Becsekkoló vendég: Hol lehet a legközelebb teszteltetni?

Szállodás körökben ma ez a leggyakoribb kérdés az érkező vendégek oldalról – nem véletlenül. Többek közt vendégérkezésekről, foglaltsági mutatókról, vendégkör-összetételről, elmaradó év végi rendezvényekről, hotel zárásokról, újra nyitásokról és a kikerülhetetlen munkaerőhelyzetről beszélgetünk év végi összegző találkozásunk során Géher Zoltánnal, a három budapesti szállodát üzemeltető Zeina Hotels vezérigazgatójával.  

Vendégkör. Alapvetően a környező országokból érkeznek hozzájuk a legtöbben, a német anyanyelvű területekről jön a legtöbb vendég. Nyáron kimagasló volt a dánok, és jó pár hétig a holland területről érkezők aránya is. Jó hír, hogy lassan megindulnak az angolok ismét Budapest felé. Akiknek viszont csökken a számuk, az az Izraelből érkezők, pedig a nyáron alapvetően ők töltötték meg a budapesti házakat – így az akkor nyitva lévő Continental és a Prestige Budapest házukat. Az amerikai turisták viszont jó ideje teljesen elmaradnak – nem csoda, náluk nem engedélyezték a tengerentúli utazást.

 

 

Foglaltsági mutatók. Meglepően jók. A kérdezett szakértő elmondja, náluk novemberben 70 százalékos volt az átlagos foglaltság, ez jobb adat, mint amit az előző hónapban mértek. Ráadásul, a decemberi előfoglalási ill. már érvényes vendégérkezéseket nézve még magasabb lesz ez a mutató. És jó hír, hogy nem csak a vendégek száma, hanem ezzel együtt az átlagár is folyamatosan nő. 

Zárva - nyitva. A covid első hullámától kezdve, amikor csak üzleti útra érkezők vehettek igénybe szállodai szolgáltatást, a Zeina-lánc két tagja – a 272 szobás Continental, ill. a 72 szobás Boutique Hotel – jó ideig zárva tartott, csak idén júliusban nyitott ki a Dohány utcai egységük ismét. A zászlóshajónak számító Prestige folyamatosan 80-85 százalékon teljesít, a Continental is szépen felzárkózott, azonban a Só utcai boutique-hotel besorolású kisebb házuk, amely most, december 1-én nyitott ki ismét, bár jól indult az elején, azonban jelenleg úgy áll a helyzet, hogy több a lemondás, mint a foglalás.

Hektikusság, rugalmasság. Most az első és legfontosabb, amit egy fővárosi szállodásnak figyelnie kell, hívja fel a figyelmet a szakember, hogy hol, melyik országban milyen rendelet, tiltás, szigorítás vagy éppen korlátozás feloldása van érvényben, mert ez alapján lehet kiajánlani a szállást, kalkulálni az aktuális árakat, és megcélozni az adott piacot, hangzik el. Géher Zoltán azt is hangsúlyozza, lehet keménykedni, vitatkozni a vendéggel, de nem érdemes, a siker kulcsa ma egyértelműen a flexibilitás, a rugalmas árpolitika és vendégkezelés.

Rendezvény helyzet. Az, hogy folyamatosan törlik a cégek a karácsonyi partikra szóló előjegyzéseket – nem újdonság. Az azonban elég fejtörést okoz ma a fővárosi szállodásoknak, ha beesik váratlanul egy-egy kisebb vagy nagyobb rendezvény. Ugyanis a fő kérdés ekkor az: van-e elég személyzet a megrendezéséhez? Ha a vendég a házban aludna, lesz-e elég housekeeping szolgáltatás? És mi a helyzet az adott szálloda konyháján a személyzettel, és szintén nem mellesleg a felszolgálók területén? Ha minderre a kérdésre van megoldás – csak akkor fogadható be ma egy rendezvény, javasolja a szakember saját tapasztalataik alapján.

