.

Mire elég 60 milliárd? 

Közel hatvanmilliárd forintból fejlesztik a Sopron-Fertő kiemelt turisztikai térséget 2020-ig, a befektetéstől a turizmus jelentős növekedését várják - adta hírül az MTI.

Viktória helyett Viktor a Vadasparkban 

Jaloveczky Viktória elhagyja a Budakeszi Vadasparkot, munkáját Zachán Viktor veszi át.

A Turisztikai Tanácsadók és a bulinegyed 

A Turisztikai Tanácsadók Szövetsége, a fenntartható és élhető turizmus elkötelezett képvi-selőjeként, egyben a gazdasági érdekek egyik megtestesítőjeként alábbi nyilatkozatával kívánja elősegíteni. a Budapest VII. kerületi ún. Bulinegyed körül kialakult patthelyzet megoldását.

A világ legnépszerűbb virtuális együttese is fellép a Szigeten 

Az idei Brit Awards-ra öt kategóriába is jelölt Dua Lipa és a világ egyik legnépszerűbb virtuális együttese, a Gorillaz is fellép az idei Sziget fesztiválon -adta hírül az MTI.

Első katalógusát mutatta be az Utazom.com 

Megújult az Utazom.com, bizonyítja ezt road show-juk utolsó budapesti állomásán megtartott első katalógus-bemutatójuk, amelyben a 2018-as nyári árualapját ismertették február 20-án, kedden a Benczúr Hotelben.

Magyarország világörökségi nevezést nyújtott be 

Magyarország 2018. január 31-én benyújtotta az UNESCO Világörökségi Központjához a Frontiers of the Roman Empire – The Danube Limes / A Római Birodalom határai - A Dunai Limes helyszín világörökségi nevezését - adta hírül a Magyar Limes Szövetség.

EcoKarst - egy program a helyi fenntartható fejlődés segítésére 

A pályázatban hét ország (Ausztria, Horvátország, Magyarország, Románia, Szlovénia, Bosznia-Hercegovina, Szerbia), hét védett karsztos területe vesz részt. A kiválasztott területek hasonló jellemzőkkel és problémákkal rendelkeznek (pl. sérülékeny természeti értékek, kontrollálatlan víz- és földhasznosítás, hosszabb távon nem fenntartható turizmus és rekreáció, illegális fakitermelés, szemétlerakás, stb) - olvasható a Bükki Nemzeti park honlapján. 

Három és félszer annyi a megtakarításunk, mint 2002-ben 

Az MTI grafikonján a magyarországi háztartások nettó pénzügyi vagyonának alakulása figyelhető meg 2002-től napjainkig.

Szárnyal az Anubis Travel 

Az Anubis Travel idei árualapját ismertető rendezvényén elhangzott, hogy az iroda az utóbbi évek során töretlenül fejlődött, kiváló szezont tudhatnak maguk mögött, és az előfoglalások alapján az idei év is kiugróan jó lesz.

Buliturizmus, minden marad a régiben? 

Eredménytelen volt a tegnapi népszavazás a szórakozóhelyek éjfél utáni nyitva tartásáról. A szakemberek szerint azonban most érdemes beszélni a bulinegyed jövőjéről. A Turisztikai Tanácsadók Szövetsége (TUTSZ) pár nappal ezelőtt kerekasztal beszélgetést hívott össze.

Érvénytelen lett a bulinegyedi népszavazás 

2018. február 18-án este lezárult Budapest Főváros VII. kerületében kiírt helyi népszavazás a belső-erzsébetvárosi vendéglátóhelyek nyitva tartásával kapcsolatban, melyet a helyi képviselő-testület kezdeményezett. A reggel 6 órától este 19 óráig tartó szavazáson az erzsébetvárosi választópolgárok 15,89 %-a járult az urnákhoz, összesen 6918 fő adta le a szavazatát - közölte vasárnap a VII. kerületi önkormányzat.

Kedvező évre számítanak a magyarországi utazási irodák 

Tavaly a magyarországi utazási irodák átlagosan több mint 5 százalékkal növelték forgalmukat, egyharmaduk 10 százalék feletti bővülést ért el, és kedvező évre számítanak idén is - mondták az érdekképviseletek vezetői a Magyar Turisztikai Szövetség Alapítvány (MTSZA) első szakmai rendezvényén csütörtökön Budapesten.

Mi lesz veled Rác fürdő? 

Az Ybl Miklós tervei alapján épült Rác fürdőt 2002 júliusában zárták be, ekkor még úgy volt, hamarosan újra nyit. Az ígért határidő után, de még így is sok évvel ezelőtt, 2010-ben elkészült a fürdő és a hozzá tartozó szálloda is, de jogi és gazdasági viták következtében a kapuk zárva maradtak a nagyközönség előtt.

Felvételi és pályaorientációs tanácsadás a ZSKE-n 

A budapesti Zsigmond Király Egyetem oktatói, beiskolázási / pályaorientációs munkatársai és hallgatói nyílt napra, felvételi konzultációra várnak minden továbbtanulni vágyót az egyetem campusán február 10-én szombaton 10 órától. (X)

Van még idő február 26-ig? 

Az egyéni vállalkozóknak a személyi jövedelemadó (szja) bevallásukat idén február 26-áig kell eljuttatniuk a Nemzeti Adó- és Vámhivatalhoz (NAV), az 1+1 százalék felajánlásról május 22-éig dönthetnek - hívja fel a figyelmet a NAV csütörtökön.

Győr, Debrecen és Veszprém készülhet a második fordulóra 

A 2023-as Európa Kulturális Fővárosa címért folyik a verseny.

