Hatalmas sorokban kígyóznak az utasok a repülőterek bejáratánál, ugyanis a hatóságok megtiltották az autósoknak, hogy a várócsarnok közelébe hajtsanak, az utasokat pedig alapos ellenőrzésnek vetik alá. Nem csupán a biztonsági kapun kell áthaladniuk, hanem meg is motoznak mindenkit. Egy erősen vitatott etnikai „elemzés" alapján igyekeznek kiszűrni a terrorista-gyanús elemeket. Néhány transzatlanti járaton felfegyverzett légi marsallok is utaznak, bár a British Airways csak a legvégső esetben engedélyezi ezt a megoldást; ha súlyos veszély gyanúja merül fel, inkább törlik, vagy halasztják a járatot. A gyanús elemek kiszűrésében segítenek az arcfelismerő rendszerrel működő kamerák, amelyek nagy tömegben is képesek felismerni az ismert bűnözőket. A kézicsomagok közül is többet nyittatnak ki a szokásosnál. A szigorú biztonsági intézkedések miatt a hatóságok azt kérik, hogy az útnak indulók már három órával az indulás előtt legyenek kinn a repülőtéren, ha Európán kívülre, és két és fél órával korábban, ha a kontinensre utaznak. Az ellenőrzés csúcsidőben 60-90 percet is igénybe vehet. Még kényelmetlenebb azoknak a helyzete, aki az Egyesült Államokba utaznak. Az óceán túlpartján ugyanis szintén megszigorították a biztonsági intézkedéseket. Akár 90 percbe is beletelhet, mire egy brit állampolgár átesik az érkezés utáni vizsgálaton. A felszállás előtti ellenőrzés pedig három óráig tarthat. (www.inforadio.hu)
Egész nyáron maradhat a káosz a brit repülőtereken
A hétvégi merényletkísérletek nyomán országszerte megszigorították a biztonsági intézkedéseket Nagy-Britannia repülőterein.
Halálos hajóbaleset Verőcénél - még tart az áldozatok felkutatása
A parton, a vízen és a vízben, valamint hőkamerás és egyéb drónokkal a levegőből is keresik a szombat éjjel Verőcénél balesetet szenvedett hajó eltűnt utasait.
Code share megállapodás az airBaltic és a Bulgaria Air között
Ennek értelmében utasaiknak nagyobb rugalmasságot biztosítanak a két ország közötti utazás esetén.
Rekordnyereség a Singapore Airlines-nál
Tovább bővül a flotta és az útvonalhálózat.
Elektromos járműveken döcögünk a zöld átállás felé
A hagyományos autók már nem kelendőek.
Átlépték a 130 milliárd forintot a repülőtéri fejlesztések
...és a nagyszabású építkezések folytatódnak tovább.
Luxusdivatmárka a fedélzeten
A készletet a China Airlines környezeti fenntarthatósági filozófiája jellemzi.
Nyáron hat új célállomás a lett légitársaság kínálatában
Az idei nyári szezonban az airBaltic hat új célállomásra indít járatot Rigából, ezzel már több mint 70 útvonalat kínálnak a lett fővárosból.
Mindig is érdekelte, hogy milyen lehet egy buszgarázs belseje?
Ha igen, akkor május 11-én, szombaton módja lesz rá, hogy alaposan megtekintse.
Hétvégén Tour de Hongrie - forgalomkorlátozásokra számítson
A Tour de Hongrie miatt május 10-11-én számíthatunk korlátozásokra és lezárásokra.
Látta már a Turkish Airlines reklámját José Mourinhóval?
A partnerség alapja a két globális óriás kiválóság és győzelem iránti közös szenvedélyét.
Interjú
Klasszis TopDesign 2023 győztesünk: „Nem vagyunk azok a feladós típusok”
Interjú a Klasszis TopDesign 2023 verseny egyik díjazottjával.
Fejes Gergő: „Számomra fontos, hogy legyen valami meghökkentő részlet”
Idei Klasszis TopDesign versenyünkre készülve folytatjuk a 2023. évi Klasszis TopDesign verseny legemlékezetesebb mozzanatainak, szereplőinek bemutatását.
Hat érdekes és meghatározó téma a JAB Csoporttal
Olyan szakmai információk, amelyekről ritkán esik szó az európai szállodai és kiskereskedői területen piacvezetőnek számító német alapítású textilcég esetén.