Ryanair Saga: ki fizeti a révészt?

Közzétették a Ryanairt 300 millió forintra bírságoló fogyasztóvédelmi határozatot. Az indoklásból kiderül, hogy a légitársaság azért kapott rekordösszegű büntetést, mert a hatóság szerint olyan extraprofitadót, a légitársaságok hozzájárulását hárította át az utasaira, amit nem is neki kell befizetnie.

A Fővárosi Kormányhivatal közzétette a fogyasztóvédelmi főosztálya által hozott határozatot, amiből kiderül, konkrétan milyen indokok alapján marasztalták el a Ryanairt, és szabtak ki rá 300 millió forint bírságot. A döntés indoklása irányadó lehet más cégek számára is abban, hogy a hatóság szerint mikor és hogyan nem lehet áthárítani az extraprofitadókként emlegetett új közterheket a repülővel külföldre utazókra - derül ki a Bank360.hu összefoglalójából.

 

Az extraprofitadók között bevezetett légitársaságok hozzájárulását a jogszabály szerint nem a légitársaságoknak kell befizetnie az államnak, ezért a Ryanair ezt az általános szerződési feltételeiben foglaltakra hivatkozva nem is háríthatja át az utasaira, röviden így foglalható össze a kormányhivatal elmarasztaló határozatának indoklása.

Az előzményekről

A fogyasztóvédelmi eljárás azért indult a Ryanair ellen, mert a cég a július elejétől élő légitársaságok hozzájárulásának június eleji közzététele után arról értesítette az utasait, hogy azokra a foglalásokra, amelyek a jogszabály kihirdetése előtt történtek és június 30. utánra szóltak, beépíti áraiba a 3900 forintos adót. Ha ezt az érintett utasok nem fogadták el, akkor törölték a foglalásukat, és a már befizetett árat visszatérítették. 

Mi jogszerű és mi nem? 

A Ryanair a fogyasztóvédelmi eljárásban azzal érvelt: jogszerű volt a 3900 forintos extraprofitadó utasokra hárítása ebben az esetben, mert a vásárlók által a foglalás előtt elfogadott általános szerződési feltételekben szerepelnek az alábbiak:

  • “Önnek meg kell fizetnie minden kormányzati adót (beleértve, de nem kizárólagosan a légiforgalmi adót), amelyet a jegy ára tartalmazhat. A magasabb árú jegyeink általában tartalmazzák a kormányzati adókat, míg az alacsonyabb árú jegyek nem. Ha jegyének ára tartalmazza a kormányzati adókat, azt a foglaláskor az ár részletezésénél látni fogja”. 
  • „…a kormányzati adók folyamatosan változnak és a foglalást követően is bevezethetők. Ha valamely kormányzati adó a foglalást követően kerül bevezetésre vagy annak összege nő, indulás előtt meg kell fizetni az új adót (vagy a különbözetet). De úgy is dönthet, hogy nem utazik és kéri a foglalási költség teljes visszatérítését.”

A kormányhivatal visszavág 

A kormányhivatal szerint azonban a légitársaság tévesen keltette azt a látszatot a vásárlóknak küldött tájékoztatásában, hogy a kormányrendelet alapján ő lenne az extraprofitadó alanya, azaz neki kellene megfizetnie a légitársaságok hozzájárulását, és ezért az ÁSZF-je alapján jogszerűen átháríthatja azt a 2022. július 1-jén vagy azt követően induló járatok utasaira. A hatóság azt írja a döntésében: a kormányrendelet egyértelműen fogalmaz, amikor kimondja, hogy a földi kiszolgálást végző szervezet az extraprofitadó alanya, azaz a légitársaságok hozzájárulása megfizetésének kötelezettsége ezeket a vállalkozásokat terheli.

A hatóság határozata kimondja: a Ryanair ÁSZF-jében az szerepel, hogy a “jegyáraink nem tartalmazzák a külső felek által a szolgáltatásaink nyújtásáért (pl. repülőtéri és biztonsági, valamint karbantartási díjak) felszámított díjakat és költségeket. Az ezen szolgáltatásokért felszámított költségek minket terhelnek.” Márpedig a kormányhivatal álláspontja szerint ez azt jelenti, hogy a Ryanair az olyan “külső feleknél”, mint amilyen a magyarországi földi kiszolgáló partnere, felmerült költségeket kifejezetten átvállalja az utasaitól, tehát azt nem is háríthatja át rájuk jogszerűen.

