A Kempinski üzemelteti a legendás Hotel Ruandát

A Kempinski szállodalánc vette át július elején Ruanda fővárosában, Kigaliban a Hotel Ruanda című filmben szereplő legendás Hotel Des Milles Collines üzemeltetését.

A szállodavállalat közleménye szerint a Kigaliban található hotellel együtt immár kilenc szállodát üzemeltet Afrikában a Kempinski, és további három egység megnyitása várható három hónapon belül.

A Hôtel Des Milles Collines by Kempinski 1973-ban nyitotta meg kapuit, és három évtizeddel később vált híressé a Hotel Ruanda című film révén. Az 1994-es ruandai népirtás idején a szálloda menedéket nyújtott a rászorulóknak.

A Kempinski a hotel szobáinak és éttermeinek teljes körű felújítását tervezi a következő másfél év során.

A szálloda Kigali központjában, egy domb tetején található, 112 szobával, 300 férőhelyes konferenciateremmel, kültéri úszómedencével és luxusüzletekkel. A hotel azért kapta franciául az „ezer domb szálloda” elnevezést, mert Ruanda dús növényzetű, dimbes-dombos tájaiban lehet gyönyörködni az épületből. A hotel a város üzleti negyedében fekszi,, negyedórányira a repülőtértől. Ruanda egyre vonzóbb turisztikai célpont, ugyanakkor az üzleti forgalom is erősödik.

A turisták jelentős részre gorillamegfigyelésre érkezik az országba, itt ugyanis a Vulkánok Nemzeti Parkjának lejtőin még eredeti élőhelyükön figyelhetők meg a főemlősök. A park két és fél órás autózásra található a fővárostól.

A Kempinski Hotels 30 országban 72 szállodát üzemeltet, és további 40 egység megnyitását tervezi a közeljövőben.

A wikipedia az alábbi összefoglalót közli a filmről:

A Hotel Ruanda (Hotel Rwanda) egy 2004-ben bemutatott amerikai, olasz, brit és dél-afrikai koprodukcióban készült film Terry George rendezésében, Don Cheadle főszereplésével. A filmet a torontói nemzetközi filmfesztiválon mutatták be 2004. szeptember 11-én, ahol elnyerte a fesztivál Közönség díját.

A főszereplő, Don Cheadle, kiemelkedő teljesítményt nyújt ebben a figyelemreméltó és megrázó igaz történetben, melynek középpontjában egy olyan ember bátorsága áll, aki szembe mert szállni az 1994-es ruandai összecsapások barbár kegyetlenségével.

A filmben szereplő többi színész, az alakításáért szintén Oscarra jelölt, Sophie Okonedo, Nick Nolte és Joaquin Phoenix alakításának is köszönhető hogy „ez a film képes megváltoztatni a világot” (Joel Siegel, „Good Morning America”).

1994-ben az emberiség történetének egyik legszörnyűbb kegyetlensége zajlott Ruandában, melyről a modern világ szinte tudomást sem vett. Alig 3 hónap leforgása alatt közel 1 millió embert mészároltak le.

Megesik, hogy a tragédia árnyékában hősök születnek. Ilyen hős volt a ruandai polgárháborúban Paul Rusesabagina, a Mille Collines hotel vezetője (Don Cheadle), aki több mint 1000 - a film szerint 1268 - reményvesztett menekülő honfitársa életét menti meg azzal, hogy italért cserébe "megvásárolta" őket a szállodában tartózkodó katonáktól és menedéket nyújt nekik az általa vezetett hotelben.

Az egyetlen telefonvonalon, amit nem vágtak el a hutuk, faxot küldött Bill Clintonnak, valamint tájékoztatta Belgiumot, és Franciaországot a hazájában zajló borzalmas eseményekről. A könyörtelen események közepette egy hétköznapi ember, családja iránti szeretetétől vezérelve, nem hétköznapi bátorságról tesz tanúbizonyságot.


Új vezérigazgató két budapesti Marriott-ház élén

Új vezérigazgató két budapesti Marriott-ház élén 

Angela Saliba a Budapest Marriott Hotel és a Millennium Court, Marriott Executive Apartments új vezérigazgatója.
Májustól üzemeltetőváltás egy dobogókői és egy tihanyi szálláshely esetén

Májustól üzemeltetőváltás egy dobogókői és egy tihanyi szálláshely esetén 

Májustól az Accent Hotels üzemelteti a Cardoner Hotelt és a Tihany Yacht Clubot.
Pizzakészítés, olívaültetvények, sajtüzem, sonkagyár, fenntarthatóság és regionalitás

Pizzakészítés, olívaültetvények, sajtüzem, sonkagyár, fenntarthatóság és regionalitás 

Olaszországi tanulmányúton inspirálódtak a hazai kastélyszállodások.
Igazgatóváltás a Hotel Clark Budapest élén

Igazgatóváltás a Hotel Clark Budapest élén 

A Hotel Clark Budapestben a munkát idén májustól Lakézi András vezeti, aki Lukács Istvánt követi az igazgatói székben.
Különleges megoldással készült a Crowne Plaza Budapest új kampányfilmje

Különleges megoldással készült a Crowne Plaza Budapest új kampányfilmje 

Építészeti vizualizációval készült a Crowne Plaza Budapest új kampányfilmje.
Megfizethető szálloda magyaroktól magyaroknak - megnyílt a Lifestyle Hotel a Mátrában

Megfizethető szálloda magyaroktól magyaroknak - megnyílt a Lifestyle Hotel a Mátrában 

Elképzeléseik szerint öt éven belül tizenöt-húsz hazai és külföldi egységgel rendelkező hazai szállodalánccá bővülnek.
Ez a szállodalánc az ország legvonzóbb munkaadója

Ez a szállodalánc az ország legvonzóbb munkaadója 

A HoReCa-szektoron belül.
Ötcsillagos luxushotel Opatija szívében

Ötcsillagos luxushotel Opatija szívében 

Opatija központjában várja vendégeit az arisztokratikus hangulatú topszálláshely, a Hotel Milenij.
Harmadszorra is Európa legjobb szállodái között a Maison Bistro & Hotel

Harmadszorra is Európa legjobb szállodái között a Maison Bistro & Hotel 

Az elismerés újabb gyümölcse a kompromisszumot nem ismerő, minőségi, profi szolgáltatásnak és kiváló vendéglátásnak.
Hat érdekes és meghatározó téma a JAB Csoporttal

Hat érdekes és meghatározó téma a JAB Csoporttal 

Olyan szakmai információk, amelyekről ritkán esik szó az európai szállodai és kiskereskedői területen piacvezetőnek számító német alapítású textilcég esetén.

Interjú

Fejes Gergő: „Számomra fontos, hogy legyen valami meghökkentő részlet”

Fejes Gergő: „Számomra fontos, hogy legyen valami meghökkentő részlet” 

Idei Klasszis TopDesign versenyünkre készülve folytatjuk a 2023. évi Klasszis TopDesign verseny legemlékezetesebb mozzanatainak, szereplőinek bemutatását.
Hat érdekes és meghatározó téma a JAB Csoporttal

Hat érdekes és meghatározó téma a JAB Csoporttal 

Olyan szakmai információk, amelyekről ritkán esik szó az európai szállodai és kiskereskedői területen piacvezetőnek számító német alapítású textilcég esetén.
Vámos Nóra: „Sokszor minden lépésért meg kellett küzdeni”

Vámos Nóra: „Sokszor minden lépésért meg kellett küzdeni” 

A helyszín a Hardangervidda Nemzeti Park, ahol annak idején Amundsen készült fel az Antarktisz-expedícióra.