142 milliós állami támogatással állítják helyre a zuglói zsinagógát

Száznegyvenkét millió forinttal támogatja a kormány a tavaly októberben leégett zuglói zsinagóga felújítását - jelentette be Soltész Miklós egyházi, nemzetiségi és civil társadalmi kapcsolatokért felelős államtitkár kedden Budapesten.

A kiégett zsinagóga falai között megtartott sajtótájékoztatón az államtitkár elmondta: a tavaly október 25-ei tűzben megsérült az épület szerkezete és elpusztultak a tóratekercsek.

Soltész Miklós felidézte, hogy a valamivel több mint százéves épület történetében nem ez az első tragédia, hiszen a holokauszt idején a Thököly úti nyilas házból a nyilasok ide hozták, itt kínozták, gyilkolták meg zsidó áldozataikat.

Heisler András, a Magyarországi Zsidó Hitközségek Szövetségének (Mazsihisz) elnöke kiemelte: az épületet nemcsak renoválni szeretnék, hanem meg is akarják újítani, hogy az a "jövőt szolgálja", ugyanakkor visszanyerje eredeti külső formáját.



Hozzátette: reményei szerint a jövő évi pészahot már a felújított zsinagógában ünnepelheti a zuglói zsidó közösség.

Heisler András szólt arról is, hogy a tűz után a magyarországi és külföldi közösségek példaértékű összefogásról tettek tanúságot, sokan segítettek, hogy a közösség elkezdhesse a romok eltakarítását, az újjáépítés tervezését. Szavai szerint ez az összefogás "pozitív jövőt jósol". A "Mazsihisznek sok terve van", és nemcsak épületeket, hanem "közösségeket szeretnénk építeni" - fogalmazott.



Kardos Péter főrabbi, a Thököly úti zsinagóga rabbija felidézte, hogy éppen a Tóra örömünnepén égtek el a zsinagóga tóratekercsei, "a zsinagóga legdrágább tartozékai". A Thököly úti villaépületet 1930-ban vásárolta meg és alakította ortodox zsinagógává a zsidó imaegylet - ismertette. Az épületet kiégéséig egy körülbelül kétszáz tagú neológ közösség használta.

A sajtótájékoztató előtt adták át az idei Scheiber Sándor-díjat. A zsidó kultúráért, illetve a zsidó-keresztény párbeszéd előmozdításáért évente odaítélt díjat Kiss Endre, az Országos Rabbiképző - Zsidó Egyetem oktatója, a Kaufmann Dávid Zsidó Kultúrakutató Csoport vezetője kapta.

Forrás: MTI


Belföldi úti célok toplistája a május 1-jei hosszú hétvégén

Belföldi úti célok toplistája a május 1-jei hosszú hétvégén 

Tovább növekszik a tavaszi üdülési hullám, tömegek keltek útra a május 1-jével kezdődő négynapos hosszú hétvégén az egyik szállásfoglaló portál adatai szerint.
Galériák éjszakája a Bartók Béla úton

Galériák éjszakája a Bartók Béla úton 

Galériaséták, beszélgetések, irodalmi est, élő könyvtár, tárlatvezetések kiállító művészekkel és kurátorokkal, valamint zenei produkciók.
Indul a Best of Sopron

Indul a Best of Sopron 

A nagykövetek a számukra legkedvesebb élmények és emlékek alapján tesznek személyes ajánlásokat.
Kortárs szobrászati kiállítás Köveskálon

Kortárs szobrászati kiállítás Köveskálon 

A Káli Art Inn kertjében kiállított különleges alkotásokat minden évben neves szakmai zsűri bírálja egy verseny keretében – így történt ez idén is.
Friss NGM-jelentés a külföldi vendégérkezésekről Q1 alatt

Friss NGM-jelentés a külföldi vendégérkezésekről Q1 alatt 

2025 első negyedévében közel 3,2 millió vendég érkezett a magyarországi szálláshelyekre, 8,4 százalékkal több, mint 2024 azonos időszakában.
Új ritkaságokkal bővült a dörgicsei autógyűjtemény

Új ritkaságokkal bővült a dörgicsei autógyűjtemény 

Köztük a legendás Ferrari Testarossa és De Tomaso Mangusta.
Budapestre érkezik a Gustav Klimt interaktív tárlat

Budapestre érkezik a Gustav Klimt interaktív tárlat 

Az The Immersive Experience kiállítás május 19-től látható.
Hazai strandok listája, ahol legfőbb szempont a kutyabarátság

Hazai strandok listája, ahol legfőbb szempont a kutyabarátság 

Strandok, ahol négylábú barátokat is örömmel fogadják a tikkasztó nyári napokon.
Világhírű írótól kerül kalapács alá a Vaszary-festmény

Világhírű írótól kerül kalapács alá a Vaszary-festmény 

Hollywoodi világsztár családjától érkezik Budapestre a Virág Judit Galéria tavaszi aukciójának egyik szenzációja.
Ünnepel a Cserkeszőlői Fürdő

Ünnepel a Cserkeszőlői Fürdő  

Május 1-jén a jubileumi ünnepség keretében izgalmas programokkal és kedvezményekkel várják a látogatókat.

Interjú

Nagybor vagy semmi

Nagybor vagy semmi 

A Jammertal Borbirok ( JBB ) társtulajdonosa, dr. Szűcs Róbert a vörösbor helyzetéről, kihívásairól.
Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk 

Borturizmusról és fejlődésről mesélt nekünk az Etyeki Kúria üzletfejlesztési-és cégvezetője.
Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban

Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban 

Bemutatjuk a Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének egy újabb tagját, a linzi designhotel igazgatóját, Lisa Sigl-t.