Európában drágultak, Ázsiában olcsóbbak a szállodák

Az idei év első felében az európai és az észak-amerikai szállodák többsége emelte árait, míg az ázsiai és latin-amerikai hotelek általában olcsóbbak lettek. 

Egy szállodai szoba átlagára globálisan 115 euró volt 2014 első felében. Ez az összes 4%-kal magasabb, mint egy évvel korábban, derül ki a hotels.com legfrissebb Hotel Price Index felméréséből. Az anyag 71 ország árait hasonlítja össze, összességében 37 országban nőttek, 29-ben csökkentek, 5-ben pedig stagnáltak az első félévben az árak. Elsősorban az eurozóna tagállamaiban kell mélyebben a zsebükbe nyúlniuk az utazóknak: Görögországban 15%-kal, az Egyesült Királyságban 9%-kal, Franciaországban 5%-kal nőttek az átlagárak idén.

A politikailag instabil országokban rögtön estek az árak: Ukrajnában és Oroszországban 13, illetve 10%-kal olcsóbbak a szállodai szobák, és Thaiföldön is 11%-kal kevesebbet tudnak csak kérni az üzemeltetők, mint 2013-ban. Az indonéz hotelek is olcsóbbak lettek a helyi fizetőeszköz gyengülése miatt. Szingapúrban 8%-kal estek a hotelárak, mert visszaesett a kínai turisták száma. Kínában ellenben emelkedtek az árak, 10%-kal. A szállodai átlagárak az összes vizsgált latin-amerikai országban estek, beleértve Brazíliát és Argentínát. Ausztráliában 11%-kal olcsóbbak lettek a hotelek, az ausztrál dollár gyengülése miatt. Észak-Afrikában tudtak árat emelni a szállodások: Marokkóban 8, Tunéziában 7%-kal. 

Nem nagy meglepetés: a Maldív-szigetek, a Seychelle-szigetek és Monaco szálláshelyei általában a legdrágábbak a világon - legalábbis a hotels.com adatbázisában, az átlagárak 363, 293 és 200 euróra rúgnak a három ország esetében. A lista másik végén három délkelet-ázsiai állam áll: Thaiföldön 65, Vietnamban 54, Kambodzsában pedig csupán 45 euró a kétágyas hotelszobák átlagára. Svájcban az átlagos hotelár 149 euró, az USA-ban 127, a Dél-afrikai Köztársaságban 110 euró. Németország a maga 100 eurós átlagárával, illetve Japán 96 euróval abszolút átlagosnak tekinthető. 

Magyarszág esetében az átlagárak 3%-os csökkenését regisztrálták a szállásfoglaló oldal szakemberei. 

Egy érdekes összehasonlítást is készítettek az anyag összeállítói, nevezetesen hogy 100 fontért a világ nagyvárosaiban milyen színvonalú szálláshelyhez juthatunk. A táblázatból kiderül, hogy ennyiből ötcsillagos hotelt foglalhatunk Pisában és Varsóban, de általában 4-csillagosban tudnánk megszállni ennyiért, ez igaz Berlinre, Buenos Airesre, Tallinra, Mumbaira és Budapesre egyaránt. Amszterdamban, Dubajban, Frankfurtban vagy Cancunban már csak egy háromcsillagosra futná ebből a pénzből. San Franciscóban és Velencében már egy kétcsillagosnak is örülhetünk, de Genfben és New Yorkban jó, ha egycsillagos lesz a szálláshelyünk. 

További információ: http://press.hotels.com/en-gb/hotel-price-index/


Tornyok, teázók, autentikus helyek – nem tipikusan turistáknak való világ

Tornyok, teázók, autentikus helyek – nem tipikusan turistáknak való világ 

Ha valakit igazán érdekel egy olajban és pénzben dúskáló, mégis autentikus hely, akkor egy rövid vizitet mindenképp megér Kuvait.
Miért rettegnek egyre többen a repüléstől?

Miért rettegnek egyre többen a repüléstől? 

Önnel is előfordult már, hogy a repülő fedélzetén a szomszédja görcsösen markolja a karfát, és megpróbálja megfogni a kezét fel- vagy leszállás közben? 
UniTravel 2025: bővülő úti célkínálat, változás a charterezésben

UniTravel 2025: bővülő úti célkínálat, változás a charterezésben 

Valentin-napi ajándékként mutatta be idei árualapját értékesítő partnereinek a több mint 30 éves múltra visszatekintő, hazai alapítású utazási iroda.
Spanyolország legdrágább nyaralóhelye

Spanyolország legdrágább nyaralóhelye 

A legfrissebb adatok szerint a szállodai tartózkodásokat figyelembe véve Marbella Spanyolország legdrágább nyaralóhelye.
Izraeli turizmus: mikor jöhet a nagy visszatérés?

Izraeli turizmus: mikor jöhet a nagy visszatérés? 

Vajon a körülmények továbbra is nehezítik a hosszú távú stratégiák kialakítását?  És mit mutat a realitás? A teljes fellendülés még várat magára? 
Múzeummá alakítják Tito egykori luxushajóját

Múzeummá alakítják Tito egykori luxushajóját 

Felújították Josip Broz Tito egykori jugoszláv elnök legendás luxushajóját, a Galebet (Sirály), amely újra behajózott Fiume (Rijeka) kikötőjébe, és amelyet múzeummá alakítanak át.
Párizsban betiltották a kulcsszéfeket a közterületeken

Párizsban betiltották a kulcsszéfeket a közterületeken 

Betiltotta a párizsi városháza a bútorozott lakások kiadásához használt eszközök, egyebek mellett a számkombinációs kulcstárolók és más tárolók kihelyezését a francia főváros közterületein.
Kezdődik a velencei karnevál

Kezdődik a velencei karnevál 

A szerelmeseket várják a Szent Márk térre pénteken, ahol az idén Valentin-napon kezdődik a március 4-ig tartó velencei karnevál, amely a Casanova kora címet kapta.
Bár mozog a föld Szantorinin – de továbbra is a hajózási társaságok útvonalterveiben

Bár mozog a föld Szantorinin – de továbbra is a hajózási társaságok útvonalterveiben 

A hajótársaságok figyelemmel kísérik a szeizmikus tevékenységet, és szükség esetén módosítják útvonalaikat az utasok biztonsága érdekében.
Randevú a bécsi múzeumban

Randevú a bécsi múzeumban 

Az Osztrák Történeti Múzeum rendhagyó tárlatvezetéssel várja a párokat Valentin-nap alkalmából.

Interjú

Nagybor vagy semmi

Nagybor vagy semmi 

A Jammertal Borbirok ( JBB ) társtulajdonosa, dr. Szűcs Róbert a vörösbor helyzetéről, kihívásairól.
Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk 

Borturizmusról és fejlődésről mesélt nekünk az Etyeki Kúria üzletfejlesztési-és cégvezetője.
Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban

Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban 

Bemutatjuk a Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének egy újabb tagját, a linzi designhotel igazgatóját, Lisa Sigl-t.