MÁV Csoport: terven felüli várható 2011-es eredmények

Az előzetes adatok alapján a MÁV Zrt. 2011-ben mintegy 14 milliárd forint mérleg szerinti eredményt ért el, amely tartalmazza a 2011 végi részleges adósságkonszolidáció 50 milliárdos összegét is. Továbbá, a MÁV Zrt. várható üzemi eredménye 12,5 milliárd forinttal kedvezőbb a tervezettnél – jelentette be sajtóbeszélgetésén Szarvas Ferenc, a MÁV Zrt. elnök-vezérigazgatója. A MÁV-START Zrt. által szállított utasok száma 10 év óta először mutatott emelkedést: 3 %-al 137 millióról 142 millióra nőtt, míg a fizető utasok száma 5,8%-al nőtt 2010-hez képest.

Munkahelyet váltana, vagy új kollégát keres?

Az utazási szakma nálunk egymásra talál. Hirdessen ott, ahol valóban a döntéshozók és a szakma résztvevői olvassák a tartalmat: célzott felületen, nagy eléréssel!
Álláshirdetése nemcsak a Turizmus Online oldalán jelenik meg, hanem hírlevelünkben is, amely naponta több mint 7000 szakmai címzettet ér el – gyorsan, hatékonyan, pontosan.

Adja fel hirdetését!

A tavalyi, kedvezőtlen makrogazdasági premisszák mellett (növekvő üzemanyagárak, infláció, árfolyamhatás és kamat) mellett az üzemi tevékenység 2011. évi eredménye a tervezetthez képest várhatóan 12,5 milliárd forinttal jobb: -39,9 milliárd forint helyett -27,4 milliárd forint. A 2011 végi részleges adósságkonszolidáció nyomán a MÁV Zrt. 2011. évi várható mérleg szerinti eredménye 13,96 milliárd forint.

2011-ben a vasúttársaság saját tőkéje közel 11 milliárd forinttal emelkedett.

A részleges adósságkonszolidáció révén a Kormány csökkentette adósságállományát, elsősorban a működési célú hitelek kiváltásával, amelynek nyomán növekedett a beruházási hitelek aránya. Mindez azt is eredményezte, hogy az állami kezességvállalású hitelek aránya jelentősen csökkent: a lehívott hitelállományból 2010-ben 63,8% volt állami kezességvállalás mellett felvett hitelek aránya, míg 2011-ben ez az összes hitel kevesebb mint fele, 48,4%.

A vállalatcsoport munkavállalói létszáma folyamatosan csökken: a 2010. évi 37 220 fős munkavállalói létszám 2011-re 36 745-re csökkent, miközben e létszámmal korábban külső vállalkozók által végzett feladatokat is házon belül lát el a cégcsoport. A házon belüli értéklánc megvalósításának egyik legfontosabb példája a visszaszervezett felsővezeték-karbantartás, amely 2012-től évi 2 milliárd forint megtakarítását teszi lehetővé. Továbbá, 2011-ben a MÁV pályakarbantartó és -javító leányvállalatai egyre fokozottabb mértékben a saját munkaerőt részesítették előnyben, mindez pedig jelentős mértékben járult hozzá az eredményszámokhoz.

Személyszállítás: több fizető utas és jobb ülőhely-kihasználtság

A vasúti személyszállítási teljesítmények tíz éves csökkenő tendenciája 2011-ben megfordult; az utasszám 2011-ben 3 %-al 137 millióról 142 millióra nőtt.

A személyszállítási leányvállalat teljesítményeit tekintve mindez azt jelenti, hogy míg a 2010. évi bázishoz képest 3,7%-al nőtt a vonatok száma, a fizető utasok 5,8%-al, az ülőhely-kihasználtság pedig 3,9%-al nőtt.

A MÁV-START Zrt. gazdálkodása 2011-ben kiegyensúlyozott képet mutat 2011-ben mintegy 4 milliárd forinttal növelte árbevételét (68 milliárdról 72,2 milliárd forintra), amelyben vezető szerepet játszott a fokozott jegyellenőrzés, a nemzetközi jegyáremelés és az életkorhoz kötött üzletpolitikai kedvezmény megszüntetése.

A három, a társaság által nem befolyásolható, eredményt csökkentő egyedi tétel (Budapest-bérlet kompenzációja, korábbi évek elmaradt költségtérítésének kezelése, és a csak részben megvalósult hitelkonszolidáció) hatását nem tekintve kedvezőbb a személyszállító vállalat eredménye a tervhez képest. A vállalat vezetése bízik abban, hogy ezen tételek idén megtérítésre kerülhetnek, és így tovább javulhat a MÁV-START eredménye.

Költséghatékonyabb vontatás és gépészeti szolgáltatások

A MÁV-TRAKCIÓ Zrt. a gazdasági válság hatására csökkenő áruszállítási vontatási igények mellett is megőrizte pozícióit azáltal, hogy a munkaerő-hatékonyság javítása, a vezénylés és a fordulótervezés központosításával a vontatási feladatokat a korábbinál kevesebb mozdonnyal oldotta meg. A költséghatékonysági intézkedéseknek köszönhetően a MÁV-TRAKCIÓ vontatási szolgáltatásait 2 milliárd forinttal olcsóbban nyújtotta legnagyobb partnere, a MÁV-START Zrt. részére, miközben adózás előtti eredménye nem csökkent.

2011 végétől a Rail Cargo Hungáriával megkötött hosszú távú vontatási együttműködés a korábbi éveknél kiszámíthatóbb gazdálkodást és kapacitástervezést tesz lehetővé.

