A Kreatív cikke.

Tényleg Topi mackóról, a Muppet Show unalmas vicceket mesélő medvéjéről kapta
a becenevét?

Chrudinák Alajostól kaptam ezt a nevet, de nem a medvéről. Amikor a Magyar Televízió Külpolitikai Szerkesztőségénél dolgoztam és adtak egy-egy feladatot azzal a kérdéssel, hogy „Megcsináltad?” − akkor tömör és gyors válaszom az volt: „Persze, tiptop”. Ebből adta ő a Topi becenevet. Később, amikor mackósodni kezdtem, akkor alakultam át Topi mackóvá.

Úgy tudom orvosdinasztiából származik. Valahol viszont azt nyilatkozta, hogy 12 éves kora óta arra készült, hogy tévés lesz. Miért?

Édesapám, aki orvos volt, mindig azt szerette volna, hogy én is az legyek, ezért állandóan cipelt magával a baleseti sebészetre, hogy szokjam a vért és a közeget. Sőt, tovább megyek, amikor az érettségi után még nem volt állásom, és mindenáron fotólaboránsnak akartam tanulni, akkor ő azt intézte el, hogy felvegyenek a proszektúrára, ahol nekem kellett a halottakat fotóznom. Cserébe viszont beengedtek a színesfilmlaborba, és ott annak minden elemét megtanulhattam. De már hatodik általánosban tudtam, hogy televíziózással szeretnék foglalkozni. Erősítőket, fényorgonát fabrikáltam, fényképeztem, és laboráltam fekete-fehérben. A házunkban, ahol éltem, volt egy „nagyfiú”, nagyon jó barátom volt, felnéztem rá. Ő akkor fejezte be a főiskolát és kezdett dolgozni a Magyar Televízióban. Sokat mesélt munkaélményeiről. Nos, ekkor döntöttem el, ott a helyem. A lehető legkomolyabban gondoltam. Hangmérnök vagy operatőr szerettem volna lenni. Ezért aztán pasaréti úrificsúrként nem valamelyik divatos gimnáziumba mentem, hanem Mátyásföldre, egy híradástechnikai szakközépiskolába, mert azt gondoltam, hogy csak az lehet televíziós, aki megtanulja, hogyan működik a katódsugárcső.

1981-ben már az MTV-ben van, 1983-tól pedig a Külpolitikai Szerkesztőség felvételvezetője. Mit lehetett ott tanulni?

A már említett − egyébként rövid ideig tartó − proszektúrai kitérő után az MTV-hez kerültem. Kevesen voltak ott olyanok, akik hozzám hasonló műszaki végzettséggel rendelkeztek. Először rögzítésvezető lettem, ami valahol a vágó és a műszaki ember keveréke volt. Jól tudtam a technikát kezelni, és két év után átkerültem a Külpolitikai Szerkesztőségbe. Mivel apám egy ideig Algériában dolgozott és ott mi is vele voltunk, ezért jól tudtam franciául, ami a vágáskor, a végszavazásnál hasznosnak bizonyult, ezért francia anyagoknál át-át kértek engem, hogy segítsek. Jó érzés volt, amikor Benda László, Baló György vagy éppen Chrudinák Alajos a „Kiscsermelyt” kérte. Ez nekem, műszaki oldalról jövő vágónak óriási megtiszteltetést jelentett. Végül átvettek felvételvezetőnek. Ez most jól hangzik, de egészen alulról kezdtem: „Vidd át ezt a bortékot oda, hozd azt ide”, ilyesmik. Itt tanultam meg szervezni. Életem egyik legszebb korszaka volt: Panoráma, Objektív, Periszkóp, Parabola, Szuperbola – ezek voltak a műsorok, amiknek a készítésében gyártásvezetőként részt vehettem. Amit csináltunk, azt sokszor négymillióan látták. Szenzációs iskola volt. És persze egy idő után bejárhattam a világot. Kambodzsa, Irak, Kuba, Európa országai, és sorolhatnám. Közben elvégeztem a Filmművészetit.

Horvát János 1989-ben a TV2-höz (a Magyar Televízió 2-es csatornája – a szerk.) hívta. Ekkor már mozgások indultak el a tévés piacon. Mi volt ott a feladata?

