Ryanair cikkek
A Ryanair nyári menetrendje meglepő változást tartalmaz
Az ír diszkont légitársaság leállítja járatait két olyan spanyolországi célállomásra, amelyre mintegy 800 ezer utasa váltott jegyet az előző nyári időszakban.
Ha Ryanairrel utazik, erről a változásról tudnia kell!
Az ír fapados légitársaságnál a beszállókártyák esetén a közeljövőben új szabályokat vezetnek be.
Beleszólna az alkoholfogyasztás mértékébe a diszkont légitársaság
A Ryanair szerint az új szabályozás jelentősen csökkenhetne az ittas és rendbontó utasok száma a repülőgépek fedélzetén.
Új járatot indít a Ryanair
2025 tavaszától indulnak a járatok Budapest és Castellón között.
Több légitársaságnak is fájhat a Boeing-botrány
Az ultrafapados légitársaság utasainak számát a jelenlegi évi 200 millióról 2034-re 300 millióra szeretné növelni, de ehhez szüksége lenne repülőgépekre.
A Ryanair megszüntetné a papír alapú reptéri utasfelvételt
Az utasok nagy része már most is a weboldalon vagy az applikáción keresztül jelentkezik be.
Együttműködés a Ryanair és a Kiwi.com között
A Kiwi.com vezető cseh utazási technológiai vállalat és a Ryanair, Európa első számú légitársasága megkezdte a partneri együttműködést, miután befejeződött a technológiai integráció.
A Wizz Air rögtön rárepült a Ryanair pórul járt utasaira
És még mondja valaki, hogy nincs igazi versenyhelyzet az ultradiszkont légitársaságok között.
A Ryanair Budapesten jelentette be nyári menetrendjét
Tíz helyi bázisú repülőgéppel dolgoznak és a 6 új útvonallal együtt 66 célállomást kínálnak Budapestről.
Ryanair: Budapest-Trieszt járatnyitás
Az ír diszkont légitársaság járatai június 2-től péntekenként és vasárnaponként közlekednek Budapest és Trieszt között.
Döntött a Kúria: megússza a bírságot a Ryanair
A társaság jogerősen is megnyerte a Fogyasztóvédelmi Hivatal elleni perét.
Ki lehet légiutaskísérő a Ryanair-nél?
Százötven légiutas-kísérőt keres a Ryanair a london-stanstedi bázisára.
Több utazási iroda leállt a Ryanair jegyek értékesítésével
Azonban a légitársaság forgalmában ez a kiesés nem számít számottevőnek.
38 milliárd forintos bónuszt hozhat a Jézuska a Ryanair-vezérnek
Európa egyik legnagyobb menedzseri bónuszát kaphatja Michael O’Leary, ha még egy kicsit feljebb sikerül tornáznia a Ryanair árfolyamát. Pedig számos, a Ryanair-rel utazónak egész más véleménye van az ír fapadosról - ők nem magas bónuszokat, hanem inkább feketepontokat osztogatnának annak, aki egy ilyen lelkiismeretlen légitársaságot működtet.
Márciustól naponta utazhatunk fapadossal Milánóba
Az Ryanair március végétől naponta közlekedő járatokat indít Milánó-Malpensa repülőtér és Budapest között, a heti 12 bergamói járatpár megtartása mellett.
FRISSÍTVE A Ryanair újabb plusz költséget húzott elő a kalapból
Az ír fapados légitársaság egy új extra díjjal állt elő jegyvásárlás esetén: utasaiknak fizetniük kell az online beszállókártyák megszerzéséért is, számol be a BBC híre nyomán az index.hu hírportál. Időközben a Ryanair is megszólat a téma kapcsán, hozzánk küldött válaszukat is közöljük a cikk alján.
Ki kell csengetnie a Ryanairnek a 200 milliós büntetést
A Kúria is helybenhagyta a Fővárosi Kormányhivatal döntését, így a fogyasztóvédelmi jogsértés miatt kiszabott 200 millió forintos bírságot a Ryanair ír légitársaságnak meg kell fizetnie, áll a Budapest Főváros Kormányhivatala tájékoztatásában.
A Ryanair landolni készülő gépe közelében csapódott be a Hamász egyik rakétája
Ezt követően számos légitársasággal együtt a Ryanair is törölte több izraeli járatát hétfőn, mondván, olyan „működési korlátozásokkal” szembesültek, amelyekre „nincs ráhatásuk”.
A Ryanair újratervezte a téli menetrendet
Alig feleannyi repülőt tud a Boeing határidőre küldeni a Ryanairnek, mint amennyit ígért. A cél most az, hogy a 2024-es nyári főszezonra már ne legyen gond - írja a hvg.hu.
