Új módszertannal növelhető a desztinációk jólléte

Végéhez közeledik a nemzetközi együttműködésben készült, a desztinációk és a jóllét viszonyát, illetve fejlesztési lehetőségeit elemző WelDest projekt.

Munkahelyet váltana, vagy új kollégát keres?

Az utazási szakma nálunk egymásra talál. Hirdessen ott, ahol valóban a döntéshozók és a szakma résztvevői olvassák a tartalmat: célzott felületen, nagy eléréssel!
Álláshirdetése nemcsak a Turizmus Online oldalán jelenik meg, hanem hírlevelünkben is, amely naponta több mint 7000 szakmai címzettet ér el – gyorsan, hatékonyan, pontosan.

Adja fel hirdetését!

A kutatás egyik eredménye az, hogy olyan módszertant dolgoztak ki a kutatók, amelyet az egyes desztinációk önállóan, illetve szakértői közreműködéssel saját magukra is alkalmazni tudnak, ezzel is segíthetik majd az úti cél és az oda látogatók jóllétét – ez nem kimondottan wellness- vagy gyógyturistákra vonatkozik, hanem általánosan érvényes javaslatokat jelent majd.

A projektzáró szakmai nap záróelőadásában Puczkó László szakértő, a Budapesti Kommunikációs és Üzleti Főiskola Turizmus, Szabadidő és Szálloda Intézetének vezetője felvetette a "wellness-kamu" jelenségének egyre erősebb nemzetközi jelenlétét, amelyet minden desztinációnak és szolgáltatónak érdemes figyelemmel kísérnie. A WelDest projekt javaslatait a BKF Balkán jóllét projektjében is tervezik majd felhasználni, a főiskola kutatói pedig ez úton is várják olyan hazai desztinációk jelentkezését, amelyek szívesen részt vennének a tesztfázisban.


Sziget fesztivál: meglepő változás az egyik zóna esetén

Sziget fesztivál: meglepő változás az egyik zóna esetén 

Európa első party-padel klubja érkezik a Szigetre.
Már tart a Hévíz Álommeló

Már tart a Hévíz Álommeló 

Javában zajlik a nyár egyik legizgalmasabb turisztikai kampánya.
Ismét lehet a Duna fővárosi szakaszán fürdeni

Ismét lehet a Duna fővárosi szakaszán fürdeni 

Nyitva az Árasztó-parti szabadstrand.
    Kortárs művészeti pop-up kiállítás a Balaton északi partján

Kortárs művészeti pop-up kiállítás a Balaton északi partján 

Július 11. és augusztus 23. között a lovasi Nagy Gyula Galéria ad otthont a Heart & Cherry Galéria pop-up kiállításnak, amely közel húsz kortárs magyar alkotó több mint ötven művét mutatja be.
Megnyílt a Biodóm

Megnyílt a Biodóm 

A budapesti „Biodóm városi oázis” a trópusi és szubtrópusi növények mellett különleges állatfajokat is bemutat a nagyközönségnek.
Jégfürdő – forró napokban

Jégfürdő – forró napokban 

Magyarországon is elérhetővé vált az elmúlt évek egyik legdinamikusabban terjedő egészségtrendje, a hidegterápia.
Százéves a tihanyi levendulás – kiállítással ünnepel

Százéves a tihanyi levendulás – kiállítással ünnepel 

A Tihanyi Apátság újabb száz évre vállalta a levendula hagyományának őrzését.
A napi kontaktlencse nyáron még jobb választásnak bizonyul!

A napi kontaktlencse nyáron még jobb választásnak bizonyul! 

A nyári időszak a szabadságról, az utazásról, a vízparti élményekről és a felhőtlen kikapcsolódásról szól. Ilyenkor mindannyian arra vágyunk, hogy a mindennapi rutinunk a lehető legegyszerűbbé váljon, és semmilyen technikai akadály ne gátolja a mozgási szabadságunkat.
Egyre több a kutyabarát fürdőhely

Egyre több a kutyabarát fürdőhely 

Idén már 22 kutyabarát strand és fürdetőhely várja országszerte a kutyásokat.
Rendezvényipari szolgáltatókkal bővült a rendezveny.com platformja

Rendezvényipari szolgáltatókkal bővült a rendezveny.com platformja 

A hazai rendezvényszervezési piac meghatározó digitális platformja újabb fejlesztéssel bővült.

Interjú

Istentelen időben isteni helyen – a pilisi erdő mélyén

Istentelen időben isteni helyen – a pilisi erdő mélyén 

Látogatás egy kortárs erdei házban a szakértővel – személyes élményeken keresztül.
Élet a hajóhídon, avagy hogy lesz valakiből tiszt egy luxusóceánjárón?

Élet a hajóhídon, avagy hogy lesz valakiből tiszt egy luxusóceánjárón? 

Éliás Balázs navigációs tiszttel nemzetközi karrierjének állomásairól, egy óceánjáró fedélzetén végzett munkájáról és a tengeri hajózás mindennapi kihívásairól beszélgettünk.
Helyzetjelentés a SIRHA Budapestről

Helyzetjelentés a SIRHA Budapestről 

Tihanyi Klárát, a HUNGEXPO stratégiai és üzletfejlesztési igazgatóját kérdeztük, aki a Lyonból indult SIRHA mintájára létrehozott hazai eseményt a kezdetektől fogva szervezi és irányítja.