Közép- és Kelet-Európa nemzeti légitársaságává szeretnénk válni

Péntek, esős délelőtt. A bánatos időben a 31L pályára gurul ki az airberlin oneworld festésű A320-asa. A légitársaság utolsó Budapest-Berlin járata. És vége. A sokat látott airberlint lehúzta rolót, utolsó járataik indultak útnak a hétvégén. Mindeközben a ferihegyi SkyCourt lármás forgatagában Pálfi László, az ELTE történelem mesterszakos hallgatója zavartan mosolyogva egy business osztályú jegyet vesz át a LOT Budapest-New York járatára. Bár a nyereményjátékon nyert menetjegy az airberlin járatára szólt volna, az ismert okok miatt a fiatalember nem tudott volna elutazni. A helyzetet a jövő év májusától nálunk állomásoztatott Boeing Dreamlinerével közvetlenül New Yorkba és Chicagóba repülő LOT mentette meg. A jegyet a lengyel légitársaság szóvivője adta át. Adrian Kubickival, a LOT szóvivőjével a helyszínen beszélgettünk.

Mi szél hozta Budapestre? 

Ezúttal nem más, mint a nyereményjáték, de általában nagyon fontosnak tartom, hogy Budapesten személyesen megjelenjünk. Nem csak azért, hogy egy tevékenységét beszüntető légitársaság nyereményjátékát megmentsük, hanem hogy jelezzük, milyen fontos a magyar piac, hogy eljutassuk azt az üzenetet, hogy az USA felé nem kell többé átszállni. 

Elég a közvetlen járat az igen erős versenyhez? A Lufthansa szinte a LOT bejelentésének másnapján menetrendbe állította napi 5. frankfurti járatát.

Igen, erős a verseny. Minden, hub-ján keresztül hosszú távot repülő légitársasággal versenyzünk. Lehet, hogy nem tartozunk a világ legnagyobbjai közé, de a régió legsikeresebbje vagyunk. Sikertörténetet azonban nem lehet pusztán az alacsony üzemanyagárra alapozni. Tudjuk, hogy vannak árérzékeny utazók, de utazási döntés a termék alapján is hozható. A mi termékünknek nincs alternatívája Budapesten. Szerintem egyik másik európai légitársaság sem döntött volna úgy, hogy itt állomásoztat egy gépet, legfeljebb frekvenciát növelnek, hogy javítsák a csatlakozási lehetőségeket. De óriási kihívás, hogy megértessük a fogyasztókkal, hogy ez egy egészen más színvonalú szolgáltatás. Nem véletlen nem egy Boeing 767-es, vagy valami kisebb repül majd, hanem egy naponta látható kész termékkel állomásozunk önöknél. Hisszük, hogy megfelelő menetrenddel az üzenet eljut az emberekhez, és felteszik maguknak a kérdést: miért kéne nekem átszállni, ha közvetlenül is elrepülhetek az USA-ba?

Minden bizonnyal végeztek piackutatást, de ha megengedi, miért nem a szintén Star Alliance-tag United által uralt Chicagóba repülnek nagyobb frekvenciával? 

Természetesen felmértük a piacot. A számokat nézve New York sokkal népszerűbb. Szerintem az USA felé mindig több lesz a point-to-point utas, mint az ott átszálló. A hosszabb ottani átszállási idők, a belépési procedúrák miatt, ha például Seattle-be akarok repülni Európából, inkább keresek egy innen induló közvetlen járatot. Természetesen tárgyalásban állunk amerikai partnerekkel, hogy közös kód alatt repüljünk USA-beli járatokat.

Az eddigi foglalások alátámasztják a piackutatásaik eredményeit? 

Minden a terveknek megfelelően alakul. Itteni partnereinktől tudjuk, hogy a magyarok szeretnek későn foglalni, nagyobb felívelésre az indulás előtti 3-4 hónapban számítunk. 

Önök májustól Budapesten állomásoztatják egyik Dreamlinerüket. Mi történik, ha a hazai kereslet megnő, a madár elrepül? 

Épp további négy Dreamlinerről tárgyalunk a gyártóval és lízingcégekkel. Három már jövőre megérkezik. A hálózatunkat nem a gépek jelenlegi számára építjük, ahogy a budapesti kapacitást sem tesszük függővé a varsóitól. Sőt, örömmel helyezünk ide még egy gépet, ha újabb úti célokat terveznénk.

Újabb úti célokat? 

Mondjuk Ázsia felé...