 

 

 

 

 

 

 

 

Forrás: Turizmus Online


Duplázott és nemzetközi brandekkel erősít a magyar szállodaüzemeltető

Duplázott és nemzetközi brandekkel erősít a magyar szállodaüzemeltető 

Megduplázta árbevételét 2023-ban a Hotel & More Group független szállodaüzemeltető, mely cégcsoport a következő években nemzetközi hotel brandekkel is erősít.
Szállodai nagyláncok előrejelzése: a csúcsévre még várni kell

Szállodai nagyláncok előrejelzése: a csúcsévre még várni kell 

A turizmusban érdekelt nagyvállalatok szerint 2024 nem a csúcsév lesz a szegmensben, az utazási láz Amerikában a pandémia előtti szinten tetőzött, és innen már csak szűk ösvény vezet felfelé.
Accor-jelentés 2023-ról: növekedés nemzetközi szinten, a magyar piacot is beleértve

Accor-jelentés 2023-ról: növekedés nemzetközi szinten, a magyar piacot is beleértve 

A világ vezető szállodaipari csoportja közzétette 2023-as évre vonatkozó pénzügyi eredményeit.
Budapesti kiállításon debütál a hazai sztárdesigner új kollekciója

Budapesti kiállításon debütál a hazai sztárdesigner új kollekciója 

Budapesten, a Bútor, Lámpa, Lakástextil kiállításon állítják ki Varró Zoltán comói palotába tervezett tapétáit.
Itt épülnek jelenleg az ország legdrágább szállodái

Itt épülnek jelenleg az ország legdrágább szállodái 

A fővárosban járva egyre több helyen tűnnek fel az utóbbi években szállodafejlesztések, melyek között meglehetősen sok a látványos, felsőkategóriás hotel.
Beköltözött a tavasz a JAB Villa bemutatótereibe

Beköltözött a tavasz a JAB Villa bemutatótereibe 

És mivel megérkezett – be is mutatja a JAB magyarországi csapata, Bakody Katalin vezetésével a tavasz jegyében készült, csodaszép, friss Chivasso, JAB és Gardisette tavaszi kollekcióit üzleti partnereiknek.
Új csapattaggal bővült az Accent Hotels osztrák divíziója

Új csapattaggal bővült az Accent Hotels osztrák divíziója 

2024. február 12-től Kálmán-Vörös Júlia vette át az Accent Hotels által Ausztriában üzemeltetett 6 szállodának a marketing területét.
Átalakulóban a hazai ingatlanpiac

Átalakulóban a hazai ingatlanpiac 

Jönnek a bérlakások és a hibridmodellek - ez utóbbi esetben irodákat alakítanak át hotelekké.
A magyar belsőépítész, aki Ázsiában és Dél-Amerikában is tervez

A magyar belsőépítész, aki Ázsiában és Dél-Amerikában is tervez 

Varró Zoltán, aki több éven át töltötte be Klasszis TopDesign versenyünk zsűri elnöki tisztét, a legismertebb hazai belsőépítészek egyike, aki az utóbbi években külföldön is egyre kapósabb.

Interjú

„Egy B2B vásárt részesítenénk előnyben, ahol a szakmai tapasztalatcsere venné át a főszerepet”

„Egy B2B vásárt részesítenénk előnyben, ahol a szakmai tapasztalatcsere venné át a főszerepet” 

 Molnár Judittal, a Magyar Utazási Irodák Szövetsége (MUISZ) elnökével beszélgettünk.
Történetek a Várból: végre nem hajtott végrehajtásról, kitiltott turistabuszok behajtásáról

Történetek a Várból: végre nem hajtott végrehajtásról, kitiltott turistabuszok behajtásáról 

Sokak előtt ismert a Ruszwurm Cukrászda tulajdonosa, Szamos Miklós és a Budavári Önkormányzat jelenlegi vezetője, Váradiné Naszályi Márta polgármester között zajló vita. Erről és a turistabuszok ügyéről is beszélgettünk.
Kedvenc desszertjeink a legszebb kiadásban

Kedvenc desszertjeink a legszebb kiadásban 

Korábban írtunk már a ZAZIE „újragondolatlanul” merész, hamisítatlan magyar konyhájáról - de nem lehet szó nélkül elmenni Nagy Gergő szemet gyönyörködtető tányérdesszertjei mellett sem.