Tematikus nap a Nobel-díjas magyar író születésnapján

A Kertész Imre Intézet tematikus nappal, művészettörténeti programsorozattal, könyvbemutatóval és rendhagyó irodalomórával ünnepli a 2016-ban elhunyt, Nobel-díjas magyar író 94. születésnapját csütörtökön Budapesten.

A 2017 januárjától működő intézet tematikus napja Kertész-irodalomórával kezdődik, amelyen drámapedagógiai módszerekkel dolgozzák fel Kertész Imre életművének és a Sorstalanság című regényének egyes aspektusait az egyik budapesti gimnázium tizenkettedikes diákjai.

Az óra végén az intézetben őrzött Kertész-hagyatékrészből tekinthetnek meg válogatást a résztvevők - tájékoztatta a Kertész Imre Intézet az MTI-t.

Bemutatják Kertész Imre Vázlatok. Feljegyzések, tématervek 1958-1963 című műhelynaplóját, amely teljes, értelmező-magyarázó jegyzetekkel és tanulmányigényű utószóval kiegészítve jelenik meg Közép- és Kelet-európai Történelem és Társadalom Kutatásáért Alapítvány kiadásában.

Mint írják, a műhelyfeljegyzéseket a Sorstalanság megírásával párhuzamosan vezette az író. Az eddig sosem publikált novella-, kisregény- és színműterveket egyaránt tartalmazó kötetben nyomon követhető az alkotófolyamat, amelyben Kertész Imre irodalmi formába önti a haláltáborokban átélt élményeit. Emellett naplófeljegyzéseiben beszámol aktuális olvasmányélményeiről és az alkotás közbeni lelkiállapotáról is.

A 16 órakor kezdődő könyvbemutatón Ács Margit Kossuth-díjas íróval, műkritikussal, Soltész Mártonnal, a Kertész Imre Intézet irodalomtörténészével, a kötet szerkesztőjével, valamint Radics Péterrel, a Petőfi Irodalmi Múzeum, Digitális Irodalmi Akadémia vezetőjével Őri-Kovács Anna, az est moderátora beszélget.

Csütörtökön indul útjára az intézet új, művészettörténeti programsorozata. A Kertész-tematikájú épületsétát Szabó Tamás programigazgató vezeti. A részvevők az épület története mellett több irodalomtörténeti érdekességgel is megismerkedhetnek Bencsik Krisztina és Soltész Márton irodalomtörténészek közreműködésével: szó lesz a Nobel-díjas magyar író életútjáról, a Kertész-emlékszobában található tárgyak történetéről, valamint az intézetben őrzött fotókról, dokumentumokról. A csütörtöki könyvbemutatóra, valamint az ingyenes irodalom- és művészettörténeti épületsétára a rendezvé[email protected] címen lehet regisztrálni a program megnevezésével.

A közleményben felidézik: Kertész Imre 1929. november 9-én született Budapesten. 1944 nyarán koncentrációs táborba deportálták. Megjárta Buchenwaldot és Auschwitzot, 16 évesen szabadult. A kommunista diktatúra alatt távol tartotta magát az irodalmi élettől; zenés vígjátékok írásából és műfordításokból tartotta el magát.

Első regényét, a diktatúra természetrajzát tükröző Sorstalanságot 1960-tól tizenhárom éven keresztül írta. A könyv 1975-ben jelenhetett meg, és a rendszerváltoztatásig szinte észrevétlen maradt.
    Kertész művei az 1990-es évektől kerültek a hazai és a nemzetközi figyelem középpontjába. 2002-ben első magyar íróként irodalmi munkásságáért Nobel-díjat kapott. Életműve a regény, az esszé- és naplóirodalom műfajában is kiemelkedő jelentőségű; könyvei immár több tucat nyelven olvashatók.
    Munkásságát több nemzetközi díjjal jutalmazták, Magyarországon Kossuth-díjjal tüntették ki és megkapta a Szent István-rendet. Hosszas betegség után 2016. március 31-én hunyt el Budapesten.

Forrás: MTI


Újra nyit a Dinó Park

Újra nyit a Dinó Park 

Megkezdi az idei szezont Budapest egyik kedvenc élményparkja, a DinoPark KÖKI 25 helyszínnel és 80 dinoszaurusszal várja látogatóit.
Majomtúra a Richter Safari Parkban

Majomtúra a Richter Safari Parkban 

Pénteken nyitja meg újra kapuit a nagykőrösi Richter Safari Park, ahol az idei szezonban majomtúra is várja az érdeklődőket .
Tradicionális húsvéti vásár Budapest kellős közepén

Tradicionális húsvéti vásár Budapest kellős közepén 

Nyit a Vörösmarty Tavasz. Még locsolkodás is lesz a pesti Belvárosban.
Magyar design a nemzetközi élvonalban

Magyar design a nemzetközi élvonalban 

A Magyar Divat & Design Ügynökség (MDDÜ) immár negyedik alkalommal biztosít megjelenési lehetőséget a kreatívipari szereplőknek a designipar egyik legnívósabb szakmai eseményén, a Milan Design Weeken április 7-13. között.
Mátraszentistváni Sípark: soha ennél rosszabb szezont!

Mátraszentistváni Sípark: soha ennél rosszabb szezont! 

Közel ötvenezer vendéget fogadott a Sípark a 2023-2024-es téli szezonban.
Több, mint ötven koncert – teljes a Jazzfest Budapest programja

Több, mint ötven koncert – teljes a Jazzfest Budapest programja 

A Jazzfest Budapest április 27. és május 14. között negyedik alkalommal hozza el a műfaj legkiválóbb hazai és nemzetközi előadóit a főváros különböző helyszíneire.
Még jelentkezhet a Kerékpáros Turisztikai Konferenciára

Még jelentkezhet a Kerékpáros Turisztikai Konferenciára 

Így még azok is csatlakozhatnak előadóként, akik nem tudták időben elkészíteni az absztraktjukat.
Vidéki vs. fővárosi rendezvényhelyszínek – szakértői kerekasztal a Rókusfalvy Birtokon

Vidéki vs. fővárosi rendezvényhelyszínek – szakértői kerekasztal a Rókusfalvy Birtokon 

Az „Út a fenntartható desztinációmenedzsment felé” című kerekasztalbeszélgetés a vidéki és fővárosi rendezvényhelyszínek szerepét vizsgálta.
Francia példa a szatmári és beregi térségben a turizmus fellendítéséért

Francia példa a szatmári és beregi térségben a turizmus fellendítéséért 

Cél, hogy a helyi nyersanyagok és termékek, valamint a térség épített és természetei értékei széles körben ismertté váljanak.
Várják a pályázatokat a MaReSz Flash Awardra

Várják a pályázatokat a MaReSz Flash Awardra 

Már több mint 50 pályázat érkezett az idei Flash díjra, a rendezvényszakma legnevesebb megmérettetésére.

Interjú

Nagybor vagy semmi

Nagybor vagy semmi 

A Jammertal Borbirok ( JBB ) társtulajdonosa, dr. Szűcs Róbert a vörösbor helyzetéről, kihívásairól.
Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk 

Borturizmusról és fejlődésről mesélt nekünk az Etyeki Kúria üzletfejlesztési-és cégvezetője.
Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban

Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban 

Bemutatjuk a Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének egy újabb tagját, a linzi designhotel igazgatóját, Lisa Sigl-t.