A kínai családba, de New Yorkban született Calvin Sun húsz éves koráig nem volt egy nagy utazó, még az államot sem nagyon hagyta el, ahol élt. Akkor, 2010-ben azonban egy egyiptomi spontán út felébresztette az orvosegyetemistában a felfedezővágyat. Aligha gondolta, hogy egy évvel később a világ egyik legelzártabb országának egy eltitkolt, hivatalosan nem létező épületrészében fog kóborolni. A dolgok gyorsan történtek: az egyiptomi túrája után elindította a Monszun Naplók című utazási blogot, és gyorsan sok követője lett. Folyamatosan utazgatott, következő nyáron, 2011-ben már egy ázsiai túrába vágott bele. Észak-Korea nem volt tervben eredetileg, de épp Pekingben volt, amikor volt még egy üres hete. Elment egy helyi túraszervező céghez, a Young Pioneer Tours-hoz, amely aztán a többiekhez képest olcsóbban, 1500 dollárért elvitte őt – más turistákkal együtt – Phenjanba, és egy külföldieknek üzemeltetett, luxusnak mondott toronyház-hotelben, a Yanggakdóban szállásolta el őket négy éjszakára. Húsz amerikai, európai és kínai utazóval volt egy csoportban, legtöbben huszonévesek voltak. Jól a szájukba rágták, hogy mutassanak tiszteletet az észak-koreai kultúra iránt, ne menjenek át az úton a felügyelő-kísérők nélkül, ne fotózzanak bizonyos épületet. Ahogy telt az idő, a kísérők egyre nyugodtabbak lettek, meg hát ital is fogyott rendesen, szóval nem volt túl feszült a hangulat. Kérdezgették őt Michael Jacksonról, hogy tényleg AIDS-ben halt-e meg, és az amerikai rendőri brutalitásról, érezhetően nem csak személyes kíváncsiságból. A végén már átmehettek az úton, és fotózhattak is.
A Hotelben egyik este még ittak egyet a kísérőikkel, aztán mindenki elindult a szobájába. De a csapat útközben kitalálta, hogy együtt bulizzanak valamelyik szobában. Sőt: fedezzék fel a 47 emeletes hotelt. Kimentek a tetőre, a legfelső emeleti forgóétterembe, aztán le a lifttel. Itt vették észre, hogy az ötös gomb hiányzik, mármint oly módon, hogy be sem építették: a négyes után rögtön a hatos jön. Mit tesz ilyenkor egy csapat huszonéves? Megnézi, mi van a negyedik emelet fölött. Néhány utazó blogger ekkoriban már írt a témáról, jártak is az ötödiken de nem volt arról hír, hogy ebből hivatalosan gond lett volna. Akkoriban még egyetlen turistát sem tartóztattak le Észak-Koreában. Ma már van egy figyelmeztetés a Young Pioneer Tours honlapján, hogy az ötödik emelet kiszolgálószint, és a turistáknak tilos belépniük, 2011-ben viszont még nem volt, és nem szólt nekik hivatalosan senki, még a kísérőik sem.
"Nem éreztük a dolog súlyát", mondta Sun.
Százszoros bosszú
A csapat kiszállt a negyediken, és a lépcső felé vették az irányt. Találtak egy ajtót, ami nyitva volt. Beléptek. A mennyezet alacsonyan volt, és feleakkora volt a belmagasság, mint más emeleteken. Szőnyeg helyett betonpadló volt, és jobbra-balra ajtók voltak a folyosón. Az egyik nyitva volt, a küszöbénél levetett cipő. Benéztek, de senkit nem láttak bent. Láttak viszont biztonsági kamerákat, tévéket, amelyeknek a képernyőjén hálószobák képe ment. Minden bizonnyal itt figyelték meg a vendégeket. A falak élénk színű, Amerika- és Japán-ellenes propagandafestményekkel és poszterekkel volt tele. Sok kép Kim Dzsongilt éltette. Egy feliraton az állt: "Ez a bomba amerikai gyártmány. Minden amerikai gyártmány az ellenségünk. Álljunk százszoros bosszút az amerikaiakon". Alighanem azoknak a helyieknek, akik egész nap nyugati turisták életéről hallanak sztorikat, megerősített propaganda kell, hogy ne bizonytalanodjanak el. Hirtelen egy férfi közeledett. "Eltévedtek?" kérdezte nyugodt hangon, angolul. Az igen válaszra a lift felé igazította útba őket, de nem kísérte ki őket, és mérgesnek sem tűnt, úgyhogy a csapat titokban tovább folytatta a felfedezést. Találtak ajtót, amely mögött téglafal volt. Egy másik egy lépcsőhöz vitt, ami egy újabb szűk szintre vezette őket. Egy emelet volt az emeleten belül. Zárt ajtók és propagandaposzterek között mentek. Újabb emberrel futottak össze, aki ismét kérte őket, hogy menjenek vissza a szobáikba. "Huszonévesek voltunk, bolondok, naivak. Izgalmasnak és ártatlannak tűnt a dolog. Ma már nem tenném", mondta Sun. A férfi másnap hazarepült, majd elkezdte az orvosin a másodévet. A blogjába megírta a sztorit, mint ahogy utána is tették mások is, majd el is felejtette az ötödik emeletet, egészen négy évig.
