Lassan rendeződik a hazai szállodaipar helyzete

A szezonhoz képest rendkívül alacsony foglaltsági szint, a külföldi vendégkör szinte teljes hiánya mellett a járulékfizetési és bértámogatási programok kifutása a nyitás ellenére újabb komoly kihívás elé állítja szektort, amely éves szinten a foglaltság 40-45 százalékos visszaesésével számolhat.

A szállodai korlátozások feloldása gyakorlatilag a turisztikai főszezon kezdetén érte a hotelipart. Tekintettel arra, hogy – különösen a vidéki szállodák esetében – a nyári időszakban termelődik meg az éves eredmény túlnyomó része, a szálláshelyek zöme, ha teheti, azonnal újraindítja szolgáltatásait. Egyes szállodaláncok esetében előfordul, hogy nem minden egység nyit azonnal, ezekben általában – kapva az átmenetileg visszaeső kihasználtság kínálta alkalmon és esetenként a megnyert Kisfaludy támogatásoknak köszönhetően – felújítást végeznek a tulajdonosok.

„Az idei nyári szezonnak teljes bizonytalanságban futnak neki a szálláshelyek – mutat rá Németh Richárd, a BDO Magyarország Hotel és Ingatlan üzletágának ügyvezető partnere. – Miközben júniusra országszerte igen gyenge előfoglalási számokat láthatunk, július és augusztus teljesen előrejelezhetetlen: a vendégek ugyanis idén jellemzően csupán az indulás előtti utolsó napokban hoznak döntést utazásaikról.”

Júniusban a vidéki szállodák 20-50 százalékos foglaltsága várható, 50-60 százalék fölé júliusban és augusztusban is elsősorban a balatonparti, más tóparti, termál régiókban, illetve nagyobb vidéki városokban található szállodák lesznek képesek feltornászni ezt az értéket. Budapesten még rosszabb a helyzet, hiszen míg a vidéki szállodák vendégköre dominánsan magyar, addig a budapesti szállodák esetében az elmúlt évtizedben rendre 85 százalék felett volt a külföldiek aránya. Budapesten a kereskedelmi szálláshelyek töredéke van nyitva, jellemzően alacsony, lassan épülő foglaltsági előrejelzésekkel. Noha a fővárosba az EU országaiból érkeznek már vendégek, az újraépülés a nemzetközi légiközlekedés helyreállásáig, vagyis még hosszú hónapokig váratni fog magára.

Budapestre az STR globális szállodaipari adatszolgáltató előrejelzése a 2020-as év egészére a kereslet több mint 40 százalékos, míg a foglaltság közel 45 százalékos visszaesésével számol. Az átlagár mértéke eközben mintegy 20 százalékkal csökkenhet majd. Ezzel egyidejűleg a szállodaépítési és -átadási láz is jelentősen lanyhul majd a fővárosban: a korábbi évi 4-5 százalékos szobakínálati növekedést 2-3 százalékos, majd 2022-től, a folyó projektek kifutásával és újak késleltetett megvalósulásával ennél is alacsonyabb növekedési ráta követheti. A lassuló kapacitásnövekedés egyébként összességében jót tehet a piacnak, hiszen a lassabb keresleti felfutást nem terheli további túlkínálati nyomás, ezáltal súlyosbítva a működő szállodák jövedelmi helyzetét. A szállodafejlesztői-beruházási kedv továbbra is pozitív, ugyanakkor a jelenlegi piaci konszenzus alapján a keresleti–kínálati egyensúly helyreállása leghamarabb 2022-re várható.

A piacon elterjedt megoldási javaslattal, miszerint szállodákat alakítanak át irodaházakká, a BDO szakértője nem ért egyet. Ez csak egy nagyon kényszer szülte, átmeneti és kevésbé megalapozott megoldás, mivel egy szálloda speciális tervezésű mind szolgáltatásaiban, mind pedig alapterületben, konfigurációban, gépészetben, informatikában és összességében nem, vagy csak nagyon korlátosan helyettesíthető termék más kereskedelmi eszközosztályokkal. Sok esetben pedig bizonyos helyszíneknek vagy épületeknek egyszerűen nincs más fejlesztési alternatívája mint a kereskedelmi szálláshely funkció. Azzal azonban egyetért, hogy ahol lehetséges még a projekt tervezésekor, ott egy koncepció váltás, vagy úgynevezett mixed-use projektté történő alakítás – kellő flexibilitással - hosszabb távon is nyerő stratégia lehet.

