Jódos-sós víz és szauna

Fürdőbe járni az ősz beköszöntével is jó szabadidős program. Igaz, hogy a strandszezonnak vége, a kinti medencék pedig elsősorban az aktív úszók számára élvezhetők, de a beltéri medencék, szaunák és gőzfürdők a hidegebb napokon is számtalan élményt kínálnak.

 Budapest legújabb vizes gyöngyszeme a nemrég felújított Pesterzsébeti Gyógy- Strandfürdő, ahol tíz fedett medence, köztük jódos-sós vizű termálmedence, termálmedencék, gyerekmedence, kiúszós élménymedence, a terápiás részlegen súly- és kádfürdők, merülőmedencék és Kneipp-medence várja a látogatókat. A vizes kikapcsolódásra vágyók mellett a fürdőkomplexum gyógyhatásainak következtében a gyógyulni vágyó, illetve preventív céllal fürdőző vendégek számára is kiváló helyszín.

A mozgásszervi és nőgyógyászati panaszok kezelésére egyaránt alkalmas keringésjavító, gyulladáscsökkentő, fertőtlenítő, idegnyugtató és stresszoldó hatású gyógyvizet szépen felújított környezetben, a modern igényeknek megfelelő körülmények közt élvezhetik a vendégek.

A jelenlegi felújítás során a helyi védelem alatt álló, kupolás áltörökfürdőn kívül egy 4300 négyzetméteres új épülettel is bővült a létesítmény. Itt kapott helyett a szauna, amely iránt különösen az őszi–téli időszakban nő meg a kereslet. A szaunavilágban finn (90 oC), gőz (45-50 oC) és kombinált infra-só szauna (38-40 oC) egyaránt várja a vendégeket, a merülőmedencéket a fürdő teraszán találjuk, egy további finn szauna, valamint pihenőágyak társaságában. Ez a részleg külön is igénybe vehető, és a tervek szerint külön szaunaprogramoknak és esteknek is helyszíne lesz.

Noha a környék BKV-val is jól megközelíthető, a fürdő területén belül egy 120 állású parkoló került kialakításra. Ezzel együtt a fürdőben töltött idő igazán tartalmas kikapcsolódást nyújt az egész család számára.

Tippek szaunázáshoz

Ha igazán élvezni szeretnénk a forró levegő és a hideg víz kombinációját, nem árt tisztázni néhány félreértést. Közkeletű tévhit például, hogy a szaunázás gyógyítja a náthát. Ugyan a meleg, párás közeg segít a megelőzésben, betegen szaunázni viszont egyet jelent mások megfertőzése mellett saját szervezetünk túlterhelésével is. A meztelenül szaunázás helyett ildomosabb törülközőt csavarni magunk közé, hiszen a pucér testek látványa zavarhatja a többi vendéget. A megfelelő hőfok és páratartalom fenntartásában pedig az segít, ha nem hagyjuk indokolatlanul hosszú ideig nyitva a kabinajtót. Fontos a szaunázás utáni hidratálás is, hiszen a szervezet könnyen kiszáradhat a fokozott igénybevétel és vízveszteség következtében.

Cikkünk a Budapest Gyógyfürdői és Hévizei Zrt. szakmai támogatásával készült.

Az írás az Indulj! magazin őszi lapszámában jelent meg, a magazin elérhető országszerte az újságárusoknál vagy megrendelhető itt. 


Szent Iván éjszakáján chill a város felett

Szent Iván éjszakáján chill a város felett 

Az év legrövidebb éjszakájához kötődő alkalom világszerte a fény és a nyár ünnepe.
Öbölátúszás Tihany-Balatonfüred között: 1521 résztvevővel

Öbölátúszás Tihany-Balatonfüred között: 1521 résztvevővel 

Június 14-én 1521-en vágtak neki, hogy átszeljék a Balaton egyik legikonikusabb öblét Tihany és Balatonfüred között.
Múzeumok Éjszakája – ízelítő a székesfehérvári programokból

Múzeumok Éjszakája – ízelítő a székesfehérvári programokból 

Régész színház kulisszái, Csodapatika, kódfejtős nyomozás, retro buszozás.
Gyógyvizek birodalma:  célcsoportok és gyógyturizmus – tudósítás a konferenciáról 2. rész

Gyógyvizek birodalma: célcsoportok és gyógyturizmus – tudósítás a konferenciáról 2. rész 

A beszélgetés célja volt annak bemutatása, hogy a fürdőgyógyászat nemcsak hagyomány, hanem komoly tudományos potenciállal rendelkező, jövőformáló ágazat is.
Nyár a szolnoki RepTárban

Nyár a szolnoki RepTárban 

A gyerekek örömére egész nyáron nyitva a tematikus repülős játszótér, ahol játékos formában ismerkedhetnek a repülés világával.
Miért távozott a Hagymatikum vezetője?

Miért távozott a Hagymatikum vezetője? 

A távozás hátterében az elmúlt másfél-két év intenzív munkaterhelése áll.
Egész nyáron ingyenes tárlat a Brody House-ban

Egész nyáron ingyenes tárlat a Brody House-ban 

„Ha már itt vagyunk – Kristóffal” címen nyílik kiállítás.
Kerékpáros szakmai konferencia Balatonfüreden

Kerékpáros szakmai konferencia Balatonfüreden 

Három nap, több mint ötven nemzetközi szakértő és rengeteg inspiráló előadás.
Zseblámpával a székesegyházban

Zseblámpával a székesegyházban 

Többek között a Szent Mihály Főszékesegyház harangtornyát is felfedezhetik azok, akik a Múzeumok Éjszakáján a veszprémi várnegyedbe látogatnak.
Októberben indiai esküvő-workshop Budapesten

Októberben indiai esküvő-workshop Budapesten  

A brit-indiai Priti Raichura, a luxusesküvők nemzetközi szakértője a HotelPremio Group-pal együttműködve workshopot szervez.

Interjú

Nagybor vagy semmi

Nagybor vagy semmi 

A Jammertal Borbirok ( JBB ) társtulajdonosa, dr. Szűcs Róbert a vörösbor helyzetéről, kihívásairól.
Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk 

Borturizmusról és fejlődésről mesélt nekünk az Etyeki Kúria üzletfejlesztési-és cégvezetője.
Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban

Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban 

Bemutatjuk a Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének egy újabb tagját, a linzi designhotel igazgatóját, Lisa Sigl-t.