A MÁV-GÉPÉSZET Zrt. gazdálkodása 2011-ben kiegyensúlyozott képet mutatott, a tervhez képest nagyobb, 52 millió forintos várható eredmény mellett. A MÁV-GÉPÉSZET bevételi szerkezete tavaly részben átstruktúrálódott: a jármű felújítási munkák egy része 2012-re ütemeződött át, míg ennek pénzügyi hatását ellensúlyozta a járműkarbantartásból származó bevételek növekedése.

Terven felüli eredmények a kisebb leányvállalatoknál is

Az előzetes eredmények szerint a pályakarbantartást, pályaépítést végző MÁVGÉP Kft. és MÁV FKG Kft. jelentősen növelte bevételét 2011-ben. A MÁV FKG nettó értékesítési bevétele a 2010. évi 8,1 milliárdról 13,8 milliárd forintra nőtt. A mintegy 700 főt foglalkoztató vállalkozás egy főre jutó nettó termelési értéke mintegy 44%-kal nőtt. A MÁVGÉP Kft. ugyancsak jelentősen, 9,4 milliárdról 13 milliárd forintra növelte nettó értékesítési árbevételét, míg az egy főre jutó nettó termelési érték 23%-al emelkedett.

A két vállalat a MÁV Zrt. vezetésének korábbi döntésének megfelelően 2012. február 29-én összeolvadt.

A MÁV Informatika Zrt. költségei felülvizsgálatát követően újraszervezte a folyamatait, amelynek nyomán alvállalkozói megbízásait jelentős mértékben csökkentette, így az ebből eredő megtakarítást érvényesítette a MÁV Csoport tagvállalatainak nyújtott szolgáltatások díjaiban is.

A mintegy 400 főt foglalkoztató Záhony-Port Zrt. 2011-ben 430 millió forinttal növelte árbevételét a 2010. évihez képest. Magyarország keleti tranzit kapuját kiszolgáló vállalat várható adózás előtti eredménye 176 millió forint, szemben a 2010. évi 39 millió forintos veszteséggel, köszönhetően annak, hogy Záhony-Port naturális teljesítményei a rakodás, logisztika és gépészeti szegmensekben egyaránt jelentősen meghaladták a terveket.


A KLM támogatja a sokszínűséget

A KLM támogatja a sokszínűséget 

A holland légitársaság e cél megvalósításának érdekében részt vesz a WorldPride Amsterdam eseménysorozaton.
Drónnal ütközött egy leszálláshoz készülő utasszállító

Drónnal ütközött egy leszálláshoz készülő utasszállító  

A JetBlue légitársaság Las Vegasból érkező járata csaknem ezer méteres magasságban ütközött össze a drónnal.
Teljes hajózár lesz a Duna-ágon

Teljes hajózár lesz a Duna-ágon  

Teljes hajózár lesz érvényben július 5-én a szentendrei Duna-ágon a Postás Strandtól egészen Budakalászig.
SIA: utazókat érintő megállapodás az Air Chinával

SIA: utazókat érintő megállapodás az Air Chinával 

A két légitársaság megállapodást írt alá a kereskedelmi együttműködés elmélyítéséről.
Jövőre érkezik Európa legnagyobb luxushajója a Dunára

Jövőre érkezik Európa legnagyobb luxushajója a Dunára 

Mérföldkő az európai folyami hajózás történetében.
Biztató hír a Flórián téri felüljáróról

Biztató hír a Flórián téri felüljáróról 

Ezt követően már csak kisebb befejező munkák, javítások és a Flórián téri felszíni csomópont helyreállítása marad hátra.
Járatnyitás Namíbiába

Járatnyitás Namíbiába 

A Condor 2027 nyarán újraindítja a Frankfurt–Windhoek közvetlen járatot.
MÁV-csoport: késések a balatoni vasúti vonalakon

MÁV-csoport: késések a balatoni vasúti vonalakon 

A veszprémi vonal InterCity vonatai (Bakony, Göcsej) csak Székesfehérvárig közlekednek.
Már működik Zugló repülőgépzaj-mérő állomása

Már működik Zugló repülőgépzaj-mérő állomása 

Előrelépés a repülőgépek okozta zajterhelés nyomon követésében.
Búcsú a budapesti parkolóautomatáktól

Búcsú a budapesti parkolóautomatáktól  

A Fővárosi Közgyűlés még a 2024. november 27-i ülésén döntött a parkolóautomaták kivezetéséről a parkolási rendelet módosításával.

Interjú

Istentelen időben isteni helyen – a pilisi erdő mélyén

Istentelen időben isteni helyen – a pilisi erdő mélyén 

Látogatás egy kortárs erdei házban a szakértővel – személyes élményeken keresztül.
Élet a hajóhídon, avagy hogy lesz valakiből tiszt egy luxusóceánjárón?

Élet a hajóhídon, avagy hogy lesz valakiből tiszt egy luxusóceánjárón? 

Éliás Balázs navigációs tiszttel nemzetközi karrierjének állomásairól, egy óceánjáró fedélzetén végzett munkájáról és a tengeri hajózás mindennapi kihívásairól beszélgettünk.
Helyzetjelentés a SIRHA Budapestről

Helyzetjelentés a SIRHA Budapestről 

Tihanyi Klárát, a HUNGEXPO stratégiai és üzletfejlesztési igazgatóját kérdeztük, aki a Lyonból indult SIRHA mintájára létrehozott hazai eseményt a kezdetektől fogva szervezi és irányítja.