A Ryanair vezérét most Giorgia Meloni olasz kormányfő akasztotta ki
Az olasz kormány megtiltotta a légitársaságoknak, hogy bizonyos szint felé emeljék a jegyáraikat.
A legrosszabb napra hirdettek sztrájkot a Ryanair brüsszeli pilótái
Két hónapon belül negyedszer lépnek sztrájkba szeptember 14-én és 15-én a Ryanair diszkont légitársaság brüsszeli pilótái, magasabb fizetést és jobb munkakörülményeket követelve.
Ilyen fogadtatásban részesítették a Ryanair-vezért Brüsszelben
Krémes pitéket vágott az arcába két felbőszült klímaaktivista. A fapados légitársaság Twitter-oldalán számolt be arról, hogy milyen fogadtatásban részesítették vezérigazgatójukat, Micheal O'Learyt.
Két budapesti útvonalát is megszünteti novembertől a Ryanair
Bezárja két, a téli időszakra meghirdetett budapesti útvonalát a Ryanair. Az intézkedés egy brit és egy svéd úti célt érint.
Sztrájk a Ryanairnél, több mint 80 járatot töröltek
A brüsszeli Charleroi repülőtéren 88, hétfőn és kedden induló vagy érkező Ryanair járatot töröltek az ír diszkont légitársaság pilótáinak sztrájkja miatt. adja hírül a The Brussels Times hírportál.
Tenerifére indít járatot az ír fapados
A Ryanair a Tenerife-Dél (TFS) repülőtérre indít hetente háromszor közlekedő járatot Budapestről a 2023/24-es téli menetrendi időszakban, ezzel konkurenciát jelentve az ugyanezen az útvonalon októbertől heti 2-ről 4-re duplázó Wizz Airrel szemben.
Nem kell megabírságot fizetnie a Ryanair-nek
Közleményben üdvözölte a Ryanair a döntést, amelynek értelmében a Fővárosi Törvényszék megsemmisítette az ír fapados légitársaságra tavaly augusztusban kiszabott 736 ezer eurós bírságot. A 300 millió forintos büntetést a fogyasztóvédelmi hatóság szabta ki, miután a Ryanair bevezette azt az intézkedést, hogy a 2022 júliusától utasonként 10 eurós különadót az utasokra terheli.
Ezt lépte a Ryanair a légiközlekedési sztrájkokra
Az ír fapados légitársaság 1,1 millió aláírást gyűjtött beadványához az Európai Bizottságnak, amelyben az unió légiközlekedését megnehezítő sztrájkok miatt az EU közbelépését követelik - írja az AIRportal.hu.
Évekre visszaveti a Ryanair kapacitásait a gépátadások lassúsága
A március 31-én zárult üzleti évében 1,43 milliárd eurós nyereséget ért el és rekordszámú, 168,6 millió utast szállított az ír fapados, mindez a forgalom erőteljes visszatérésének, a légitársaság alacsony költségalapjának, valamint előnyös üzemanyag-fedezeti ügyleteinek köszönhető - írja az AIRportal.hu.
Padlóra küldte jegyárait az ír fapados
A Ryanair tavaszi akciójának köszönhetően már tízezer forint alatt is el lehet jutni Európa népszerű nagyvárosaiba. A légitársaság tavaszi akciót hirdetett brutál jó kedvezményekkel, közölte a Pénzcentrum.
Durva büntetést szabtak ki a Ryanairre
A Ryanairnek be kell fizetnie a 2020 áprilisában kiszabott 200 millió forintos fogyasztóvédelmi bírságot, miután a bíróság másodfokon is visszautasította a légitársaság döntéssel szemben benyújtott keresetét, közölte a Budapest Főváros Kormányhivatala.
A Ryanair fizethet, mint a katonatiszt
Az ír fapadosnak be kell fizetnie a többszáz milliós fogyasztóvédelmi bírságot.
Az osztrák turisztikai exminiszter a Ryanairhez igazolt
Eamonn Brennan, az ír légügyi hatóság és az Eurocontrol korábbi vezetője, valamint Elisabeth Köstinger volt osztrák miniszter is csatlakozott az ír fapados igazgatótanácsához - írja az AIRportal.hu.
Leállt a Ryanair weboldala
Remélhetőleg átmeneti hibáról van szó, azonban tény, hogy egyelőre elérhetetlen a légitársaság online platformja.