Kína? 

Vagy Dél-Korea. New Yorkhoz hasonlóan népszerű, de inkább a beutazó forgalomban. Sokan érkeznek onnan a régióba.

Jól ismert, megállapodott márka Magyarországon a LOT? Jogosan lehet az USA-ba indulók első választása? 

Szerintem a lengyel márkákhoz tartozó magyar képzettársítások erősek. Bár lengyel légitársaság vagyunk, szeretnénk, ha magyarnak is tekintenének. Ezért mindent megteszünk. Nem véletlen toborzunk magyar személyzetet. De nem csak a Malév után a transzatlanti piacon maradt űrt akarjuk betölteni, vagy nemzeti légitársaságot pótolni. Ennél nagyobb terveink vannak: Közép Kelet-Európa nemzeti légitársaságává szeretnénk válni.


Meghosszabbították a Liszt Ferenc Repülőtér minősítését

Meghosszabbították a Liszt Ferenc Repülőtér minősítését 

A budapesti repülőtér a világ repülőterei között is egyedülálló ezen a téren.
Forgalomkorlátozások a Budavári Palotanegyednél és a Várkert Bazárnál

Forgalomkorlátozások a Budavári Palotanegyednél és a Várkert Bazárnál 

Delegáció miatt ideiglenes korlátozások és lezárások.
Ősztől visszatérhet az Air Algerie Budapestre

Ősztől visszatérhet az Air Algerie Budapestre 

Az algériai légitársaság október 20-tól naponta repül majd az előzetes tervek szerint Algír és Budapest között.
Perelnek a londoni taxisok, elegük van az Uber-sofőrökből

Perelnek a londoni taxisok, elegük van az Uber-sofőrökből 

Több mint tízezer londoni taxis nyújtott be keresetet az Uber ellen, azzal vádolva a céget, hogy szándékosan félrevezette a hatóságokat az engedélyek megszerzése érdekében.
A legaktívabb sofőr egy év alatt 747-szer használta az autómegosztót

A legaktívabb sofőr egy év alatt 747-szer használta az autómegosztót 

Már 23 millió megtett kilométer felett jár a most 5 éves wigo.
Így lehet hamarosan vonattal Spanyolországból Marokkóba utazni

Így lehet hamarosan vonattal Spanyolországból Marokkóba utazni 

Az alagút 27,6 km hosszú lenne maximum 300 méteres mélységben.
Koncert és foci élmények egy légitársasági platformon

Koncert és foci élmények egy légitársasági platformon 

Az új szolgáltatás több, mint tízmillió belépőjegyet kínál utasai számára, több mint háromszáz városába.
Ez a légitársaság a szektor legvonzóbb munkáltatója

Ez a légitársaság a szektor legvonzóbb munkáltatója 

A Randstad Employer Brand díjakat a világ legnagyobb független munkáltatói márkakutatása alapján osztják ki.
Low cost járatindulás: Isztambult köti össze Budapesttel

Low cost járatindulás: Isztambult köti össze Budapesttel 

Az AVIAREPS Magyarország, az idén 30 éves AVIAREPS cégcsoport magyar leányvállalata jelentette be a járatindítást.
Dubaj a világ legnagyobb repülőterét tervezi

Dubaj a világ legnagyobb repülőterét tervezi 

Dubajban vasárnap bejelentették az emírség azon tervét, hogy az Al Maktoum nemzetközi repülőteret a világ legnagyobb repülőterévé fejlesztik.

Interjú

Fejes Gergő: „Számomra fontos, hogy legyen valami meghökkentő részlet”

Fejes Gergő: „Számomra fontos, hogy legyen valami meghökkentő részlet” 

Idei Klasszis TopDesign versenyünkre készülve folytatjuk a 2023. évi Klasszis TopDesign verseny legemlékezetesebb mozzanatainak, szereplőinek bemutatását.
Hat érdekes és meghatározó téma a JAB Csoporttal

Hat érdekes és meghatározó téma a JAB Csoporttal 

Olyan szakmai információk, amelyekről ritkán esik szó az európai szállodai és kiskereskedői területen piacvezetőnek számító német alapítású textilcég esetén.
Vámos Nóra: „Sokszor minden lépésért meg kellett küzdeni”

Vámos Nóra: „Sokszor minden lépésért meg kellett küzdeni” 

A helyszín a Hardangervidda Nemzeti Park, ahol annak idején Amundsen készült fel az Antarktisz-expedícióra.