A magyar állammal szemben is élhetnek kártérítési igénnyel a Green Holidays károsultjai

Dr. Cseszlai Ádám megosztotta a jogi hátterét a Green Holidays esetnek. Szerinte a magyar állammal szemben a kártérítési igény megalapozott. 

Dr. Cseszlai Ádám, ügyvéd oldalán olvasható, a Green Holidays ügy teljes jogi történtete: a hatályos hatósági nyilvántartásban a Green Holidays Kft., mint utazási vállalkozó nem szerepel már nem szerepel, figyelemmel arra, hogy a hatóság 2017.07.03-án törölte és a tevékenység gyakorlástól 1 évre eltiltotta.

A Green Holidays Kft. főtevékenysége utazásközvetítés, amely bejelentési kötelezettséggel jár. A társaság törzstőkéje 3.000.000,- Ft. A mérleg szerint a saját tőkéje 16.156.000,- Ft a tavalyi üzleti évben.

A médiában megjelent cikkek alapján elképzelhető, hogy mivel a Green Travel Kft. utazásszervező tevékenységet nem végezhet, így más cégeken keresztül jogszabályellenesen folytatták a korábbi tevékenységüket. Ezzel kapcsolatban egyébként a hatóság felé közérdekű bejelentést is tettek még tavaly év vége felé, azonban eredményre nem vezetett.

A sajtóértesülések alapján a Green Holidays Kft. vagyoni biztosítéka az Uniqa biztosítóval kötött biztosítási szerződés. Ez a hírek szerint nagyságrendileg 500.000.000,- Ft. Korábbi nagy utazási irodák fizetésképtelensége esetén világossá vált, hogy az ilyen vagyoni biztosíték nem fedezi a fogyasztók által befizetett díjakat, így azok visszafizetésére nem kerül sor.

Az utazásszervező tevékenységet uniós és nemzeti jogszabályok határozzák meg. Már több jogerős ítélet is megállapította a magyar állam kárfelelősségét az utazásszervező fizetésképtelensége esetén, tekintettel arra, hogy az uniós irányelvet nem megfelelően ültette át a magyar állam, amely a kritériumok teljesülése esetén a magánszemélyek kártérítéshez való jogát az állammal szemben megalapozza, függetlenül attól, hogy a nemzeti jogszabály alapján az állam vonatkozásában e tekintetben is érvényesül az immunitás. 

Az nem vitás, hogy szerződésszegés és valószínűleg Btk. ütköző cselekmény is történt. Azonban egy fizetésképtelenné vált utazási iroda esetén a fogyasztók többnyire hiába lépnek fel polgári jogi igénnyel, általában ez csak részleges megtérülést eredményez, hiszen a vagyoni biztosíték a nem megfelelő jogszabályi rendelkezések miatt korlátozott, és a társaság vagyoni általában nem számottevő.

Azonban ha a fogyasztó nyilvántartásba vett utazási vállalkozóval kötött szerződést, akkor képbe jön a magyar állam felelőssége is.

Ha az utazásszervező, vagy utazásközvetítő tevékenységet egy olyan társaság végezte, aki nem szerepel a hatósági nyilvántartásba, akkor álláspontunk szerint a magyar állam kárfelelőssége valószínűleg nem állapítható meg.

Amennyiben viszont a szerződést bejegyzett utazási iroda kötötte, és a vagyoni biztosíték nem nyújt kellő fedezet, akkor a magyar állammal szemben a korábbi jogesetek és az EU Bíróságának jogértelmezése alapján a kártérítési igény megalapozott, és szinte teljes mértékben megtérülnek a befizetett összegek (a bírói gyakorlat szerint a sztornó díj és a poggyászbiztosításra nem terjed ki).

Ilyenkor egyetemleges károkozásra tekintettel nem kell bevárni, hogy a fizetésképtelenné vált utazási iroda csődje során milyen mértékben nyer megtérítést a korábban befizetett összegek.


Komolyzenei fesztivál Szegeden

Komolyzenei fesztivál Szegeden 

Az április 1-jéig tartó eseménysorozat idén Bartók Béla halálának nyolcvanadik évfordulója köré szerveződik.
André Kertész kiállítás a Capa Központban

André Kertész kiállítás a Capa Központban 

Válogatás André Kertész Szigetbecsének ajándékozott képeiből.
Nyár elején termálturisztikai nemzetközi konferencia Budapesten

Nyár elején termálturisztikai nemzetközi konferencia Budapesten 

A Nemzetközi Termálturisztikai Konferenciát június 4-6. között tartják a magyar fővárosban.
Hazai kutatás a bolygónk sorsáról

Hazai kutatás a bolygónk sorsáról 

A friss kutatás szerint környezetbarát termékek vásárlásával nyugtatja a lelkiismeretét bárki, mintsem csökkentené a fogyasztását
Különös szobor tűnt fel a Falk Miksa utcában

Különös szobor tűnt fel a Falk Miksa utcában 

Különleges látványban lehet részük azoknak, akik a belvárosi Falk Miksa utcába látogatnak: egy 400 kilós műalkotás tűnt fel a Virág Judit Galéria előtt.
A Fürdőszövetség  az idei tervekről

A Fürdőszövetség az idei tervekről 

2023-ban 33 millió vendég járt a magyarországi fürdőkben, tavaly ennél 5 százalékkal több, de ez még mindig elmaradt mintegy 10 százalékkal a 2019-estől.
Vizuális művészek fotókiállítása a HAB-ban

Vizuális művészek fotókiállítása a HAB-ban 

A fényképezés nem csupán dokumentáció, hanem felfedezés is – a valóság rétegeinek feltárása, a láthatatlan láthatóvá tétele.
Ilyen lesz az idei évad Szigligeten

Ilyen lesz az idei évad Szigligeten 

Május 1-jén a 35. Mediawave Fesztivállal indítja útjára a 2025-ös tavaszi-nyári évadot a Szigliget Várudvar.
Hétvégén még síelhet a Mátrában

Hétvégén még síelhet a Mátrában 

Kiváló, havas pályák, tavaszi síélmény vár mindenkit – üzenik a szervezők.
Így gondoljunk a kerékpár szállításra autóval!

Így gondoljunk a kerékpár szállításra autóval! 

A családi kirándulások alkalmával nagy fejtörést tud okozni, ha négy bringát kell betenni a kocsiba. Persze jó megoldás a tetőcsomagtartó is, de sokkal egyszerűbb és biztonságosabb, ha a vonóhorgon kapnak helyet a kerékpárok.

Interjú

Nagybor vagy semmi

Nagybor vagy semmi 

A Jammertal Borbirok ( JBB ) társtulajdonosa, dr. Szűcs Róbert a vörösbor helyzetéről, kihívásairól.
Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk 

Borturizmusról és fejlődésről mesélt nekünk az Etyeki Kúria üzletfejlesztési-és cégvezetője.
Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban

Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban 

Bemutatjuk a Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének egy újabb tagját, a linzi designhotel igazgatóját, Lisa Sigl-t.