Több mint száz műalkotás a Szépművészeti Munkácsy-kiállításán

A Munkácsy Mihály születésének 180. és halálának 125. évfordulója alkalmából rendezett jubileumi tárlat közönsége a festő fő művei mellett a kevésbé ismert, ritkán vagy itthon eddig még sosem látott alkotásaival is találkozhat – tájékoztattak a szervezők a kiállítás hétfői sajtóbemutatóján.

Baán László, a Szépművészeti Múzeum főigazgatója a rendezvényen kiemelte: a mintegy száz művel az eddigi legátfogóbb Munkácsy-tárlatot hozták létre, amelyben először jelenik meg néhány nemzetközi párhuzam is. Kitért arra is, hogy az alkotások közül több még soha nem járt Magyarországon.

„Munkácsy Mihály kétségtelenül a 19. századi magyar művészet legismertebb alkotója. Fordulatos életútját számos regényben is megörökítették, és az őt körülölelő legenda, a Munkácsy-mítosz már több mint száz éve szerves részét képezi a magyar kultúrának. Mi mégis arra törekedtünk, hogy vele kapcsolatban újat mondjunk, újat mutassunk be”

- hangsúlyozta a kiállítás kurátora, Krasznai Réka művészettörténész, a Szépművészeti Múzeum – Magyar Nemzeti Galéria főmuzeológusa.


Fotó: Szépművészeti Múzeum

Hozzáfűzte: nincs még egy olyan magyar festő, aki olyan magasságokig és olyan hírnévig és sikerig vitte volna, mint Munkácsy. A Párizsban élő művész elsősorban a Krisztus-trilógiával vált nemzetközileg ismertté, de hírnevéhez hozzájárultak a tehetős nagypolgárság világát megjelenítő szalonzsánerei is. Már életében valóságos kultusznak örvendett Magyarországon, halálakor a közvélemény a 19. század egyik legnagyobb magyar művészeként gyászolta. Ezt a páratlan életutat igyekeztek bemutatni, lépésről lépésre tárva a látogatók elé a sikerig vezető utat.

Krasznai Réka elmondta, hogy a kiállítás hat nagy tematikus egységből épül fel.

Az első egység címe: Egy legenda születése – Az első sikerek. A szekció az Ásító inastól Munkácsy realista főművein (Siralomház, Éjjeli csavargók, Zálogház, Rőzsehordó nő, Köpülő asszony) keresztül a korszakváltó és egy új művészi hitvallást hirdető Műteremben című festményig mutatja be Munkácsy művészetének alakulását. A Műteremben című festmény mellett kis műteremsarok idézi meg a mester egykori műtermét, a Munkácsy-hagyatékban fennmaradt művészkellékek és kultusztárgyak segítségével – hívta fel a figyelmet.


Fotó: Szépművészeti Múzeum

A második egység A századvég Párizsában: út az európai elitig címet kapta. Itt tekinthető meg egyebek között Munkácsy párizsi sikertörténetének mérföldköve, az 1878-as párizsi világkiállításon tiszteleti nagy aranyéremmel díjazott Milton című alkotás, illetve a Magyarországon most először bemutatkozó Pávák című festmény – hívta fel a figyelmet a kurátor.

A harmadik szekció a „Kolosszálképek festője”: A világhírű Munkácsy címet kapta. Ennek az egységnek a középpontjába a mester óriásképei – köztük a Krisztus-trilógia, a Honfoglalás című alkotás és a bécsi Szépművészeti Múzeum mennyezetképe áll. 

A negyedik, Az alkotás szabadsága. Munkácsy tájképei címet viselő szekció azt a műfajt mutatja be, amelyben a festő leginkább mentesülhetett az elvárások és a műfaji kötöttségek béklyói alól, és amelyben a legszabadabban alkotva létrehozta a 19. századi magyar tájképfestészet olyan fő műveit, mint a Poros út első és második változata, vagy a Fasor című festménye – hívta fel a figyelmet a kurátor.

Az ötödik tematikai egység (Divatos, drága, festői: szalonképek és a Munkácsy-márka) a 19. század végi párizsi szalonok világába enged bepillantást, míg a tárlat záró egysége A Munkácsy-kultusz címet kapta, amely a terem a Munkácsy-életművet és a festő személyét már életében körülölelő kultusz történetébe enged bepillantást. A

A kiállítás 2025. március 30-ig tekinthető meg a Szépművészeti Múzeumban.


Zenei élmények országhatáron innen és túl

Zenei élmények országhatáron innen és túl 

A Határtalan nyár rendezvénysorozat továbbra is sokszínű kulturális élményeket kínál mindenki számára.
Több ezren vettek részt a hétvégi sáros futáson

Több ezren vettek részt a hétvégi sáros futáson 

A nyáregyházi motocross pálya ezen a napon igazi kalandparkká változott.
Itt a friss globális hőtérkép

Itt a friss globális hőtérkép 

Bolygónk rendületlenül melegszik, kivétel volt a hazai hideg május.
Szent Iván éjszakáján chill a város felett

Szent Iván éjszakáján chill a város felett 

Az év legrövidebb éjszakájához kötődő alkalom világszerte a fény és a nyár ünnepe.
Öbölátúszás Tihany-Balatonfüred között: 1521 résztvevővel

Öbölátúszás Tihany-Balatonfüred között: 1521 résztvevővel 

Június 14-én 1521-en vágtak neki, hogy átszeljék a Balaton egyik legikonikusabb öblét Tihany és Balatonfüred között.
Múzeumok Éjszakája – ízelítő a székesfehérvári programokból

Múzeumok Éjszakája – ízelítő a székesfehérvári programokból 

Régész színház kulisszái, Csodapatika, kódfejtős nyomozás, retro buszozás.
Gyógyvizek birodalma:  célcsoportok és gyógyturizmus – tudósítás a konferenciáról 2. rész

Gyógyvizek birodalma: célcsoportok és gyógyturizmus – tudósítás a konferenciáról 2. rész 

A beszélgetés célja volt annak bemutatása, hogy a fürdőgyógyászat nemcsak hagyomány, hanem komoly tudományos potenciállal rendelkező, jövőformáló ágazat is.
Nyár a szolnoki RepTárban

Nyár a szolnoki RepTárban 

A gyerekek örömére egész nyáron nyitva a tematikus repülős játszótér, ahol játékos formában ismerkedhetnek a repülés világával.
Miért távozott a Hagymatikum vezetője?

Miért távozott a Hagymatikum vezetője? 

A távozás hátterében az elmúlt másfél-két év intenzív munkaterhelése áll.
Egész nyáron ingyenes tárlat a Brody House-ban

Egész nyáron ingyenes tárlat a Brody House-ban 

„Ha már itt vagyunk – Kristóffal” címen nyílik kiállítás.

Interjú

Nagybor vagy semmi

Nagybor vagy semmi 

A Jammertal Borbirok ( JBB ) társtulajdonosa, dr. Szűcs Róbert a vörösbor helyzetéről, kihívásairól.
Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk 

Borturizmusról és fejlődésről mesélt nekünk az Etyeki Kúria üzletfejlesztési-és cégvezetője.
Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban

Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban 

Bemutatjuk a Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének egy újabb tagját, a linzi designhotel igazgatóját, Lisa Sigl-t.