2015-ben ugyanis meglátta a felvételeket, amit Otto Warmbierről adott ki az észak-koreai média. Warmbier ugyanazzal az utazási céggel, a Young Pioneerrel volt Phenjanban, mint ő. Warmbiert is ugyanabban a hotelben szállásolták el. Ebben a hotelben akart elemelni egy propagandaposztert, de elkapták és 15 év munkatáborra ítélték, kómába esett, majd 2017-ben Amerikába szállították, ahol pár napon belül elhunyt. aki járt a hotelben, mint azt mondta, hogy ez csak az ötödik emelet lehet, mert máshol nincs propaganda. Warmbier tehát a szálloda titkos, propagandával tömött részéről akart amerikaellenes posztert lopni. Sun azt mondta, amikor ők ott voltak, ha akartak volna sem tudtak volna ilyet tenni, mert minden a falra volt festve, vagy fel volt szögelve.
Sör, vizelés, ottragadás, zokogás
Egy név nélküli skót Warmbier halála után a Mediumon írta meg a 2015-ös kalandjait: ő is csoporttal, egy céggel ment Észak-Koreába Pekingből. A 24 órás vonatút előtti találkán hallott először az ötödik emelet legendájáról. Ő utolsó nap szánta rá magát a felfedezésre, egy esti sörözés után ment fel a személyzeti lifttel. Azon volt 5-ös gomb, úgyhogy csak simán kilépett a titkos szintre. A hotelben megszokottnál kisebb folyosót látott, egy zárt ajtóval és egy kamerával. A másik oldalon vastag, nehéz függönyök voltak, mögötte sötét, üres szobákkal és betontáblákkal. Ekkor vissza akart menni a bárba, de hiába nyomta a lift gombját, az bár megjött, nem nyitott ajtót. Ekkor leült a földre, megitta a sörét, majd rájött a vizelés. A függöny mögé vizelt, majd hirtelen kijózanodott, és rájött, mi a helyzet. Egy tiltott helyen ragadt. Észak-Koreában. Megpróbálta szétfeszíteni a liftajtót, sikertelenül. Dörömbölni kezdett rajta, rugdosta, majd zokogni kezdett, és a kamerába könyörögni, hogy ő ártatlan, csak egy bulit keresett, véletlen kötött ki itt. Ekkor a lámpák lekapcsolódtak, töksötétben ült egy darabig. Óriási mázlinak érzi még ma is, hogy egyszercsak megérkezett a lift.
Warmbier néhány héttel utána látogatott Phenjanba, az ő sztorija sem volt sokkal durvább, de az tragédiába torkollott, nem pedig egy jól elmesélhető anekdota lett belőle, írta a skót férfi. Egy ausztrál is egy eldugott személyzeti lifttel ment az ötödikre, neki sem nyílt a liftajtó visszafelé. Két járőröző észak-koreaival futott össze, akik töröltették a képeket a nála lévő gépéről, kinyitották a liftet, és visszaengedték.
Hibás a cég is?
A Young Pioneer 2017 júniusa, Warmbier halála óta nem visz amerikai állampolgárokat Észak-Koreába. Warmbier apja a céget azzal vádolta, hogy a kalandkereső fiát behúzták az utazásba, és elhallgatták előle a kockázatokat. A férfi azt is felrója a vállalatnak, hogy Észak-Koreát úgy hirdették, hogy "Talán a Föld egyik legbiztonságosabb helye a látogatásra". A cég esetleges még durvább felelősségét pedzegette egy brit turista is, amikor Warmbier meghalt. A Daily Mailnek név nélkül azt nyilatkozta, hogy ők is jártak az ötödiken, de nekik egyenesen a túravezetőjük javasolta a kalandot. "Csöndben kellett lennünk, az egésznek volt egy ilyen titkos fílingje, és kicsit félelmetes is volt", mondta. Szerinte az utazási cégek rutinszerűen viszik oda a turistákat, "egy kis izgi buli" címén. Csakhogy sok turistának fogalma sincs, milyen ország valójában Észak-Korea, így elég kockázatos ez a buli, mint az Warmbiernél is kiderült. "Az én csoportomban volt egy dán fickó, aki életében először volt külföldön, két kanadai, akik azt gondolták, a sok negatív hír az országról csak amerikai propaganda, egy maláj mérnökhallgató, aki alapból amerikagyűlölő volt, és fogalma sem volt a valóságról", sorolta a nő.
A témának most a BBC adott aktualitást. Megkérdezték a rezidensként dolgozó Sunt is, hogy most hogy látja a dolgokat. Azt mondja, továbbra is utazgat, de már óvatosabban. Szörnyen érzem magam amiatt, ami Ottóval történt. A mai tudásunkkal már mindenképp azt mondanám, hogy tartsák be a fogadó ország szokásait. De akkor még nem tudtam, mennyire felelőtlenek vagyunk, vagy hogy amit csináltunk, annak ilyen tragikus végeredménye lehet.
