Csökkennek az Artisjus-jogdíjak a vendéglátóhelyek számára

Átlagosan 19,5 százalékkal csökkennének a vendéglátó üzletek által fizetett zenei jogdíjak 2015-ben. A zenei szerzőket képviselő Artisjus benyújtotta jövő évi díjszabástervezetét a Szellemi Tulajdon Nemzeti Hivatalához. A VIMOSZ (Turisztikai és Vendéglátó Munkaadók Országos Szövetsége) szerint ez fontos lépés a hazai vendéglátó ágazat számára a válság utáni talpra állásban.

A szerzők, előadók és kiadók átlagosan 19,5 százalékkal csökkentik, és egyben egyszerűsítik tarifarendszerüket a vendéglátóipar vonatkozásában. Az új tervezet a zeneszolgáltatást is folytató üzletek díjkalkulációja során a nekik otthont adó település lélekszámát veszi figyelembe, ezzel megszűnik az eddigi közigazgatási alapú besorolás, illetve a meghosszabbított nyitvatartási idő súlya is csökken.

A döntés hátterében a szerzői egyesület által készített elemzés áll, amely a vendéglátóiparból származó díjbevételek elmúlt években jelentkező, kézzel fogható csökkenésére keresett magyarázatot és kiutat.

Az MSZÉSZ üdvözölte az együttműködést

Kovács István, a Magyar Szállodák és Éttermek Szövetségének főtitkára kérdésünkre elmondta, hogy egy évek óta tartó folyamatról van szó, mivel mind a szálláshelyeken, mind a vendéglátóegységekben gondot jelentett a magas jogdíj, amit az MSZÉSZ is kifogásolt. Álláspontja szerint ugyanis a gazdasági válság alatt is emelkedtek a jogdíjak, miközben a szállodák üzletmenete, teljesítménye visszaesett. Az MSZÉSZ örömmel üdvözölte az Artisjus együttműködési készségét, hogy elfogadta ezeket az érveket, s ennek eredményeként olyan megállapodás született, hogy 2014-15-ben is a 2013 évi jogdíjak maradnak érvényben a szállásadás területén. Most pedig a vendéglátók lélegezhetnek fel egy kicsit, ami szintén érinti a szállodákat, amelyek közül sok étteremmel, bárral is rendelkezik.

Dr. Szinger András, az Artisjus főigazgatója szerint „fontos volt, hogy az elemzés segítségével beazonosítsuk a lemorzsolódással leginkább érintett szektorokat, és így differenciált csökkentésre tudjunk javaslatot tenni”.

„A csökkenések oka könnyedén belátható, hiszen a válság 2008-as kialakulását követően az ágazat teljesítménye 18 százalékkal csökkent, amely tömeges bezárásokban nyilvánult meg” - mondja Gál Pál Zoltán, a VIMOSZ elnöke. „A 2013-14-es években megindult a vendégszám- és forgalomnövekedés, így megfelelő adózási háttér, versenyképes marketing háttérmunka mellett 2017-től normalizálódhat az érintett a vállalkozások gazdálkodása.”

A nyilvános zenefelhasználás bővülését remélik

Az Artisjus arra számít, hogy a jogdíjcsökkenés következtében több vendéglátóhely dönt majd a nyilvános zenefelhasználás mellett 2015-től. Ez reményeik szerint közép- vagy hosszabb távon képes lehet ellensúlyozni a díjcsökkentés hatását – a több helyen szóló zene pedig több elégedett vendéghez, és így sikeresebb vendéglátóiparhoz vezethet.

A jövő évtől esedékes díjcsökkentés a szállodai szobákban történő zeneszolgáltatást nem érinti, mivel tavaly két évre rögzítették csillagkategóriánként az országos szobakihasználtságon alapuló tarifákat.

A jogdíjtervezetet az Artisjus előzetesen egyeztette a VIMOSZ-szal és a Magyar Szállodák és Éttermek Szövetségével (MSZÉSZ), és az egyetértésükkel benyújtotta a Szellemi Tulajdon Nemzeti Hivatalának. A végső döntés a közigazgatási és igazságügyi miniszter hatásköre, decemberre várható a jóváhagyás.


Felmérés a magyarok utazási szokásairól, lehetőségeiről

Felmérés a magyarok utazási szokásairól, lehetőségeiről 

Az ALDI Utazás megbízásából készült országos reprezentatív felmérés szerint a gazdaságilag aktív korú magyarok 60 százaléka tudott az elmúlt két évben legalább egyszer belföldre vagy külföldre utazni.
Most Budapesten Kuba szívében érezheti magát

Most Budapesten Kuba szívében érezheti magát 

Lüktető ritmusok, magukkal ragadó dallomok: A kubai szenvedély Budapestre érkezik.
Fókuszban a gólyavédelmi program

Fókuszban a gólyavédelmi program 

A fenntartható örökség fókuszába került a Bodrogkeresztúron az elmúlt években megvalósult gólyavédelmi program.
Egy hét alatt két platinum szintű Good Travel Seal minősítés Magyarországon

Egy hét alatt két platinum szintű Good Travel Seal minősítés Magyarországon 

Az elmúlt egy hétben két magyarországi turisztikai szolgáltatás is megszerezte a Good Travel Seal Platinum minősítését.
Valentin-napi különleges programok a budapesti fürdőkben

Valentin-napi különleges programok a budapesti fürdőkben 

Több helyen pezsgő vagy Valentin-napi koktél is jár e napon a fürdőbe való jegyhez.
Rekordszámú kiállító az idei képzőművészeti vásáron a Bálnában

Rekordszámú kiállító az idei képzőművészeti vásáron a Bálnában 

Csütörtökön megnyitja kapuit az ország legjelentősebb művészeti seregszemléje, az Art and Antique Budapest.
Inváziós faj fenyegeti a Kis-Balatont

Inváziós faj fenyegeti a Kis-Balatont 

Felbukkant egy új, veszélyes betolakodó: a nutria.
Virtuálisan bejárható a BOTANIQ Turai Kastély

Virtuálisan bejárható a BOTANIQ Turai Kastély 

Az érdeklődők egy digitális időutazás során egyszerre fedezhetik fel az épület egykori lepusztult állapotát és a felújított kastélyt.
Szegeden már virágzik az orchidea – tematikus sétákon megtekinthető

Szegeden már virágzik az orchidea – tematikus sétákon megtekinthető 

Tematikus sétákon mutatják be a Szegedi Tudományegyetem Füvészkertjének virágzó trópusi orchideáit e hét szombaton, majd február 22-én is.
Budapestről indul, Esztergomban zárul a legnagyobb idei hazai kerékpáros körverseny

Budapestről indul, Esztergomban zárul a legnagyobb idei hazai kerékpáros körverseny 

A száz évvel korábbi legelső kiíráshoz hasonlóan a budapesti Szent Gellért térről indul a májusi Tour de Hongrie országúti kerékpáros körverseny, amely az esztergomi bazilikánál zárul.

Interjú

Nagybor vagy semmi

Nagybor vagy semmi 

A Jammertal Borbirok ( JBB ) társtulajdonosa, dr. Szűcs Róbert a vörösbor helyzetéről, kihívásairól.
Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk 

Borturizmusról és fejlődésről mesélt nekünk az Etyeki Kúria üzletfejlesztési-és cégvezetője.
Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban

Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban 

Bemutatjuk a Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének egy újabb tagját, a linzi designhotel igazgatóját, Lisa Sigl-t.