Kormányzati nem Vát-Porpác repülőterére

Nem kapta meg a végleges jóváhagyást a Vát-Porpáci repülőtér.

Barta Balázs, a SIA-Port Kft. ügyvezető igazgatója közölte: a vállalkozás 2005 óta dolgozik a Vát-Porpáci nemzetközi légikikötő és az ahhoz kapcsolódó logisztikai központ létrehozásán. "Az elmúlt években mindent megtettünk a beruházás sikeréért, a SIA-Port Kft. azonban a lehetőségeinek határához ért, jelen pillanatban ennél többet nem tud tenni a repülőtéri projekt megvalósulásért" - szögezte le az ügyvezető.

Búcsú a kínaiaktól?

A Vát és Porpác térségébe tervezett Savaria Airport ügyében a kínai befektetők január 27-ig várták a magyar kormány válaszát. Felvetődött, ha ez nem születik meg, Magyarország helyett esetleg Lengyelországban építhetik ki hídfőállásukat - számolt be róla saját forrásaira hivatkozva néhány héttel ezelőtt a Vas Népe című megyei napilap.

Az MTI információja szerint eddig a kínaiak sem közölték még döntésüket a beruházás előkészítését végző vasi céggel. A Vát és Porpác közé tervezett több mint 100 milliárd forint értékű beruházás közvetlenül több száz, az oda települő logisztikai központ és ipari park pedig közvetve akár ezer munkahelyet is jelenthetne.

A két vasi falu között tervezett repülőtér a tervek szerint Európa leghosszabb kifutópályájú cargo repülőtere lett volna. A Pécs, Maribor, Graz, Bécs, Pozsony, Győr és Sármellék működő repülőterek által közrezárt terület nagyjából közepére tervezett légikikötő - mint arról lapunk, Turizmus Trend egy korábbi számában Barta beszámolt - működése ötödik évében már napi 27 gépet fogadott volna. A repülőteret 2012-re tervezte befejezni a SIA-Port. A munkálatok megkezdéséhez szükséges kormányhatározatot eredetileg 2009 szeptemberére várták, ezt meg is kapták a Bajnai-kormánytól arra hivatkozva, hogy az nagyszámú munkahely teremtő képessége miatt nemzetgazdasági jelentőségű projekt.

Forrás: MTI


Magyar munkatársakat keres kabinszemélyzeti csapatába a dubaji légitársaság

Magyar munkatársakat keres kabinszemélyzeti csapatába a dubaji légitársaság 

A légitársaság február 15-én 9 órától Budapesten, Courtyard by Marriott Budapest City Center hotelben tart Nyílt Napot
Drágulnak a kompjegyek Görögországban

Drágulnak a kompjegyek Görögországban 

Akár 15 százalékos áremelkedés is várható májustól.
2024 legnépszerűbb buszos úti céljai

2024 legnépszerűbb buszos úti céljai  

Néhány meglepetés is bekerült a legjobb 20 közé.
Átvette első Airspace kabinnal készült repülőgépét a Wizz Air

Átvette első Airspace kabinnal készült repülőgépét a Wizz Air 

Az utasélmény új generációját képviseli az Airbus most átadott repülőjének kabinja.
Légi tisztelgés az osztrák zseni előtt:  világ körüli útra indul a „Strauss-gép”

Légi tisztelgés az osztrák zseni előtt: világ körüli útra indul a „Strauss-gép” 

A „Strauss-gép” Bécs zenei nagykövete lesz.
Íme, a fenntartható tengeri utazás legújabb formája

Íme, a fenntartható tengeri utazás legújabb formája 

Izgalmas és fenntartható lehetőség az Atlanti-óceán átszelésére: egy vitorlás teherszállító hajó.
Ötnapos vasúti sztrájk Belgiumban

Ötnapos vasúti sztrájk Belgiumban 

Nem csak a légügyi dolgozók elégedetlenek, hanem három belga szakszervezet is ötnapos vasúti sztrájkot tervez február utolsó hetében.
Belgiumból nem indulnak repülőjáratok csütörtökön országos sztrájk miatt

Belgiumból nem indulnak repülőjáratok csütörtökön országos sztrájk miatt 

Brüsszelben országos szakszervezeti demonstráció lesz csütörtökön, amelyhez szinte teljes körű munkabeszüntetés is társul.
Belistázták a lett légitársaságot a világ legjobbjai közé

Belistázták a lett légitársaságot a világ legjobbjai közé 

Az airBaltic felkerült a világ legjobb légitársaságainak rangsorába.
Előkelő besorolás az ultrafapados fenntarthatósági megoldásaiért

Előkelő besorolás az ultrafapados fenntarthatósági megoldásaiért 

A Wizz Air megtartotta “B” minősítését a Carbon Disclosure Project 2024-es klímabesorolásában.

Interjú

Nagybor vagy semmi

Nagybor vagy semmi 

A Jammertal Borbirok ( JBB ) társtulajdonosa, dr. Szűcs Róbert a vörösbor helyzetéről, kihívásairól.
Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk 

Borturizmusról és fejlődésről mesélt nekünk az Etyeki Kúria üzletfejlesztési-és cégvezetője.
Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban

Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban 

Bemutatjuk a Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének egy újabb tagját, a linzi designhotel igazgatóját, Lisa Sigl-t.