Új közlekedési tábla tűnt fel az országban

A K+R (Kiss&Ride - Puszi és menj) táblákat általában a várakozni tilos tábla alá szokták elhelyezni, vagyis amúgy is maximum csak öt percig lehetne ott megállni.

Újabb „Puszi és menj!”- táblát adták át Újbudán, ezúttal a Gellérthegy lábánál található Köbölkút utcai általános iskolánál. 

Ehhez hasonló tábla először Angyalföldön jelent meg, annyira bevált, hogy több kerületben elkezdték alkalmazni, és több vidéki nagyváros is átvette.

De vajon mire jó ez, és mit is jelent?

Az első K+R, azaz Kiss & Ride zónát Angyalföldön alakították ki az országban, de maga a koncepció és az elnevezés már az 50-es évek óta létezik. A rendszer lényege nem más, mint hogy a sofőr csak addig áll meg az autójával, amíg az utasával puszit vált, vagy összeölelkezik, aztán már hajt is tovább.

A tábla még nem került be a KRESZ-be, inkább szimbolikus, figyelemfelkeltő szerepe van. Az első, angyalföldi K+R zónának egyébként - aminek kialakításához angliai, amerikai, kanadai, ausztrál, olasz, német és tajvani példákat vettek segítségül - az akkori beszámolók szerint hatalmas sikere volt, a szülők rögtön használni kezdték.

A parkolóba behajtás egyébként csak az iskolakezdés előtti és az iskola utáni időszakban lehetséges, reggel 7-től 9 óráig, illetve 15-től 17 óráig.

Az átadáskor a 13. kerület felhívta rá a figyelmet, hogy a K+R, amelyhez kilenc parkolóhelyet alakítottak ki a ki-be ugráláshoz, nem hagyományos parkoló, hiszen az csak a megállás és az utasra várakozás idejére vehető igénybe. A K+R táblákat általában a várakozni tilos tábla alá szokták elhelyezni, vagyis amúgy is maximum csak öt percig lehetne ott megállni.

A „Puszi és menj!” zóna végül annyira bevált, hogy több kerületben is elkezdték alkalmazni, és több vidéki nagyváros is átvette a rendszert. A Gellért-hegy lábánál található Köbölkút utcai általános iskolánál most kihelyezett tábla ötlete egy nagyobb forgalomtechnikai koncepció keretein belül fogalmazódott meg, és együtt dolgozott rajta a Gellérthegyi Lakók Érdekvédelmi Egyesülete, illetve a 11. kerületi önkormányzat.

A tábla a KRESZ-be még nem került be, és inkább szimbolikus, figyelemfelhívó szerepe van. 

Tovább olvasok >>

Forrás: Én Budapestem


Új sétapontokkal bővült a Budapest Bejáró

Új sétapontokkal bővült a Budapest Bejáró 

20 új helyszín az EU-csatlakozás évfordulójára.
Az op-art mester és a bolygó meghódítása

Az op-art mester és a bolygó meghódítása 

Egy soha el nem mesélt történet: egyedülálló Vasarely-Fajó tárlat nyílik a Hungarian Art & Business művészeti központban.
Bemutatták a Kéktúráról készült magyar filmet

Bemutatták a Kéktúráról készült magyar filmet 

A magyar túrázok először láthatnak nagyvásznon az Európa lehosszabb egybefüggő túraútvonaláról készült filmet.
Felpörgött a lakossági hitelezés az Ersténél

Felpörgött a lakossági hitelezés az Ersténél 

Az Erste által kezelt befektetési alapok eszközértéke meghaladja a 2400 milliárd forintot.
Hiánypótló beruházás a Tisza-tónál

Hiánypótló beruházás a Tisza-tónál 

Megnyitotta kapuit a tiszafüredi Kérész Központ.
Erdők és csillagok nyomában a Zselicben

Erdők és csillagok nyomában a Zselicben 

Második alkalommal szervezi meg a Somogy Megyei Erdész és Természetvédő Egyesület a Somogyi Erdők Napja elnevezésű családi programot a zselici erdőben.
Bujtor István és Ötvös Csöpi alakját kelti életre a Budapesti Fesztiválzenekar

Bujtor István és Ötvös Csöpi alakját kelti életre a Budapesti Fesztiválzenekar 

A nyári vitorlás szezont Bujtor István emlékesttel nyitják a Budapesti Fesztiválzenekar zenészei.
Közönség előtt alkotnak a művészek a "Hűség városában"

Közönség előtt alkotnak a művészek a "Hűség városában" 

Csoportos kiállítás és művésztelep a SopronFest keretében.
Ha elvonulna a város zajától...

Ha elvonulna a város zajától... 

Május 17-től kinyitja kapuit a Városháza pop-up park.
Több mint kétmillió eurót fordíthat turisztikai fejlesztésre a Magyar Nemzeti Múzeum

Több mint kétmillió eurót fordíthat turisztikai fejlesztésre a Magyar Nemzeti Múzeum 

Az esztergomi vármúzeum és a zselízi Esterházy-kastély felújítására nyert pályázatot.

Interjú

Fejes Gergő: „Számomra fontos, hogy legyen valami meghökkentő részlet”

Fejes Gergő: „Számomra fontos, hogy legyen valami meghökkentő részlet” 

Idei Klasszis TopDesign versenyünkre készülve folytatjuk a 2023. évi Klasszis TopDesign verseny legemlékezetesebb mozzanatainak, szereplőinek bemutatását.
Hat érdekes és meghatározó téma a JAB Csoporttal

Hat érdekes és meghatározó téma a JAB Csoporttal 

Olyan szakmai információk, amelyekről ritkán esik szó az európai szállodai és kiskereskedői területen piacvezetőnek számító német alapítású textilcég esetén.
Vámos Nóra: „Sokszor minden lépésért meg kellett küzdeni”

Vámos Nóra: „Sokszor minden lépésért meg kellett küzdeni” 

A helyszín a Hardangervidda Nemzeti Park, ahol annak idején Amundsen készült fel az Antarktisz-expedícióra.