Álmodj, tanulj, valósítsd meg önmagad!

Folytatódik a Marriott-lánc ingyenes, LevelUp! elnevezésű képzési programja. 

Mint erről korábban mi is hírt adtunk, a Marriott cégcsoport 2024 februárjában indította el új, innovatív képzési programját, amelynek célja, hogy enyhítse a vendéglátóipari szakemberhiányt, és támogassa a fiatal, tehetséges szakembereket a szállodaiparban tanulási és munkalehetőségekkel.

Forrás: Depositphotos
Forrás: Depositphotos

Az első szakaszban szakácssegéd képzést kínáltak, amely számos fiatal számára biztosított akkreditált, államilag elismert képzést, valamint lehetőséget arra, hogy a szakma legjobbjaitól sajátítsák el tudásukat.

Hat diák sikeresen befejezte a képzést, és ennek eredményeként munkalehetőséget kaptak a Marriott budapesti szállodáiban.

A program sikerét követően a második szakaszban a vendégtér munkafolyamataiba kínálnak a fiataloknak bepillantást. A résztvevők a képzés során megszerzett végzettségükkel olyan pozíciókat tölthetnek be, mint

recepciós, rezervációs munkatárs, Guest Relation Agent, felszolgáló, éttermi hostess vagy call center munkatárs.

A program szakmai partnerei a BKSZC Szamos Mátyás Képzőközpont és a Civil Impact Nonprofit Kft. A Budapesti Komplex Szakképzési Centrum (BKSZC) a képzés elméleti lebonyolításában vállal szerepet, míg a Civil Impact a projektmenedzsmentben, kiválasztásban és mentorálásban nyújt támogatást a résztvevőknek.

További információ és jelentkezésre van mód a www.almodjtanulj.hu  weboldalon.

Jelentkezési határidő: 2024. szeptember 30.

Képzés kezdete: 2024. október 21.

 


Meghal a legendás kaszinó-szálloda - siratja egy egész iparág

Meghal a legendás kaszinó-szálloda - siratja egy egész iparág 

Meddig él egy hírneves kaszinó-szálloda? Akár hetven évig. Legalábbis a Las Vegas-i Tropicana ezt mondhatja el magáról.
Jön a szállodák éjszakája

Jön a szállodák éjszakája 

2024. október 18-19-én országos szinten elindul a Szállodák Éjszakája kultúrális rendezvénysorozat.
Eurostat: emelkedett az online platformokon foglalt vendégéjszakák száma

Eurostat: emelkedett az online platformokon foglalt vendégéjszakák száma  

A vizsgált háromhónapos időszakban június volt az a hónap, amikor az összes uniós országban nőtt az online platformokon keresztül lefoglalt vendégéjszakák száma.
Igazgatóváltás a szegedi szálloda élén

Igazgatóváltás a szegedi szálloda élén 

Anisity István lett az Art Hotel Szeged szállodaigazgatója.
Az Ezresek Klubjának előkelő tagja lett ez a szállodai márka

Az Ezresek Klubjának előkelő tagja lett ez a szállodai márka 

Az ismert szállodai brand 2024-ben történelmi mérföldkőhöz érkezett ezredik szállodája megnyitásával.
Fókuszban a szállodafejlesztések

Fókuszban a szállodafejlesztések 

A tekintélyes nemzetközi szállodabefektetési fórum évek óta az európai hotelfejlesztési stratégiai pontokra összpontosít, elsősorban Közép- és Kelet-Európa, valamint a Kaukázus térségében.
Helyzetkép a balatonfüredi szállodák kihasználtságáról

Helyzetkép a balatonfüredi szállodák kihasználtságáról 

Így alakul a főszezon és főszezonon kívüli időszak a füredi hotelekben.
Kétszáz szobás szállodát épít Budapest belvárosában egy lengyel befektető

Kétszáz szobás szállodát épít Budapest belvárosában egy lengyel befektető 

A lengyel Puro Hotels a VI. kerületi Paulay Ede utcában épít kétszáz szobás szállodát.
Mit lépnek az ingatlanbefektetők és az albérletet keresők a közelgő Airbnb-tiltásra?

Mit lépnek az ingatlanbefektetők és az albérletet keresők a közelgő Airbnb-tiltásra? 

Átrendezi-e a terézvárosiak döntése a belvárosi albérletpiacot?
MÉSZ: a rövidtávú lakáskiadás szabályozásáról

MÉSZ: a rövidtávú lakáskiadás szabályozásáról 

Beszéltek a kérdés gazdasági jelentőségéről és több javaslatot is tettek.

Interjú

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk 

Borturizmusról és fejlődésről mesélt nekünk az Etyeki Kúria üzletfejlesztési-és cégvezetője.
Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban

Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban 

Bemutatjuk a Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének egy újabb tagját, a linzi designhotel igazgatóját, Lisa Sigl-t.
Rodrigo Tellez Acosta: Szeretem a meglepetéseket

Rodrigo Tellez Acosta: Szeretem a meglepetéseket 

Senior Interior designer a Lissoni Associati-nál. A Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének tagja.