Közlekedés
Münchenben bővít a Lufthansa
Közel másfél százalékkal növelné az idén székkapacitását a német Lufthansa.
Finn utazási szakemberek Magyarországon
A Magyar Turizmus Rt. meghívására 2006 áprilisában Budapesten tartja éves tavaszi közgyűlését a finn utazási irodák szövetsége, az AFTA (Association of Finnish Travel Agents).
Készül a világ legnagyobb utasszállító hajója
A Queen Mary 2-nél is nagyobb óceánjáró építését jelentette be a skandináv Aker konszern.
Csökkent a repülési kedv Ázsiában
Miközben Európa vezető légitársaságai kedvező üzleti eredményekről számolnak be, a legnagyobb ázsiai légiforgalmi cég, a japán JAL vesztesége egyre nő, hasonlóan amerikai társaihoz.
Orosz reptérprojekt
A Bauholding STRABAG és az AiRUnion orosz repterek építését, finanszírozását és üzemeltetését tervezi.
Nem nyerő a MÁV ajánlata
A legkisebb vételárat kínáló MÁV, a várakozások szerint nem folytathatja a szlovák állami vasúti teherszállító cég megvásárlásáért folytatott versenyt.
Szárnyal a British Airways
Európa harmadik legnagyobb légitársasága, a British Airways csaknem harmadával – 29 százalékkal – 175 millió fontra (310,5 millió dollár) növelte üzemi nyereségét decemberben zárult harmadik üzleti negyedévében, miközben az árbevétel 9 százalékkal, 2,13 milliárd fontra emelkedett.
Eladó a Bulgaria Air
Jóváhagyta a bolgár kormány a nyereséges nemzeti légitársaság eladását, ezt a tervek szerint júniusig szeretnék végrehajtani.
Készpénzzel emel tőkét a Malév két leányvállalatában
Tőkeemelést tervez a Malév két leányvállalatában, a földi kiszolgálással foglalkozó Malév Ground Handling Kft.-ben (MGH) és a karbantartást és javítást végző Aeroplex Kft.-ben (ACE) – közölték hírügynökségek.
Kétszázassal Ferihegyre
200-as jelzéssel, ráadásul a mostaninál gyakrabban jár Kőbánya-Kispest és Ferihegy 2-es terminálja között áprilistól a repülőtéri busz.
A MÁV Zrt. ajánlatot nyújtott be a ZSSK Cargo privatizációs pályázatára
A MÁV Zrt. és Slavia Capital Group A.S. alkotta Carpathian Cargo stratégiai konzorcium 2006. január 31-én benyújtotta közös ajánlatát a Szlovák Árufuvarozó Vállalat (ZSSK Cargo) privatizációjára.
Easyjet: éjszakai check-in
Az easyJet diszkont légitársaság január 31-én elindította egész éjszakán át működő utasfelvételi szolgáltatását, amely minden London Gatwick repülőtérről induló járatára érvényes.
Turisztikai vásár Kubában
A kubai főváros 2006 májusában rendezi meg a XXVI. Nemzetközi Idegenforgalmi Vásárt.
A Wizz Air új járatai
A Wizz Air tegnap bejelentette, hogy két új járattal bővíti nyári úti céljai sorát, és járatokat indít Budapestről Splitbe és Burgaszba.
Budapest-Vilnius járatot indít az airBaltic
Az airBaltic lett légitársaság március 28-tól menetrend szerinti diszkont járatot indít Budapest és a litván főváros, Vilnius között – értesült a Napi Gazdaság.
Felmondta a szolgálatot a Pendolino
Az utolsó, Csehországban közlekedő Pendolino szuperexpressz is felmondta a szolgálatot, a Prágából Ostravába tartó szerelvény a nyílt pályán megállt, az utasokat pótvonattal szállították el a végállomásra.
