Mini kerti vasúton roboghatunk a hétvégén

Idén nyolcadik alkalommal szervezik meg az Európai Kerti Vasutak Találkozóját a Magyar Vasúttörténeti Park, Európa legnagyobb interaktív vasúti élményparkjának területén 2014. augusztus 23-24-én. A rendezvény minden évben nagy népszerűségnek örvend a látogatók körében, ugyanis a környező országok dízel- és gőzmozdonyainak kicsinyített másai vonulnak fel az apró sínpályán.

A kisvonatok zakatolva haladnak végig a 850 méter hosszú, kerti vasútpályán, amely egy alagúton és egy kis tó felett ívelő igazi vasúti hídon keresztül vezet, végül a szakasz végén visszatér a kiinduló állomásra. A rendezvény különlegessége, hogy a kismozdonyokat nem csak megnézhetik, de kis is próbálhatják a gyerekek és szüleik.

A kerti vasút magyarországi rajongói között is egyre többen építenek saját gőzmozdonyt, sőt néhányan a mozdonyhoz kapcsolható ülőkocsikat is elkészítik. Ilyen egyedi készítésű remekműveket a látogatók szintén megcsodálhatnak a rendezvény ideje alatt.



Több mozdony is felsorakozik

A Magyar Vasúttörténeti Park több mozdonyával képviselteti magát a találkozón: a 203.001-es pályaszámú kisgőzössel, a 2008-ban készült, zöld színű „Bobó” mozdonnyal és az új „Szilvia” kisgőzössel, amely a MÁV egykori 394-es gőzmozdony-sorozatának egyik működő tagja, a 394,057 pályaszámú „Szilvi” gőzmozdony kicsinyített mása. (Az eredeti gőzös a Szilvásváradi Erdei Vasúton teljesít nosztalgia szolgálatot.) A múzeum kisgőzöse vezeti majd fel méltóságteljesen a vendégmozdonyokat a pályára, hogy együtt futhassák a köröket ezen a hétvégén.

A rendezvényen vár minden gyerkőcöt SIHU, akit nyár elején ismerhetett meg a nagyközönség, mint a Magyar Vasúttörténeti Park kabaláját. A sok gőzös mellett a rendezvényen a MetLife Biztosító jóvoltából kint lesz Snoopy is. A társaság standján nem csak Snoopyval, de számos más érdekességgel is találkozhatnak a családosok.

Nem hagyják ki a kicsiket és a szülőket sem ebből a mókás mulatságból! A legkisebbeket várja a Thomas klubsarok, ahonnan Thomas kitűzőt és maguk által készített papír Thomas mozdonyt vihetnek haza a gyerekek, illetve a Detki finomságait is megkóstolhatják a családok. Természetesen az interaktív programok is kipróbálhatók, így a nagymozdonyon való utazás, a hajtányozás, a kerti vasút, a lóvasút és a Csajka sínautó.

A rendezvény 2014. augusztus 23-24-én 10 és 18 óra között látogatható Budapesten, Zuglóban (XIV. kerület), a Tatai út végén.

További információk a Magyar Vasúttörténeti Park Facebook oldalán.


Jön a Társasjátékok Éjszakája

Jön a Társasjátékok Éjszakája 

Június 7-én országszerte számos egyedi programmal várják a társasjáték-rajongókat.
Múzeumok Éjszakáján ezt a helyszínt ne hagyja ki!

Múzeumok Éjszakáján ezt a helyszínt ne hagyja ki! 

Ugyanis annyira különleges és sosem látogatható – ha most kitárul a kapuja, érdemes felkeresni.
Aranyáron kelnek el művei világszerte – most alkotásai a Városligetben láthatók

Aranyáron kelnek el művei világszerte – most alkotásai a Városligetben láthatók 

Világsiker után hazai premier: a festő, akit London, New York és Hongkong is ünnepel.
Jön a tatai korhű török fesztivál

Jön a tatai korhű török fesztivál 

Látványos hadijátékok színhelye lesz a pünkösdi hétvégén a tatai Öreg-tó partja.
Állandó áramlásban – kortárs horvát képzőművészeti kiállítás az Andrássy úton

Állandó áramlásban – kortárs horvát képzőművészeti kiállítás az Andrássy úton 

Keveset tudunk a kortárs horvát képzőművészetről, pedig a kultúra is fontos vonzereje lehetne annak az országnak, amely egyébként a magyar turisták legkedveltebb külföldi úti célja.
Hamarosan Belvárosi Kutyafesztivál

Hamarosan Belvárosi Kutyafesztivál 

Családi programokkal hívják fel a figyelmet a felelős kutyatartásra és az árva állatok örökbefogadására a Belvárosi Kutyafesztiválon szombaton Budapesten, az Olimpia Parkban.
Pünkösdi szezonnyitó esemény Siófokon

Pünkösdi szezonnyitó esemény Siófokon 

Az eseményen az is kiderül, hogy melyek lettek Siófok város borai 2025-ben.
Élő hagyományok és közösségek a Skanzenben

Élő hagyományok és közösségek a Skanzenben 

2025. június 8–9-én, vasárnap és hétfőn, immár 14. alkalommal rendezi meg a szentendrei Szabadtéri Néprajzi Múzeum a Pünkösdi Örökség Ünnepet.
Már közel nyolcezer nevezés a hétvégi ALDI Női Futógálára

Már közel nyolcezer nevezés a hétvégi ALDI Női Futógálára 

És még nem zárult le a nevezési határidő.
Művészet, design, dizájnerek: mit mutat a kreatívipar legújabb felmérése?

Művészet, design, dizájnerek: mit mutat a kreatívipar legújabb felmérése? 

A teljes magyar divat-, design-, szépség-, valamint játékipari szektort érintő, átfogó felmérést kezdeményez a Magyar Divat & Design Ügynökség.

Interjú

Nagybor vagy semmi

Nagybor vagy semmi 

A Jammertal Borbirok ( JBB ) társtulajdonosa, dr. Szűcs Róbert a vörösbor helyzetéről, kihívásairól.
Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk 

Borturizmusról és fejlődésről mesélt nekünk az Etyeki Kúria üzletfejlesztési-és cégvezetője.
Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban

Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban 

Bemutatjuk a Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének egy újabb tagját, a linzi designhotel igazgatóját, Lisa Sigl-t.