Alkotmánybíróság: lesz népszavazás a bulinegyedben 

Az Alkotmánybíróság (Ab) visszautasította az erzsébetvárosi vigalmi negyed nyitvatartásával kapcsolatos helyi népszavazási kezdeményezés ellen benyújtott alkotmányjogi panaszt szerdán közzétett döntésében.

Új pálya nyílik a hétvégére az eplényi síarénában 

Másfél kilométerrel, közel 4 kilométerre bővül a síelhető pályák hossza a hétvégére Eplényben, ahol már két sílifttel óránként négyezer embert tudnak feljuttatni a hegyre - közölte az eplényi pályákat üzemeltető Síaréna Kft. ügyvezető igazgatója szerdán.

Mit kezdjünk a nagy havazással? 

Sípályák Éjszakáját rendeznek szerdán. Lehet, mire ezt olvassa, már ön túl is van a sípályán éjszakázáson.

Torkos Csütörtök a Balatonnál 33 vendéglátóhellyel 

A múlt évinél közel kétszer több étteremben és más vendéglátóhelyen torkoskodhatnak kedvezményesen a balatoni térségben élők, vagy oda látogatók - tájékoztatott Győrffy Árpád a Balatontipp.hu főszerkesztője, az akció szervezője.

GDPR-ról a következő MUISZ-vacsorán 

GDPR és a vonatkozó hazai szabályozási változások alkalmazására való felkészülés lesz a következő MUISZ-vacsora témája.

Megújítja külpiaci tevékenységét az MTÜ 

Megújítja külpiaci tevékenységét a Magyar Turisztikai Ügynökség -adta hírül az MTI. A Nemzeti Turizmusfejlesztési Stratégia 2030 dokumentum által meghatározott 12 legfontosabb küldőpiacra fókuszálnak, januártól két küldőpiacra, az észak-amerikai és a német területekre neveztek ki országspecialistákat.

Győr a TOP 10-ben! 

2017-ben a Győrben töltött vendégéjszakák száma először lépte át a 400 ezres határt, ezzela KSH rangsorának tizedik helyére kúszott fel a régebben főleg ipari tevékenységéről híres város. Az eredmény a többi között hazánk első olimpiai eseményének, az Európai Ifjúsági Olimpiai Fesztivál megrendezésének is köszönhető.

Keddtől indul a januári bérek ellenőrzése 

A Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) a munkaügyi hatóságokkal közösen ellenőrzi azt, hogy a munkáltatók januárban a szabályokat betartva jelentették-e be dolgozóikat. Az adóhivatal, illetve a kormányhivatalok munkaügyi szakemberei azt vizsgálják, hogy dolgozók megkapták-e a 8 százalékkal megemelt minimálbért, illetve a 12 százalékkal magasabb összegű garantált bérminimumot — közölte hétfőn az NGM.

A Csillaghegyi Strandfürdő fejlesztése turistákat vonz a fővárosba 

Budapest turisztikai vonzerejét növeli a Csillaghegyi Strandfürdő és Uszoda fejlesztése - mondta Varga Mihály a 3,5 milliárd forintos beruházás sajtóbejárásán Budapesten, hétfőn.

Budapest túl van a 10 millió vendégéjszakán 

Az európai vendégforgalom bővülésének ütemét 1,6 százalékponttal felülmúlva Magyarországon 6,7%-kal nőtt a kereskedelmi szálláshelyeken eltöltött vendégéjszakák száma 2017-ben, a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) tavaly decemberi és egész éves szálláshelyi adatokról frissen megjelent gyorstájékoztatója szerint. A fővárosban ennél is nagyobb mértékben, 7,3%-kal nőtt a vendégforgalom, és ezzel Budapest átlépte a 10 milliós vendégéjszakaszámot. Az immár negyedik éve 6% feletti ütemben bővülő vendégéjszakák száma országosan csaknem elérte a 30 milliót (29,5 millió éjszaka). A szállásdíjbevételek növekedése még ennél is kedvezőbb, 17%-ot megközelítő bővülési ütemre kapcsolt — közölte pénteken az MTÜ nem sokkal azt követően, hogy a KSH honlapján megjelentek a szokásos, havi adatok.

És lőn: Budapest a TOP 10 európai úti cél között! 

A magyar főváros – Lisszabont, Párizst, Amsterdamot, Prágát, Bécset, Barcelonát és Londont is megelőzve – 17.745 szavazattal a 8. helyen végzett a European Best Destinations január 18-tól február 8-ig tartott szavazásán – értesítette a szervezet a Budapesti Fesztivál- és Turisztikai Központot - közölte pénteken a Budapesti Fesztivál- és Turisztikai Központ.

A kolostor szigettel újít az Adria Tours 

Januárban megjelent az Adria Tours idei katalógusa, melyet már ki is szállítottak a partnereknek.

Mit ér a dizájn, ha nem használható? 

Izgalmas kérdések és megállapítások hangzottak el február 8-án, a Sirha Budapest 2018 második napján, lapunk, a Turizmus & Vendég szervezésében megrendezett Gasztro Design 2018 konferencián.

Újabb kormányrendelettel kap új feladatot az MTÜ 

Mától érvényes a tegnap kihirdetett kormányrendelet, melyben 2 ponttal egészítették ki a tavaly meghatározott feladatokat — tudtuk meg a Magyar Közlöny február 6-i számából.
Feliratkozás a Turizmus Online hírlevelére

Álláshirdetések

Munkatársat vagy munkát keres?

Adja fel hirdetését a Turizmus Online portálon, a turisztikai szakma honlapján! Leendő kollégái is minket olvasnak - válasszon csomagjaink közül!