A következő mestereim Horvát János és Born Ádám voltak, és 1992-ig dolgozhattam a TV2-nél már gyártásvezetőként. Ebben az időben Born Ádám szólt, hogy van egy kereskedelmi jellegű kis televízió, a TV-TV, későbbi nevén TV4. A mai tartalomterjesztési technikák hiánya miatt előre el kellett készíttetnünk egy hét műsorfolyamát (napi 4 órát 5 napra), amelyet aztán VHS kazettára másoltunk, és motoros futárokkal küldtük ki a kábeles fejállomásokra. Ez idő alatt sem hagytam el a Magyar Televiziót. Műsorokat készítettem, a dokumentumfilmektől a könnyűzenei műsorokig, és közreműködtem Rókusfalvy Pál ma is kitűnően működő Roxerében. Televíziós reklámok készítését és azok sugárzását szerveztem. A reklámipar akkor kezdett igazán kibontakozni, sok új lehetőség nyílt egy új üzleti világ megismerésére. Például közvetlenül találkozhattam az akkori hirdetőkkel, vagyis a megrendelőkkel. Meghallgattuk, mit szeretnének, kreatívkodtunk, kitaláltuk a kampányt és a szpotot a roxeres kollégákkal, legyártottuk, majd intéztük azok sugárzását a médiaterv szerint. Sűrű életet éltem, a 24 óra mindig kevésnek bizonyult, de így tapasztalhattam meg a televíziózás tartalomkészítési és terjesztési oldalát éppúgy, mint a kereskedelmi részét.

Eddig a szokásos televíziós életút. Alul kezdi, majd lassan kapaszkodik felfelé a ranglétrán. Aztán 1996 februárjában életbe lép az új médiatörvény, majd megrendezi az első Média Hungaryt. Honnan jött az ötlet?

Ekkor már az A3 produkciós igazgatójaként dolgoztam, ahol remekül tudtam használni műsorkészítési tudásom mellett a műszaki ismereteimet, és volt nexusom a kábelesekhez. Ez egy zenét sugárzó, úgynevezett budapesti AM-mikró kiscsatorna volt, amúgy az első a 24 órán át műsort adó magyar nyelvű tévék közül. A program költségvetésének betartása, valamint gyártásszervezése mellett az volt a feladatom másik két kollégámmal, hogy országossá tegyük a televíziót. A megoldás nagyon slágvortokban elmondva: egy műholdas rendszert alakítottunk ki, melynek úgynevezett sugárzási lábnyoma egész Európát, beleértve Magyarországot is, érintette. Amikor ez működött, egy digitális beltéri egységgel kerestük meg a kábelfejállomások üzemeltetőit, hogy van itt egy magyar nyelvű televíziós csatorna, tegyék be a kínálatukba. Ez idő tájt, 1996 februárban lépett életbe a Médiatörvény, melynek nem volt meg az azonos értelmezése a szakmában, tehát a televíziósok és reklámszakemberek között. A feleségem mondta, hogy rendezzünk egy közös „értelmező konferenciát”, méghozzá fogadással egybekötve. Ez lett az első Media Hungary, Balatonszéplakon, 96 májusában, melynek sikeres lebonyolítását követően beleszerettem a konferenciába mint műfajba.

Miért érezte ezt?

Egyrészt, mert az ember szeret tanulni, megismerni az újdonságokat, azok kihatását a szakmára, a piacra. A konferencia egy igen tisztességes, transzparens és komplett szakma. Ha jól dolgozol, jó a programod, jó a közönségszervezésed, jól tudod „eladni” a közönségnek meg a szponzoroknak a termékedet, akkor tartós lesz a produktumod és sokan jönnek. Alfától az ómegáig tudod átfogni a teljes értékláncot.

Már ekkor látszott, hogy a médiapiacon megjelennek a nagy kereskedelmi tele­ví­ziók. Miért döntött úgy, hogy mégsem az új csatornáknál folytatódik a pályája?
Nem hívták?

Voltak jelzések, hogy mehetnék, de sok mindenben benne voltam akkor, amiben jól éreztem magam. A mai napig nem tudom megmondani, hogy valóban bebuktam-e ezt a lehetőséget vagy sem. A konferenciához fűződő szeretetem igen erős volt, 2000-re kialakult a klasszikusnak számító Media Hungary, az Internet Hungary és a Kamera Hungária hármasa.

A másik két konferencia ötlete honnan jött?

