Új kiállítás a Capa Központban

Az Ajándékok a 20. századból és azon túl című tárlat betekintést enged a gazdag életműbe, a képek egy része az eredeti, lapokban publikált formában is látható.

„Sylvia Plachy folyton gondolkozik rajtunk és a világon. Képein keresztül hozzánk beszél, miközben semmi sincsen lezárva ezekben a munkákban. Nem azt mondja, amit tud, hanem azt, amit nem, nem bölcselkedik, hanem velünk együtt tanakodik azon, kik vagyunk” - mondta a tárlatot megnyitó Orsós László Jakab, a Brooklyn Public Library művészeti igazgatója.

Mint kifejtette, Plachy szelíd teremtés, nem az akarat produkálja a fotóit, hanem a kérdések az életről és rólunk. Hozzátette, képei részei a saját életünknek.

 „Az emberség, a dísztelen és csendes gesztusok áradnak ezekből a fekete-fehér fotókból”.

Kőrösi Orsolya, a Capa Központ alapító ügyvezetője arról beszélt, hogy Sylvia Plachy képeiből éppen tíz évvel ezelőtt már látható volt egy tárlat a Mai Manó Házban, azokat a fotókat azóta őrzi a Capa Központ, és Rómában, valamint Vilniusban is bemutatta.

Sylvia Plachy magyar származású amerikai fotográfus Ajándékok a XX. századból és azon túl című életműkiállításának megnyitóján a budapesti Capa Központban 2025. április 4-én
Sylvia Plachy magyar származású amerikai fotográfus Ajándékok a XX. századból és azon túl című életműkiállításának megnyitóján a budapesti Capa Központban 2025. április 4-én
Fotó: MTI Fotószerkesztőség

A megnyitón a New Yorkban élő fotográfus is részt vett. Sylvia Plachy az MTI-nek elmondta: képeit ösztönösen készíti.

„Amikor fotózom, valahogy érzem azt a pillanatot, amit meg kell örökítenem. Ezt nem tanultam, egyszerűen ez vagyok én. Már nem vagyok fiatal, de néha még manapság is készítek képeket, persze nehéz lenne cipelnem a kamerát és az egyéb eszközöket, ezért mobillal próbálkozom”

- válaszolta az MTI kérdésére.

A mostani kiállításra Sylvia Plachy és Csizek Gabriella kurátor válogatott az életmű egészéből: „Több New York-i képe van itt, ezeken névtelenek és hírességek egyaránt szerepelnek, utóbbiak közül például Tom Waits, Andy Warhol, Basquiat, Mike Tyson, vagy Sylvia fia, Adrian Brody. A róla készült fotóiból karácsonyi képeslapokat készített, amelyeket a barátainak küldött” - mondta Csizek Gabriella az MTI-nek.

 


Jön a Társasjátékok Éjszakája

Jön a Társasjátékok Éjszakája 

Június 7-én országszerte számos egyedi programmal várják a társasjáték-rajongókat.
Múzeumok Éjszakáján ezt a helyszínt ne hagyja ki!

Múzeumok Éjszakáján ezt a helyszínt ne hagyja ki! 

Ugyanis annyira különleges és sosem látogatható – ha most kitárul a kapuja, érdemes felkeresni.
Aranyáron kelnek el művei világszerte – most alkotásai a Városligetben láthatók

Aranyáron kelnek el művei világszerte – most alkotásai a Városligetben láthatók 

Világsiker után hazai premier: a festő, akit London, New York és Hongkong is ünnepel.
Jön a tatai korhű török fesztivál

Jön a tatai korhű török fesztivál 

Látványos hadijátékok színhelye lesz a pünkösdi hétvégén a tatai Öreg-tó partja.
Állandó áramlásban – kortárs horvát képzőművészeti kiállítás az Andrássy úton

Állandó áramlásban – kortárs horvát képzőművészeti kiállítás az Andrássy úton 

Keveset tudunk a kortárs horvát képzőművészetről, pedig a kultúra is fontos vonzereje lehetne annak az országnak, amely egyébként a magyar turisták legkedveltebb külföldi úti célja.
Hamarosan Belvárosi Kutyafesztivál

Hamarosan Belvárosi Kutyafesztivál 

Családi programokkal hívják fel a figyelmet a felelős kutyatartásra és az árva állatok örökbefogadására a Belvárosi Kutyafesztiválon szombaton Budapesten, az Olimpia Parkban.
Pünkösdi szezonnyitó esemény Siófokon

Pünkösdi szezonnyitó esemény Siófokon 

Az eseményen az is kiderül, hogy melyek lettek Siófok város borai 2025-ben.
Élő hagyományok és közösségek a Skanzenben

Élő hagyományok és közösségek a Skanzenben 

2025. június 8–9-én, vasárnap és hétfőn, immár 14. alkalommal rendezi meg a szentendrei Szabadtéri Néprajzi Múzeum a Pünkösdi Örökség Ünnepet.
Már közel nyolcezer nevezés a hétvégi ALDI Női Futógálára

Már közel nyolcezer nevezés a hétvégi ALDI Női Futógálára 

És még nem zárult le a nevezési határidő.
Művészet, design, dizájnerek: mit mutat a kreatívipar legújabb felmérése?

Művészet, design, dizájnerek: mit mutat a kreatívipar legújabb felmérése? 

A teljes magyar divat-, design-, szépség-, valamint játékipari szektort érintő, átfogó felmérést kezdeményez a Magyar Divat & Design Ügynökség.

Interjú

Nagybor vagy semmi

Nagybor vagy semmi 

A Jammertal Borbirok ( JBB ) társtulajdonosa, dr. Szűcs Róbert a vörösbor helyzetéről, kihívásairól.
Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk 

Borturizmusról és fejlődésről mesélt nekünk az Etyeki Kúria üzletfejlesztési-és cégvezetője.
Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban

Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban 

Bemutatjuk a Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének egy újabb tagját, a linzi designhotel igazgatóját, Lisa Sigl-t.