Rekordnyereség a Ryanairnél
Rekordszintre emelkedett a Ryanair diszkont légitársaság nyeresége az október-decemberi időszakban a hétfőn publikált beszámoló szerint. Az ír székhelyű társaság a foglalási adatok alapján erős húsvéti és nyári időszakra számít az ázsiai és az amerikai forgalom felpörgésével.
Közel 60 úti célra repül nyáron a Ryanair Budapestről
A budapesti sajtótájékoztatón elhangzott az is, hogy amennyiben számukra kedvező döntés születik az Alkotmánybíróságon az extraprofit-adó ügyében, tovább növelik budapesti bázisukat és a járatok számát - írja laptársunk az mfor.hu.
Eldőlt: végleg kivonul Zaventemről a Ryanair
Végleg bezárja a brüsszeli repülőtéri bázisát a Ryanair, mintegy 59 munkavállalót bocsáthatnak el – írja az AIRportal az RTBF belga hírportál cikke alapján.
Sztrájk az ír fapadosnál, több mint 150 járatot töröltek
A Ryanair belgiumi légiutas-kísérőinek sztrájkja miatt az ír légitársaság a Charleroi nemzetközi repülőtérre érkező és onnan induló legkevesebb 152 járatát törli hétvégén. A munkabeszüntetés a budapesti járatot egyelőre nem érinti.
A Ryanair és a Wizz Air tavalyi forgalma meghaladta a 2019-ben mértet
A Ryanair 160,4 millió, a Wizz Air 45,66 millió utast szállított 2022-ben, ez az előbbinél 5, az utóbbinál 15 százalékos növekedést jelent a járvány előtti évhez viszonyítva.
A Ryanair felfüggeszti járatait a következő helyeken
Négy romániai repülőtérről van szó, ahonnét kivonul 2023 tavaszától kezdve a Ryanair légitársaság, közölte szerdán a Boardingpass.ro légi közlekedési szakportál.
Most a környezetvédelmi alapú adót ekézi a Ryanair
Michael O’Leary, a Ryanair vezérigazgatója üdvözli az extraprofit-adó környezetvédelmi alapúvá alakítását, álláspontja szerint ez legalább bizonyítja, hogy a kormány szándéka az utasok és nem a nem létező légitársasági profit megadóztatása volt - írja az AIRportal.hu.
Leáll a Ryanair oldala
A Ryanair jelzést adott ki, amely szerint 2022 november 8., kedd este és november 9., szerda hajnal között leáll a honlapjuk karbantartási munkák miatt.
Hét elején Budapestre érkezik a Ryanair-vezér
Kedden Budapestre érkezik, és rendkívüli bejelentést tesz Michael O’Leary, a Ryanair vezérigazgatója, tudta meg a vg.hu portál.
Most a brüsszeli repteret bünteti a Ryanair
Bezárja bázisát a brüsszeli fő repülőtéren október 29-én a Ryanair, amely a magas repülőtéri költségeket, valamint a belga kormány által az országból induló utasonként felszámított adót okolja - írja az AIRportal.hu.
Fellebbezett a Ryanair a fogyasztóvédelmi bírság miatt
A legfelsőbb fórumig elmenne a bírság megsemmisítése érdekében az ír légitársaság.
Ryanair Saga: ki fizeti a révészt?
Közzétették a Ryanairt 300 millió forintra bírságoló fogyasztóvédelmi határozatot. Az indoklásból kiderül, hogy a légitársaság azért kapott rekordösszegű büntetést, mert a hatóság szerint olyan extraprofitadót, a légitársaságok hozzájárulását hárította át az utasaira, amit nem is neki kell befizetnie.
A Ryanair visszavág: budapesti járatok törlése
Több Budapestről induló útvonalát is törölte a Ryanair ír fapados légitársaság az extraprofitadó körüli adok-kapok miatt.
Megabüntetés a Ryanairnek
FRISSÍTVE Budapest Főváros Kormányhivatala 300 millió forint fogyasztóvédelmi bírságot szabott ki a Ryanair légitársaságra, adta hírül közösségi oldalán Varga Judit igazságügyi miniszter. Az ír fapados már reagált is a büntetés kapcsán.
Több hónapos sztrájkra készülnek a Ryanair-dolgozók
Augusztus 8-tól 2023 január 7-ig minden héten hétfőtől csütörtökig sztrájkolni fognak két nagy spanyol légiközlekedési szakszervet, az USO and Sitcpla Ryanairnél dolgozó tagjai. A szakszervezet egyik követelése, hogy a vállalat azonnal vegye vissza 11 dolgozóját, akiket a korábbi sztrájkokban való részvétel miatt építettek le - írja az euronews.com.