Még 1999-ben egyszer azt mondta Horvát János: „Nem veszed észre, hogy az internet le fog mindent előzni?” A Kamera Hungária meg a Ruszkai Nóra jelzése miatt született, mert ő egyszer úgy szólt hozzám, hogy „Ne csak az üzlettel foglalkozz, hanem a minőségi tartalommal, miért nem tudsz egy tévéfesztivált szervezni?” Elmentem Révész T. Mihályhoz, aki az ORTT akkori vezetője volt. Jeleztem, hogy amennyben a testület állja a rendezvény költségeinek felét, a másik felét én magam össze tudom hozni. Azt mondta, hogy jó, így létrejöhetett ez is.

Beállt ez a rendszer, és 13 éven át a Club Tihany volt a Media Hungary helyszíne. Aztán 2010-ben arról értesítették, hogy nem tudja a szokott helyszínen megrendezni a Media Hungaryt. Hogy emlékszik vissza arra a hétre?

A konferenciát megelőző hétfő reggel szóltak, hogy nem kapom meg a helyszínt. Azonnal mérlegelnem kellett a helyzetet, és lépnem. Aznap estére meglett az új, Balatonfüreden. De kedden reggel már értesítettek a fürediek, hogy azokat a helyeket is le akarja foglalni egy másik csapat, akik ránk is ígértek.

Jó, hogy akkor mertem bátran és gyorsan dönteni, amiről aztán nem tudtak eltéríteni.

Sok keserűség halmozódott fel bennem, hiszen ez egy vízválasztó helyzet volt, kiderült, ki a barátod, és ki nem. Az akkori eseményekről nagyon jó filmet készített a Kreatív.

Végül megnyerték az ügy miatt indított pert. Mennyi volt a kártérítés?

Ez jogilag titok. Amikor nyertünk, akkor azt mondtam, hogy amennyiben 48 órán belül a megítélt összeg ott lesz a számlámon, akkor én erről soha többet nem beszélek. (A Generál Média akkori vezetőjét, Holman Endrét, aki akkor elfoglalta a Club Tihanyt, most 260 millió forintos adócsalással vádolják. Szingapúrban bujkált, végül 2015-ben a Készenléti Rendőrség hozta haza Frankfurtból – a szerk.)

Ennyi év távlatából az látszik, hogy a médiaszakma kiállt ön mellett.  

Ha akkor nincs a szakma támogató szeretete, akkor én nem tudtam volna végigcsinálni. Az öt nap alatt nagyon sok telefont kaptam arról, hogy tartsak ki. Politikai hovatartozástól függetlenül behívtak televíziókba, rádiókba nyilatkozni az ügyről. Volt olyan szponzor, amelyik képes volt arra, hogy az új helyszín méreteihez az utolsó pillanatban is átszabja a standját. Vagy felhívott egy ügynökségi vezető, hogy ugyan még nem tudja, ki megy majd tőlük, de vesz tőlem nyolc jegyet, hogy ezzel is mellénk álljon. És hát megismertem a pletyka keletkezésének sokféle variációját, azok színes változatosságát, és ebből fakadó, egymásnak is ellentmondó helyzeteit.

A Kamera Hungáriát nem egy médiavállalkozó, hanem az állami támogatás megszüntetése végezte ki. 2009-ben a „bulváros tartalma miatt” az ORTT a korábbi támogatást a felére csökkentette, ezért egy 2011-es utolsó kísérlet után megszüntette. Lett viszont Kamera Korrektúra.

Valóban voltak beszélgetések 2009-ben a bulvárosság és a minőségi televíziózás dilemmáiról. Az értékrendek és a lebonyolíthatóság érdekei valóban egymásnak feszültek. A szórakoztatva tanítani és a bulvár nem feltétlen rossz, kezelni kell, hogy minőségi maradhasson. A bulvárt sajnos elég szélsőségesen ítélik meg, pedig szerintem nem az, sőt! De a kérdése másik részére is reagálva, itt kell egyértelműsítenem, hogy az ORTT és az azt követő NMHH sosem szüntette be a támogatást! Ha ugyanis nem kérek, akkor nem adhatnak. És én nem kértem. Nincs közvetlen összefüggés a két ügy között, de volt, aki meglovagolta az akkori helyzetet. Döntésem alapja, hogy szüneteltetem a Kamera Hungáriát, teljesen más volt. Szakmai okok, valamint az akkor erősen gyűrűző gazdasági válság miatt határoztam így.

Ebben miért nem volt elég kitartó?

A Kamera Hungária a mai napig az én tulajdonomban van. Veszprémmel van egy megállapodásunk, hogy amikor újra szeretném indítani, akkor szeretettel várnak. Az jogilag félreértelmezett dolog, hogy a Kamera Hungáriát a Kamera Korrektúra váltotta fel. A két fesztivál alapjai és rendszere is más. Az az üzleti modell, aminek révén állami támogatás is fedezte a költségek egy részét, már nem működött.