Ki háríthat át kikre és mit?

A Bank360.hu szakértői szerint a kormányhivatal álláspontjából az következik, hogy hiába hívják ezt a közterhet légitársaságok hozzájárulásának, és hiába közölte azt a kormány a bevezetésekor, hogy ezt a légitársaságoknak kell megfizetniük, a Ryanair még akkor sem háríthatja át ezt az utasaira, ha vele a földi kiszolgáló cég megfizetteti. 

A Ryanair időközben bejelentette, hogy megtámadja a döntést, így azt már a jogorvoslati eljárások tisztázhatják, hogy: a légitársaság az általa közvetetten megfizetett adót is átterhelheti-e az ÁSZF-je alapján az utasra? a földi kiszolgáló cég által az utasok után befizetendő, a légitársaságra áthárított adó olyan költségnek, díjnak minősül-e, amit a Ryanair az ÁSZF-je nem építhet be a jegyárakra?

 

 

 

Forrás: Bank360.hu / Turizmus Online


Elindult a dunai hajózási szezon

Elindult a dunai hajózási szezon 

Korszerűbb belső terek, kávéházi hangulat, vacsorahajók.
A SIA felújítja a szingapúri reptéren lévő váróhelyiségeit

A SIA felújítja a szingapúri reptéren lévő váróhelyiségeit 

A Singapore Airlines felújítja a Changi repülőtéren lévő váróit.
Jön a nyár, érkeznek az új Flixbus-ok

Jön a nyár, érkeznek az új Flixbus-ok 

2025-ben 15 százalékkal több úti cél érhető el, mint tavaly.
Jönnek az új Bubik

Jönnek az új Bubik 

Teljes megújuláson megy keresztül a fővárosi közbringarendszere.
Légügyi cég stratégiai megállapodása az egyre szeszélyesebb időjárás miatt

Légügyi cég stratégiai megállapodása az egyre szeszélyesebb időjárás miatt 

A HungaroControl szorosabb együttműködésbe kezdett hazánk meteorológiai szolgáltatójával, a HungaroMet-tel.
Fent a fedélzeten az utas, és nem tudja hová tart a SAS

Fent a fedélzeten az utas, és nem tudja hová tart a SAS 

Az utasok csak a landolás után tudják meg, hova érkeztek.
Kedden, szerdán ne a megszokott rutinból közlekedjen Budapesten!

Kedden, szerdán ne a megszokott rutinból közlekedjen Budapesten! 

Mert a fővárosban kedd délutántól szerda estig tartó gyűlés miatt ismét jelentős torlódásokra kell számítani.
Egyetlen szendvics sem vihető be az Egyesült Királyságba

Egyetlen szendvics sem vihető be az Egyesült Királyságba 

Az európai kontinens több országában terjedő fertőző száj- és körömfájás miatt a hús- és tejtermékek személyes célú behozatali tilalmát kiterjesztik az összes uniós tagállamra.
Exkluzív díjátadó a Duna-parton

Exkluzív díjátadó a Duna-parton 

Díjakat osztott magyarországi utazási irodáknak a világ legtöbb országába repülő légitársasága.
Születésnapját régi vonatokkal ünnepli a Gyermekvasút

Születésnapját régi vonatokkal ünnepli a Gyermekvasút 

Szombaton rendezik meg a Gyermekvasút napját.

Interjú

Nagybor vagy semmi

Nagybor vagy semmi 

A Jammertal Borbirok ( JBB ) társtulajdonosa, dr. Szűcs Róbert a vörösbor helyzetéről, kihívásairól.
Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk 

Borturizmusról és fejlődésről mesélt nekünk az Etyeki Kúria üzletfejlesztési-és cégvezetője.
Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban

Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban 

Bemutatjuk a Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének egy újabb tagját, a linzi designhotel igazgatóját, Lisa Sigl-t.