Meggyújtott WC-papír miatt szabadult el a tűz La Palma szigetén

Meggyújtott WC-papír miatt ég kétezer hektárnyi erdő a spanyolországi Kanári-szigetekhez tartozó La Palma szigetén, a lángokat már harmadik napja sikertelenül próbálják megfékezni - közölte a spanyol sajtó pénteken.

A hatóságok tájékoztatása szerint a tüzet egy 27 éves német férfi okozta, aki "hippiként" élt a Jedey hegy egyik barlangjában.

A gyanúsított a rendőröknek bevallotta, hogy a dolgát végezte az erdőben, majd elégette a használt WC-papírt, de óvatlan volt, a száraz aljnövényzet pillanatok alatt lángra kapott, és nem tudta eloltani. A férfi őrizetben van, egy és öt év közötti börtönbüntetést kaphat.

A tűzben csütörtökön életét vesztette egy erdész, aki az oltásban vett részt. Az 54 éves férfi halálának körülményeiről annyit közöltek, hogy autójával bennrekedt az égő erdőben.



Az elmúlt 16 év viszonylatában ő a hetvenedik halálos áldozata az erdőtüzeknek Spanyolországban.

A lángok továbbra sem veszélyeztetnek közvetlenül lakott területet, de a hatóságok elővigyázatosságból újabb kitelepítésekről döntöttek. A füst terjedése miatt eddig összesen 2500 embert evakuáltak El Paso és Fuencaliente településekről.

A szigeten az elmúlt hét évben nem volt ekkora erdőtűz, amelynek oltását nehezíti, hogy az erős és változó irányú szél miatt egyszerre több irányba is terjednek a lángok a meredek és nehezen megközelíthető területen.
Az oltási munkálatokban több mint kétszázan vesznek részt, tűzoltók, katonák és erdészek.

Spanyolországban a forró augusztus kiemelten tűzveszélyes időszaknak számít. A spanyol agrártárca adatai szerint tavaly összesen mintegy 103 ezer hektárnyi terület égett le, és 15 nagyobb erdőtűzzel kellett megküzdeni.

 

Forrás: MTI


Tizenegy új úti cél a Proko Travel idei kínálatában

Tizenegy új úti cél a Proko Travel idei kínálatában 

Az idén új arculattal, friss tartalommal megjelent 2025-ös katalógusuk nemcsak az úti célokat mutatja be, hanem a vállalat történetét is elmeséli.
Helsinkiben ukulele, Cipruson vízipipa – a legfurcsább rendelések, amelyeket házhoz szállítottak

Helsinkiben ukulele, Cipruson vízipipa – a legfurcsább rendelések, amelyeket házhoz szállítottak 

Budapesten egy autómosás, Tallinban éjszakai fáklyás hajótúra is vásárolható egyetlen kattintással.
 Marokkó, ahol a mesés középkori városok között TGV gyorsvonattal utazhat

Marokkó, ahol a mesés középkori városok között TGV gyorsvonattal utazhat 

Az ország északi része különösen sok lehetőséget rejt, melyet már gyorsvonattal el felfedezhetünk.
Kutyaszánok és óriás hóember a Magas-Tátrában

Kutyaszánok és óriás hóember a Magas-Tátrában 

Változatos hétvége várja a gyermekes családokat a Magas-Tátrában. 
A világ legmagányosabb világítótornya egy szikla tetején áll

A világ legmagányosabb világítótornya egy szikla tetején áll 

Tökéletes példa, hogy az ember milyen hatalmas akadályokat képes leküzdeni.
Ma is teljesítik feladatukat a világ legősibb hírvivői

Ma is teljesítik feladatukat a világ legősibb hírvivői 

Bár a postagalambok használata hírküldésre jelentősen visszaszorult a modern kommunikációs technológiák elterjedésével, azonban ma is vannak országok és helyzetek, amikor alkalmazzák őket.
Kiürül Santorini szigete, a turisták után most már a helyi lakosok is menekülnek

Kiürül Santorini szigete, a turisták után most már a helyi lakosok is menekülnek 

Vasárnap óta már mintegy 9 ezer ember hagyta el a szigetet, keddre további rendkívüli repülőjáratokat ütemeztek be.
Jó évet zárt a török turisztikai ágazat

Jó évet zárt a török turisztikai ágazat 

Rekordévet zárt Törökország 2024-ben: 62,2 millió látogató, 61,1 milliárd dolláros bevétel.
Megnyílt Firenzében a Mediciek titkos átjárója – VIDEÓ

Megnyílt Firenzében a Mediciek titkos átjárója – VIDEÓ 

A titkos átjáró eredetileg az arisztokrácia tagjai számára készült, hogy a hétköznapi polgároktól külön, de legfőképpen észrevétlenül közlekedhessenek a városban.
Íme a japán kávézó, amely nem tűri a halogatást

Íme a japán kávézó, amely nem tűri a halogatást 

Van egy különleges kávézó Tokióban, amelyet azoknak dedikáltak, akik nem szeretik halogatni az elintéznivalókat és a feladatokat.

Interjú

Nagybor vagy semmi

Nagybor vagy semmi 

A Jammertal Borbirok ( JBB ) társtulajdonosa, dr. Szűcs Róbert a vörösbor helyzetéről, kihívásairól.
Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk 

Borturizmusról és fejlődésről mesélt nekünk az Etyeki Kúria üzletfejlesztési-és cégvezetője.
Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban

Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban 

Bemutatjuk a Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének egy újabb tagját, a linzi designhotel igazgatóját, Lisa Sigl-t.