De ahhoz állami pénz is kellene.

Szerintem akár kaphatnék is. De ha nem pályázok, akkor nem kaphatok.

Van viszont Evolution és Mobile Hungary és Digital Hungary. Mi a stratégiája ezekkel?

A rendezvényekkel, valamint a Digitalhungary.hu nevű házibloggal együtt szerintem egész kerek a portfólió. Ez utóbbi azért jött létre, hogy a konferenciákon felhalmozódó elképesztő információt más formában is közöljük. Az Evolution és Mobile Hungary pedig egy-egy szakmai oktatókonferencia. Ezen kívül kurzusokat tartunk vállalatoknak kommunikációból és a digitális kommunikáció dolgairól. A tréning amúgy mindig is a portfólióm része volt, a kétezres évektől rengeteget szerveztem, elsősorban televíziós nyilatkozatok technikáját tanítottuk.

A magyar médiás konferenciaipar legnagyobb szereplőjeként mit gondol a Brain Barról, amelyik ha nem is kizárólag, de valamennyire a kommunikációs iparban dolgozókat is célozza?

A Brain Barnak más a küldetése. Talán hasonlít a TED műfajához, és talán a célja is hasonló lehet. Azt gondolom, hogy az ott elhangzottakat ki fogják adni videón, vagy akár könyvként − nekik az a fontos, hogy brandként megtegyék. Ehhez képest az én rendezvényemen csak akkor és csak ott lehet megtudni az adott információt, tehát személyesen kell jelen lenni.

Elképesztő mennyiségű programot zsúfol a saját rendezvényeibe. Hogyan áll neki,
kik segítenek?

Szeretek szerkeszteni, szervezni. Imádok leülni a sárga papírjaimmal, cetlijeimmel kitalálni a programot, összefüggéseket keresni. Van egy csodálatos feleségem, aki igazi partnerem ebben. Az elmúlt huszonvalahány évben sok mindenen keresztülmentünk. Összeszokott páros vagyunk. Egy keményebb helyzetnél, amikor én voltam gyenge, akkor ő volt erős, és viszont. A többi segítőm egy része a program tematikájától függően változik, egy részükhöz több évtizedes barátság fűz. De mindenki mindig megkapja az ellenszolgáltatását, cserébe viszont diszkréciót várok el.

Természetes, hogy meghallgatok kollégákat, sőt interjúkat is készítek. Vannak olyanok, köztük szakmai szövetségek, akik javaslatot tesznek. De itt is ragaszkodom az adok–kapok egyensúlyához, ám a végső döntés jogát nem adom ki a kezemből. A konferenciát egy önálló médiatípusnak tekintem, ahol −  mondhatni − testközelben vagyunk a közönséggel. Teljesen másként érzékeli az ember a reak­ciókat, másként is kezeli ezeket, mint más médiánál szokás. Hiába van például egy jól hangzó ötlet, azt át kell fordítani a konferencia műfajára. És hogy miért ilyen sűrű? Így is kimarad egy csomó téma, melyet, ha úgy tetszik, a lebonyolítás érdekében „zokogva” veszek ki.

Köztudomású, hogy a munkája nagy része kapcsolatépítésből, üzleti kávézásból, ebédelésből áll. Egy héten hány ilyen találkozót szervez?

Mostanában már szervezetebben csinálom. Heti két-három napot rendezek be a társalgásra. Ilyenkor hat-nyolc emberrel is egyeztetek egy-egy nap.

Kávézik a Habony-média vezetőivel is?

Röviden válaszolva: igen. Kicsit hosszabban: 1996 óta volt jó pár kormányváltás, ám azóta is folyamatosan konferenciákat működtetek. Ezeken pedig minden oldal megjelenik. Erre nagyon vigyázok, és talán ezt meg is szokták tőlem.

Azt mondják önről, hogy az a típusú szervező, aki mindenre gondol. Duplán bebiztosítja magát. Sokan paranoiásnak nevezik.

Az asztalomon mindig ott van négy könyv. Szun-ce: A hadviselés törvényei, Aronson: A rábeszélőgép, Andrew Grove: Csak a paranoidok élik túl, valamint a Fejedelem Machiavellitől.