Abramovics: jöhet a CSA is
Puhatolózó tárgyalásokat folytatott a minap Bécsben az állami többségű cseh CSA légitársaság jövőjéről és a privatizáció lehetséges módozatairól Borisz Abramovics, a Malévre pályázó, öt orosz légitársaságot tömörítő AiRUnion légi szövetség elnöke - értesült a Világgazdaság.
Véget ért a sztrájk az Alitaliánál
Befejezték az egy hete tartó sztrájkot az Alitaliánál a szakszervezetek.
Nyártól katamarán közlekedik Bécs és Pozsony között
Június 1-jén reggel indul első útjára a Bécset és Pozsonyt összekötő menetrendszerinti katamarán-járat, a Twin City Liner.
Pert fontolgat a bécsi reptér Pozsony ellen
A bécsi nemzetközi repülőteret üzemeltető Flughafen Wien AG és partnerei jogi lépéseket fontolgatnak amiatt, hogy a szlovák kormány új határidőt szabott az ország két légikikötőjének 66 százalékos tulajdonrészére vonatkozó ajánlattételre.
Lassan ad vízummenteséget az Egyesült Államok
Az Európai Bizottsága a közelmúltban arra szólította fel Ausztráliát, az Egyesült Államokat és Kanadát, hogy gyorsítsák fel az uniós állampolgárok vízummentességének megadásáról folytatott tárgyalásokat, határozzák meg pontosan az ehhez szükséges feltételeket.
Fejlesztések Ferihegyen
Legkésőbb 2008 közepére összeépítik a ferihegyi 2A és 2B utasfogadó csarnokot, és bővítik is az új, egységes terminált. Öt éven belül egy szatellitterminált is létesítenek.
A Worldspan új terméke
A Worldspan amerikai utazástechnológiai szolgáltató cég új termékkel rukkolt elő.
Augusztus végétől mikrocsipes útlevél
Nyár végétől csak beépített mikrocsippel ellátott, elektronikusan is ellenőrizhető útlevelet bocsátanak ki.
Áprilistól repül a Ryanair Sármellékről
Február közepe helyett csak áprilistól közlekedik Magyarországra az ír Ryanair.
Air Berlin: a harmadik legnagyobb fapados
Az Air Berlin európai diszkont légitársaság 2005-ben 13 százalékkal mintegy 13,5 millióra növelte utasforgalmát és 17 százalékkal gyarapította bevételeit. Jelenleg a harmadik legnagyobb európai fapados az utasszámot tekintve.
Boeing 737-esekkel erősít az AiRUnion
Oroszország legnagyobb légiszövetsége, az AiRUnion, átvette első Boeing 737-es utasszállító gépét.
2005: nyolcmillió utas Ferihegyen
A Ferihegyi repülőtér forgalma tavaly közel 25 százalékos növekedést ért el, több mint 8 millió utas fordult meg a budapesti repülőtéren (1,6 millióval több,mint 2004-ben).
Pozsonyi reptér: újabb fordulat
Csak a második forduló dönt arról, hogy melyik konzorcium szerzi meg a pozsonyi és a kassai repülőtér hatvanhat százalékos tulajdonrészét - döntött tegnap a pozsonyi kormánypártokat tömörítő koalíciós tanács.
Második kompátkelő is épülhet a Balatonon
Az Európai Unió 2007-13 közötti tervidőszakában lehetőségünk lesz arra, hogy végiggondoljuk és megvalósítsuk a második kompjáratot a Balatonon – jelentette be Kolber István tárca nélküli miniszter.
Utazási irodák figyelmébe: változik a kubai turistakártyák ára
A Kubai Köztársaság Nagykövetségének Konzuli Hivatala tájékoztatása szerint 2006. február 1-jétől a kubai turistakártyák ára megváltozik.
FlyNordic: megszűnteti stockholmi járatát
Kivonult Magyarországról és megszüntette Stockholmi járatát a FlyNordic fapados légitársaság.
