A felügyeleti és menedzseri pozíciók 20%-át töltik be nők az Emirates-nél

Az Emirates egy videóval köszönte meg a női munkavállalók munkáját a nemzetközi nőnap alkalmából. A kisfilmben igyekeznek átfogó képet adni a nők által betöltött pozíciók széles skálájáról, a fedélzeten dolgozó légiutas-kísérőktől és pilótáktól kezdve a földi feladatok ellátásáért felelős menedzserekig. A légitársaságnál csaknem 300 magyar munkatárs is dolgozik, többségük szintén nő.

{youtube|id=xSa4fB3nC9U}

A videó bepillantást nyújt a Dubaj és San Francisco között közlekedő EK 225-ös járat kulisszái mögé, és bemutatja az Emirates Csoport különböző egységeinek női dolgozóit, akik a járat működéséhez szükséges kulcsműveleteket teljesítik. Az A380-as repülőgép fedélzetén is hölgyek dolgoztak: a gépet a kanadai Patricia Bischoff kapitány és a brit Rebecca Lougheed elsőtiszt vezette, míg a kabinszemélyzetet a lengyel Weronica Formela vezető légiutas-kísérő irányította.

A fedélzeten dolgozók mellett egy kizárólag női munkaerőből álló csapat végezte el az utasokkal kapcsolatos földi, valamint a repülőgéphez kapcsolódó technikai munkálatokat is a felszállást megelőzően. A feladatok végrehajtása számos munkakört magában foglal, a reptéri ügyfélszolgálatot vezető menedzsertől kezdve, a rampás műveletek irányításán át a műszaki feladatokat vezető mérnökökig, valamint számtalan irányításban, karbantartásban, fedélzeti és catering szolgáltatásban, illetve biztonságért felelős csapatban beöltött pozícióig.

A járattal kapcsolatos munkálatokban összesen 75 hölgy dolgozott, akik a világ 25 különböző országából érkeztek – az EK 225-ös járat üzemeltetésében emírségekbeli nők is részt vettek, akik mérnöki, repülésirányítási, biztonsági és teherszállítmányokkal foglalkozó csapatokban dolgoznak. 

„Minden járat működtetéséhez összetett személyzeti gárdát kell biztosítanunk, akik számos különböző részlegből érkeznek, mégis zökkenőmentesen és hatékonyan tudnak együtt dolgozni. Az Emirates kifejezetten büszke arra, hogy minden kulcsfontosságú pozícióban képviseltetik magukat a hölgyek is” – hangsúlyozta Abdulaziz Al Ali, az Emirates emberi erőforrásért felelős ügyvezető alelnöke.

Az Emirates Csoport több mint 150 különböző országból foglalkoztat női dolgozókat - köztük több száz magyar hölgyet is -, akik számos pozíciót töltenek be a légitársaságnál, beleértve menedzseri és felsővezetői munkaköröket is. Összességében az Emirates-nél dolgozó munkatársak több mint 40 százaléka nő: többségük légiutas-kísérőként dolgozik, ugyanakkor a felügyeleti és menedzseri pozíciók 20 százalékát is hölgyek töltik be.


Dubaj dübörög, és helyet kér magának a nyári desztinációk sorában

Dubaj dübörög, és helyet kér magának a nyári desztinációk sorában 

Dubajról leginkább a téli napsütés, a tavaszi luxuspihenés vagy az őszi tökéletes kikapcsolódás jut eszünkbe – de ez hamarosan megváltozhat.
Budapest Airport vállalás – indul a zajvédelmi program következő üteme

Budapest Airport vállalás – indul a zajvédelmi program következő üteme 

A Budapest Airport (BA) ezt a speciális programot az érintett kerületek és települések polgármestereivel konzultálva alakította ki.
IATA-jelentés: nőtt a globális utasforgalom

IATA-jelentés: nőtt a globális utasforgalom  

Az április 30-án megjelent sajtóközlemény 2025. márciusi globális légiutasforgalom adatait ismerteti.
Ausztriában jön a Railjet vonatok új generációja

Ausztriában jön a Railjet vonatok új generációja 

A növekvő kereslet és a megváltozott utazási szokások miatt Ausztriában egyre nagyobb szerepet kapnak a fejlesztések.
Jemeni húszik: folytatjuk a támadást az izraeli légtér ellen

Jemeni húszik: folytatjuk a támadást az izraeli légtér ellen 

Eddig huszonhét rakétát indítottak a húszik Izrael légtere ellen, és bejelentették, hogy folytatják a támadást.
Karbantartási hiba a KLM-nél – járatokat törölnek

Karbantartási hiba a KLM-nél – járatokat törölnek 

Járatokat töröl a holland légitársaság repülőgépeinek karbantartási hibája miatt, jelentette a Dutch News című, angol nyelvű holland hírportál.
Rakétatalálat érte a tel-avivi reptér környékét – a légitársaságok törölték izraeli járataikat

Rakétatalálat érte a tel-avivi reptér környékét – a légitársaságok törölték izraeli járataikat 

A jelentések szerint jemeni húszi területről lőtték ki a rakétát.
Friss jelentés az Emirates és a flydubai partnerségi együttműködéséről

Friss jelentés az Emirates és a flydubai partnerségi együttműködéséről 

Az Emirates és a flydubai szolgáltatásai iránti erőteljes kereslet 36 százalékos utasszám-növekedést eredményezett egy év alatt.
Környezetszennyező privátrepkedések Ausztriában

Környezetszennyező privátrepkedések Ausztriában 

Megdöbbentő adatokat közölt az osztrák Wiener Zeitung friss beszámolója.
Átadták a HungaroControl új távoli toronyirányítási rendszerét

Átadták a HungaroControl új távoli toronyirányítási rendszerét 

A fejlesztéssel a cég az első olyan léginavigációs szolgáltató a világon, amely helyhez kötöttség nélkül tudja irányítani egy-egy repülőtér terminálforgalmát.

Interjú

Nagybor vagy semmi

Nagybor vagy semmi 

A Jammertal Borbirok ( JBB ) társtulajdonosa, dr. Szűcs Róbert a vörösbor helyzetéről, kihívásairól.
Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk 

Borturizmusról és fejlődésről mesélt nekünk az Etyeki Kúria üzletfejlesztési-és cégvezetője.
Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban

Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban 

Bemutatjuk a Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének egy újabb tagját, a linzi designhotel igazgatóját, Lisa Sigl-t.