Jelentős új kockázatok képződtek

Az évente szokásos kockázatok (időjárási bizonytalanság, főszezon rövidsége) mellé idén az elmaradó fesztiválok, az általános makrogazdasági helyzet és a tömegesen kimerített szabadságkeretek hoznak jelentős új bizonytalanságot a rendszerbe. További tehertétel a járulékfizetési és bértámogatási programok kifutása, ami akár újabb elbocsátási hullámot is okozhat a szektorban. A szállodatulajdonosok a kereslet elmaradását vagy annak a vártnál lassúbb visszaépülését tapasztalva nagyon súlyos likviditási helyzetbe kerülhetnek már hónapokon belül, amelyet a december végén kifutó banki hitel moratórium tovább fog súlyosbítani. Az elmúlt pár hónapban nagyon sok szolgáltató (szálloda, fürdő, étterem) szenvedett jelentős veszteségeket, az újabb megpróbáltatások jelentős részüket sodorhatják egészen a fizetésképtelenség közvetlen határára. (Rendkívül hasznos volna egy erre vonatkozó átfogó ágazati kutatás gyors lefolytatása.)

„Rövid távon sajátos módon az újranyitás is jelentős kockázatokat hordoz, mivel egy szálloda működése során akármennyire kevés vendég van a szállodában, a jelentős fix költségeket (munkaerő, energia, működtetés) állni kell. Így könnyen előfordulhat, hogy átmenetileg a szállodák további üzemi veszteségeket fognak elkönyvelni, ha újranyitási stratégiájuk nem kellően átgondolt és körültekintő”- teszi hozzá a BDO Magyarország szakértője.

Forrás: Turizmus Online


Gyerekcsúszda az étterembe, póni a kertben: családbarát szálloda az Accent portfóliójában

Gyerekcsúszda az étterembe, póni a kertben: családbarát szálloda az Accent portfóliójában 

Ez a Lutzmannsburgban található, négycsillagos Hotel Xylophon, amely közvetlen átjárást biztosít a Sonnentherme-be – Ausztria egyik legnagyobb élményfürdőjébe.
Al Habtoor Palace Budapest: a luxushotelek új korszaka Európában

Al Habtoor Palace Budapest: a luxushotelek új korszaka Európában 

A magyar szálloda csatlakozik a Preferred Hotels & Resorts Legend Collection-höz.
Hamarosan Év Szállodája díjátadó gála – még regisztrálhat! VIDEÓVAL

Hamarosan Év Szállodája díjátadó gála – még regisztrálhat! VIDEÓVAL 

Február 21-én részese lehet az év egyik legexkluzívabb szállodai eseményének.
Különleges szálláshelyet nyit Budapest szívében a nemzetközi ingatlanóriás

Különleges szálláshelyet nyit Budapest szívében a nemzetközi ingatlanóriás 

A NUMA Group, Európa egyik vezető digitális idegenforgalmi szolgáltatója bejelentette a magyar piacra lépését, amely során elsőként 170 egységből álló innovatív szálláshelyet nyit Budapest szívében, ezzel tovább erősítve jelenlétét a kelet-közép-európai régióban.
Budapesti házban dolgozik az Év Fiatal Szállodása 2024 pályázat győztese

Budapesti házban dolgozik az Év Fiatal Szállodása 2024 pályázat győztese 

A pályázat legfőbb célkitűzése, hogy példaképet állítson a pályakezdő és junior kollégák elé.
Új értékesítési és marketingigazgató a pesti ötcsillagos házban

Új értékesítési és marketingigazgató a pesti ötcsillagos házban 

Az InterContinental Budapesthez új értékesítési és marketingigazgató érkezett.
Igazgatóváltás a Mellow Mood Hotels élén

Igazgatóváltás a Mellow Mood Hotels élén 

Veégh Máté lett a szállodai cégcsoport új általános igazgatója.
Budapesti egységek ennél a szállodacsoportnál

Budapesti egységek ennél a szállodacsoportnál 

Az East City Hotel és a Thomas Hotel is csatlakozik a brandhez.
Stílusos, kifinomult és újszerű együttműködés a Lánchíd lábánál

Stílusos, kifinomult és újszerű együttműködés a Lánchíd lábánál 

Feledésbe merült technikával készült ékszerek a budapesti hotelben.
A teljes körű felújítást követően ismét nyitva a hajdúszoboszlói hotel

A teljes körű felújítást követően ismét nyitva a hajdúszoboszlói hotel 

A Hunguest Béke több évig tartó felújítás után december 17-től ismét megnyitotta kapuit a vendégek előtt.

Interjú

Nagybor vagy semmi

Nagybor vagy semmi 

A Jammertal Borbirok ( JBB ) társtulajdonosa, dr. Szűcs Róbert a vörösbor helyzetéről, kihívásairól.
Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk 

Borturizmusról és fejlődésről mesélt nekünk az Etyeki Kúria üzletfejlesztési-és cégvezetője.
Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban

Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban 

Bemutatjuk a Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének egy újabb tagját, a linzi designhotel igazgatóját, Lisa Sigl-t.