74 járatát törli az Alitalia
Az Alitalia olasz légitársaság jövő csütörtöki (január 26-ai) járatai közül 74-et töröl a személyzet tervezett sztrájkja miatt.
Visszahajózott a kikötőbe a Queen Mary II
Gyorsan véget ért a Queen Mary II óceánjáró 2500 utasának hajóútja, ugyanis egy motorprobléma miatt alig hogy kifutott a floridai kikötőből, rövidesen vissza kellett térnie.
Az Airbus nyer?
Tavaly az európai Airbus nemcsak a leszállított gépek száma, hanem a beérkezett megrendelések terén is felülmúlta az egyesült államokbeli Boeinget.
Repülőtereken tesztelik az e-útleveleket
Egy amerikai, egy szingapúri és egy ausztrál nemzetközi repülőtér vesz részt a biometrikus adatokat tartalmazó elektronikus útlevelek három hónapig tartó tesztelésében.
Magyar Turizmus Minőségi Díj
A turizmus állami irányítása a szakmai szervezetekkel együttműködve, az Országos Idegenforgalmi Bizottság koordinálásával kidolgozta a Magyar Turizmus Minőségi Díj programot.
Új útvonalak a Wizz Airnél
A Wizz Air új járatok indítását jelentette be a múlt héten Lengyelország és Nagy-Britannia között.
Lufthansa: odafigyel a segítséggel élőkre
A Lufthansa már a müncheni terminál tervezésekor figyelembe vette a segítséggel élők speciális igényeit, egy olyan check-in pultot alakítottak ki, amely megkönnyíti a kerekesszékkel közlekedő utasok számára a járatokra történő bejelentkezést.
Tovább verseng az Airbus és a Boeing
Folytatódik a versengés a nyugat-európai Airbus és az amerikai Boeing között a világelsőségért, amelyet a 2005-ös rendelési és szállítási eredmények alapján kölcsönösen elvitatnak egymástól.
SkyEurope: elérte a 3 milliós utasszámot
A SkyEurope Airlines december végén elérte a 3 milliós utasszámot, 2005 júliusában a légitársaság kétmilliomodik utasának szállítását ünnepelte.
Austrian Airlines járat indul Irakba
Mint azt már szerdai hírlevelünkben megírtuk március 9-étől az Austrian Airlines heti három járatot indít az észak-iraki Erbil városába.
Új járatot indít a VARIG
A VARIG január 16-tól új járatot indít heti három alkalommal München és Rio de Janeiro illetve Sao Paulo között.
Air France és KLM: kedvezményes jegyek a világ minden tájára
Az Air France és a KLM rendkívüli januári akciót hirdet a világ mintegy 90 városába: az akció 2006. január 20-ig tart (január 13. és március 31. közötti utazással, utolsó visszaúti időpont 2006. április 15-e).
Katalógusbemutató és újdonságok a Horvát Utazási Irodánál
A Horvát Utazási Iroda január 10-én tartotta katalógusbemutatóját. Orosz Katinka, a partner utazási irodák referense ismertette az újdonságokat.
MÁV: kedvezményes árstruktúra a magyar–osztrák határ menti forgalom élénkítésére
A MÁV Zrt. a társvasutakkal közösen a magyar–osztrák határ menti forgalom élénkítése érdekében kedvezményes árstruktúrát alakított ki a 2005 decemberétől újonnan bevezetett Euregio vonatokra.
Alitalia: sztrájk az Olimpiai megnyitó idéjén
Pont február 10-én, a Torinói olimpiai játékok megnyitójának napjára tervez sztrájkot az olasz légitársaság, az Alitalia fedélzeti személyzete.
Az EU kártérítési előírások felülvizsgálatát kezdeményezi az easyJet
Az easyJet az Európai Bíróság tegnapi döntését követően arra kérte az Európai Bizottságot, hogy vizsgálja felül az EU új, légi utasok kártérítésére vonatkozó előírásait.