Megtanultam cetlikre írni a pillanatnyi állapotokat, helyzeteket, gondolatokat. Mint az amerikai filmekben a zsaruk, kirakom az asztalomra a cetliket és mérlegelem, átrendezem ezeket, így egy-egy helyzet több összefüggése is láthatóvá válik.

Ebben az is benne van, hogy azt is feltételezi, hogy felmondják a helyszínt?

Nem, azt már nem. De nagyon is a jelekre és az indikátorokra figyelő ember lettem. Ez adta az inspirációt egy új sorozatra, aminek a címe: Legjobb barátom a paranoia. Kiderült, hogy az üzleti életnek is tudományosan igazolt eleme a paranoia. A gyanakvás és a jelek érzékeny megfigyelése és értelmezése többször megmentett már.

A túlbiztosítása miatt viszont olyan vastag a konferenciák szövedéke, hogy a hibák kevésbé látszanak.

Így is lehet mondani, de szó sincs erről. Nem azért csinálom ennyire sűrűre a konferenciákat, ez egy tévhit. Egy konferencián mindenre fel lehet készülni, de egyvalamire szinte lehetetlen: és az nem más, mint egy változó összetételű közönség reakciója. Nincs két azonos ezer fős csoport. A konferenciaszervezés közönségkezelésének egyik legfontosabb ismérve, hogy miként próbálod meg az ebből fakadó eltéréseket minimalizálni. A legutóbbi Media Hungary első napjára például két olyan bejelentést időzítettek − aminek én persze nagyon örültem −, hogy másik két nagy főműsoridőmmel esett egy időpontba. Ekkor elkezdesz játszani a termekkel, az idővel, és a közönség mozgatásával, de az fontos, hogy a rendet nem boríthatod fel. Mindig vannak a háttérben olyan előkészületek biztosítékként, hogy mit kell csinálni, ha ez vagy az történik.

Csermely Ákos mint márka. Mi jellemzi ezt a brandet? A jó modor? Olyan ember, aki megtalálja a hangot bárkivel?

Igyekszem jó modorban, jó hangnemben kommunikálni. A precizitás, a részletekre odafigyelés, az összefüggések keresése és a korrektség, a következetesség jellemző talán a munkámra. Szeretek tanulni, és folyamatosan tanulok is. És erős az igazságérzetem. Ezért szeretek mindig kiállni az igazamért. De aki ismer, az tudja is ezt rólam. 

Tényleg imádja a kütyüket?

A kutyámon GPS van, a lakásomban érzékelők, szenzorok, kamerák vannak mindenütt üzembe állítva, mondjuk például ha nyitva hagyom a csapot, és folyik a víz, akkor azonnal kapok a telefonomra egy értesítést. Zöld autót vezetek. Van, aki horgászni szeret, én a zöld dolgokat és a kütyüket. Ráadásul tudom, hogy a vezetékeket hová kell bekötni.

Mennyire controll freak?

Ez nagy harc bennem, hogy mely munkákat delegálok, és melyeket tartok meg magamnak. A mai napig szeretem az ujjam a dolgok ütőerén tartani, mert hiszem, hogy a saját ügyemben csak magam láthatom a nagyobb összefüggéseket.

Az Internet Hungary és Media Hungary mostanra nagyjából ugyanazt a kört szólítja meg. Mikor lesz egyszerűen tavaszi és őszi Media Hungary?

Hát nem teljesen ugyanaz a közönség, kisebb az átfedés annál, mint azt a kérdés sugallja. Simó Gyuri 2002-ben, még az Axelero vezetőjeként odajött hozzám, és azt kérdezte tőlem, hogy meddig lesz ez még külön. Akkor azt mondtam, hogy szerintem még legalább 15 évig. Most talán nem mondanék újra 15 évet, de amíg a tömegmédia jól van, addig marad a Media Hungary. Másképpen kell megközelíteni a szakmát, a technika fejlődésének megfelelően új nézőpontok adódnak, amelyeket a rendezvényeken bemutathatunk. A két konferencia szerkesztési elveiben is van különbség.

Idén rendezte meg a 21. Media Hungaryt. Mi volt a legjobb sztori ez alatt a húsz év alatt?

20 évnyi emlékszövetből nem tudok most választani. Sokan nálunk mutatkoztak be előszőr és futottak be később komoly karriert. Szeretem a lelkes fiatal tehetségeket azzal támogatni, hogy lehetőséget adok számukra.

(Az interjú eredetileg a Kreatív 2016. 7-8. számában jelent meg.)