Különleges látványban lehet részük azoknak, akik február utolsó és március első hétvégéjén, valamint a február 24-i hét délutánjain ellátogatnak a veszprémi várnegyedbe. A Szent Mihály Főszékesegyháznál testközelből csodálhatják meg a templom 300 éves nagyharangját, valamint öt új harangját, amelyek a napokban érkeztek meg az innsbrucki Grassmayr műhelyből.

800 fokra hevítették fel a nagyharangot

Az „Öreg Mihályként” emlegetett, mérete és kora miatt is kiemelkedő nagyharangot októberben szállították el Európa legrégebb óta működő harangöntödéjébe. „Az 1930-as években lefűrészelték a harang rögzítő fülét – vagyis koronáját –, a helyébe pedig egy öntöttvasból készült anyagot csavaroztak, emellett új jármot és harangnyelvet is készítettek. Ez azonban rontotta a hangzást és növelte a repedés kockázatát, ráadásul az elmúlt évtizedekben tönkrementek a csavarokon lévő menetek is, így a harang korábbi állapotában a főszékesegyház északi tornyának északi boltozatában is kárt okozott” – mondja Most Balázs nemzetközileg elismert harangszakértő.

Az innsbrucki műhely szakemberei a monumentális harangnak az eredetihez hű, új bronzkoronát készítettek, amelyet speciális eljárással rögzítettek: az „Öreg Mihályt” két-három hétig egy hatalmas hőpajzs alatt, 800 fokra fölhevítve tartották, így forrasztották hozzá az újonnan öntött koronát. A hő hatására a bronz az évszázados lerakódásoktól – a fa- és a széntüzelés, az ipar és az autók kipufogógázainak nyomaitól – is megszabadult, ez pedig a hangzását is jelentősen javította.  

Öt új harangot kapott a Szent Mihály Főszékesegyház

A Grassmayr műhelyben öt új harang is készült a Szent Mihály Főszékesegyházba, így állították helyre az eredeti hangsort. Ha egy templomban több harang szól együtt, törekedni kell arra, hogy konszonáns, vagyis összecsengő, a fülnek kellemes hangzást adjanak. A főszékesegyház harangcsoportja azonban nem felelt meg ennek a követelménynek, hiszen a korábbinál eggyel kevesebb harang volt a tornyokban, és azok között is akadt olyan, amelynek a mérete vagy a minősége nem volt megfelelő.

A veszprémi Szent Mihály Főszékesegyház mögött ugyanis mozgalmas évszázad áll: a templom hat harangját közel két évszázadon keresztül egyszer sem mozdították el a helyükről.

Az első világháborúban azonban szinte az összes harangot elvitték hadi célokra, egyedül a Szentháromság-harangot nem rekvirálták. Bár 1937-re pótolták a hiányzó harangokat, azok mindössze hét évig maradhattak a tornyokban. A második világháborúban ugyanis a főszékesegyház közel kéttonnás és egy 500 kilogrammos harangját elkobozta a hadsereg, és egészen az 1970-es évekig kellett várni arra, hogy új harangot kaphasson a főtemplom. Akkor azonban csupán egy, a korábbiaktól eltérő méretű harang készült.

A 3338 kilogrammos, 177 centiméter alsó átmérőjű Szentháromság-harang visszahelyezése is komoly kihívás elé állítja a szakembereket tömege, műértéke, a torony ablakainak mérete és a várnegyed szűk utcái miatt. A harangot és az alá készült acélszerkezetet daruval emelik a magasba, majd meg kell találniuk a megfelelő pozíciót ahhoz, hogy rákerülhessen a speciális görgőkre, amelyekkel a torony belsejébe juttatják.