Uruguayba megérkezni nem mindennapi élmény, különösen a karácsonyi időszakban. Otthon nulla fok, köd és zimankó, emitt nyári meleg, napsütés és pálmafák. A két világot időben mintegy 30 órás út, térben 12 ezer kilométer választja el egymástól. Az egyik legkisebb dél-amerikai ország ugyanis a déli félteke fenekén van – az Atlanti-óceán átszelése után még a gigantikus méretű Brazílián is túl kell jutni, hogy célba érjünk.

A néhány éve újjávarázsolt montevideói reptér épülete jókora „Bienvenidos a Uruguay”, azaz „Üdvözlünk Uruguayban!” felirattal fogad. Kicsit hülyén festünk nagykabáttal a kezünkben a rövidgatyás helyiek között – nem baj, messziről jöttünk.

Ha nem akarunk vagy tudunk autót bérelni, Montevideóban két módon közlekedhetünk: taxival (esetleg Uberrel) vagy busszal. Metró nincs, villamos volt, de már régen megszüntették. A taxi természetesen drágább, mint a tömegközlekedés, de azért nem annyira luxus, mint otthon: egy 10-15 perces út városon belül kijön 300 pesóból (2700 forintból).

Montevideóban buszozni klassz dolog: élmény és szociológiai tanulmány is egyben. Ráadásul a buszok többségében van ingyen wifi, ami nekünk nagyon jól jön.

Menetrend viszont nincs, a megállókban csak az egyes járatok által érintett kerületekről tájékozódhatunk – a járatok bonyolult hálózatát és a pontos útvonalakat csak a beavatottak és a nagy öregek ismerik. Komoly tiszteletnek örvend nálam, aki tudja, hogy megáll-e a 329-es a Centenario Estadiónál.    

Felszállás csak az első ajtón van, lógni elvileg nem lehet, és a gyakorlatban sem jellemző – másfél hét alatt egyetlen problémás esetet sem láttunk. Itt nincs feszkó a levegőben, buszsofőrt verni nem szokás. Az ellenőr pedig öltönyben jár.

A társadalmi összetartás sajátos formája ez itt, Dél-Amerikában, ahol az európai szociális háló nagyrészt ismeretlen: az állam a nálunk megszokottnál jóval kisebb mértékben segít a rászorulókon, ha egyáltalán. Emiatt az emberek egy része önkéntes alapon karolja fel az elesetteket.

Szemtanúja voltam például annak is, ahogy karácsony napján egy autós egy aprócska ajándékot adott egy útkereszteződésben az ott „dolgozó” mutatványosnak.

Szegények itt is sokan vannak, klasszikus koldusok viszont alig. Itt még az aprópénzért is mindenki megdolgozik: énekel vagy sorsjegyet árul a buszon, buzogányokkal zsonglőrködik a közlekedési lámpánál, vagy segít az autósoknak a parkolásban. Ezáltal nem csak túlél, hanem a társadalom része marad, és ezzel mindenki jól jár.

A teljes cikk a privatbankar.hu oldalán található.