Rekordot döntött a győri turizmus

A KSH adatai szerint 2018-ban 475.975 kereskedelmi vendégéjszakát töltöttek a nyugat-dunántúli városban a turisták. Ez mintegy 13 százalékos emelkedést mutat a tavalyi, mintegy 418 ezres rekordhoz képest. A TOP 10-ben egy helyet javítva már a nyolcadik legnépszerűbb vidéki város Győr, amelyet kizárólag tradicionális fürdőhelyek előznek meg a listán.

„Nagy utat jártunk be az elmúlt évtizedben, hiszen nemcsak sikerült átalakítani a Győrről élő képet, amelyet a közvélekedés pusztán iparvárosként tartott számon, de sikerült olyan elemekkel szélesíteni a palettát, amelynek köszönhetően most már tartósan a leglátogatottabb városok közé tartozunk.” – fogalmazott Borkai Zsolt polgármester. Hozzátette, a város színes programokat nyújt a vendégeinek, s a Mosoni-Duna vízszintjének rendezése a jövőben a vízi turizmus révén egy újabb fejlődési lehetőséget kínál. „Mindemellett pedig kiemelném a sportcélú turizmust is, amely az EYOF-ra kormányzati támogatással megépült sport infrastruktúrának köszönhetően egyre erősebb, és amely a Modern Városok Programban tervezett sporthotel megépítésével tovább erősödhet.

A város természeti és épített környezete, a barokk belváros, nemzetközi színvonalú művészeti társulataink és rangos fesztiváljaink is vonzóak, és természetesen az üzleti turizmus is fontos szerepet játszik a város életében. Az idegenforgalom továbbra is kiemelt figyelmet kap a részünkről, hiszen Győr több lábon állásának fontos pillére, és még további nagy lehetőségek rejlenek benne. Célunk, hogy minél többen megismerjék azt a sokszínűséget, amit városunk kínál.” – hangsúlyozta a polgármester.

Míg 2008-ban még 212.210 vendégéjszakát töltöttek Győrben a vendégek, 2012-ben már 357.916-ot. A négyszázezres határt első ízben 2017-ben, vagyis hazánk első olimpiai eseményének évében lépte át a város, tavaly pedig az újabb 13 százalékos növekedés révén már a félmilliós határt közelítettük.


Felpörgött a lakossági hitelezés az Ersténél

Felpörgött a lakossági hitelezés az Ersténél 

Az Erste által kezelt befektetési alapok eszközértéke meghaladja a 2400 milliárd forintot.
Hiánypótló beruházás a Tisza-tónál

Hiánypótló beruházás a Tisza-tónál 

Megnyitotta kapuit a tiszafüredi Kérész Központ.
Erdők és csillagok nyomában a Zselicben

Erdők és csillagok nyomában a Zselicben 

Második alkalommal szervezi meg a Somogy Megyei Erdész és Természetvédő Egyesület a Somogyi Erdők Napja elnevezésű családi programot a zselici erdőben.
Bujtor István és Ötvös Csöpi alakját kelti életre a Budapesti Fesztiválzenekar

Bujtor István és Ötvös Csöpi alakját kelti életre a Budapesti Fesztiválzenekar 

A nyári vitorlás szezont Bujtor István emlékesttel nyitják a Budapesti Fesztiválzenekar zenészei.
Közönség előtt alkotnak a művészek a "Hűség városában"

Közönség előtt alkotnak a művészek a "Hűség városában" 

Csoportos kiállítás és művésztelep a SopronFest keretében.
Ha elvonulna a város zajától...

Ha elvonulna a város zajától... 

Május 17-től kinyitja kapuit a Városháza pop-up park.
Több mint kétmillió eurót fordíthat turisztikai fejlesztésre a Magyar Nemzeti Múzeum

Több mint kétmillió eurót fordíthat turisztikai fejlesztésre a Magyar Nemzeti Múzeum 

Az esztergomi vármúzeum és a zselízi Esterházy-kastély felújítására nyert pályázatot.
Turizmus Konjunktúra Index: a turizmus lehet idén a húzóágazat

Turizmus Konjunktúra Index: a turizmus lehet idén a húzóágazat  

Az ágazat szereplői helyzetüket pozitívnak érzékelték.
Új üzletág igazgató a HotelPremio Group-nál

Új üzletág igazgató a HotelPremio Group-nál 

Fazakas F. János a cégcsoport növekedéséért felel ez év május 1-től.
Stand up, flamenco, örökzöld slágerek: közeledik a pécsi Zsolnay Piknik

Stand up, flamenco, örökzöld slágerek: közeledik a pécsi Zsolnay Piknik 

Ingyenes kultúrális és családi programok június elsején és másodikán.

Interjú

Fejes Gergő: „Számomra fontos, hogy legyen valami meghökkentő részlet”

Fejes Gergő: „Számomra fontos, hogy legyen valami meghökkentő részlet” 

Idei Klasszis TopDesign versenyünkre készülve folytatjuk a 2023. évi Klasszis TopDesign verseny legemlékezetesebb mozzanatainak, szereplőinek bemutatását.
Hat érdekes és meghatározó téma a JAB Csoporttal

Hat érdekes és meghatározó téma a JAB Csoporttal 

Olyan szakmai információk, amelyekről ritkán esik szó az európai szállodai és kiskereskedői területen piacvezetőnek számító német alapítású textilcég esetén.
Vámos Nóra: „Sokszor minden lépésért meg kellett küzdeni”

Vámos Nóra: „Sokszor minden lépésért meg kellett küzdeni” 

A helyszín a Hardangervidda Nemzeti Park, ahol annak idején Amundsen készült fel az Antarktisz-expedícióra.