Nem lehet nem észrevenni a mindent átható Mozart rajongást. Az utcákon és az üzletekben mindenhol a zseniális komponista arcképe köszön vissza, ezerféle Mozart emléktárgyak várják, hogy megvásárolják. Minden Mozartról szól. De ez nem is lehet másként, hiszen ez a zeneszerző szülővárosa. Igaz, életében kétszer is elkergették, halálában viszont hatalmas rajongás övezi. Az itt eltöltött bő két nap alatt egyfolytában ez jár a fejemben: vajon „Mozart-városa” valóban a zseni előtt tiszteleg, vagy mindez csupán egy jól működő marketinggépezet?

Nem sokkal később idegenvezetőnk elmeséli, hogy tényleg imádják Mozartot, de nyilván ehhez az is hozzájárul, hogy nagyon csáberőt képvisel.  Amikor az ember Salzburgba látogat, szinte lehetetlen úgy végigsétálni az óváros utcáin, hogy ne találkozzon a zsenit idéző tárgyakkal: Mozartkugelek, likőrök, szuvenírek, pólók, hűtőmágnesek, sőt még Mozart-figurás gumikacsa is kapható.

A város büszkén hirdeti magát Mozart szülőhelyeként – évente így több százezer turistát vonzva, és mint azt megtudjuk, akik elsősorban belföldről, valamint Németországból, az Egyesült Államokból, az Egyesült Királyságból érkeznek, és egyre több az ázsiai turista is.

Mozart akkor és most

Salzburg Mozart idején, a 18. században egy kicsi, konzervatív, püspöki város volt, ahol az egyházi hierarchia és a szabályok határozták meg az élet minden területét, beleértve a zenét is. Mozart, aki már fiatal korában csodagyereknek számított, később udvari zenészként szolgált Colloredo érsek alatt, viszonyuk azonban idővel egyre feszültebbé vált, ez okozta vesztét is – legalábbis szülővárosában, ahonnan Mozartot gyakorlatilag kirúgták.

Utunk első állomása a Hellbrunn kastély, amely Salzburg egyik legkülönlegesebb és legnépszerűbb nevezetessége elsősorban különleges vízijátékairól híres, és amely első pillantásra ugyan nem kapcsolódik Mozarthoz, de aztán rájövünk, hogy végső soron Salzburgban nincs olyan hely, ami ne kapcsolódna hozzá.

A Hellbrunn-i Kastélyt Markus Sittikus hercegérsek álmodta meg és építtette 1612-ben és ha már itt tartunk, ő volt az, aki jelentős szerepet játszott Salzburg barokk arculatának kialakításában. (Mozart pedig úgy jön a képbe, hogy Markus Sittikus rokona volt annak az előbb említett Colloredonak, aki Mozart idejében volt a hercegérsek a városban, és akivel a zeneszerző konfliktusba került, és végül távozásra kényszerült szülővárosából.)

A kastély kertjében lévő vízijátékok már a XVII. században hatalmas szenzációnak számítottak, amelyeket az érsek vendégei megtréfálására építtett, és a mai napig abban a formában működnek. Egy igazi pompás játszótér ez, ahol felnőttek és gyerekek is remekül szórakoznak, és ahol garantáltan vizes lesz mindenki. Az attrakciók ugyanis sokszor megtréfálnak (például az a kerti pad, amelyből vízsugarak csapnak ki, ha valaki leül rá), ezért folyamatosan résen kell lenni.  

Salzburg utcáit járva Mozart nem csak szuvenírekben köszön vissza. Több helyen belefuthatunk róla készült szobrokba és műalkotásokba, amelyek különböző módon tisztelegnek emléke előtt. A leghíresebb mindjárt a Mozartplatz közepén található, amely klasszikus öltözetben ábrázolja a művészt. Aztán ott egy igazán alternatív és kortárs alkotás a belvárosban, a Staatsbrücke híd előtt, amelyet Marina Abramovic szerb művész alkotott, és amely rozsdamentes acélból készült székekből áll, köztük az egyik 15 méter magas. Még ennél is különösebb, vagyis inkább polgárpukkasztóbb az a szobor, amely Markus Lüpertz alkotása és az Ursulinenplatzon látható.

A közel 3 méteres szobor egy groteszk alkotás  amely a helyiek körében sem kifejezetten népszerű.

Rekviem, temetőlátogatás és elfeledett művészek

A nap csúcspontja kétségtelenül a salzburgi dóm hűvös belső terében felcsendülő Mozart Requiem. A koncert a május 6 és 12. között megrendezésre kerülő Mozart in Salzburg Nemzetközi Kórusfesztivál egyik programja volt, de különlegességét nem csak e ritka esemény adta, hanem az, hogy a fesztivál során egy 97 tagú – többek között – Ausztráliából, Kanadából, Egyesült Királyságból, Franciaországból, Taiwanból érkező válogatott énekesekből álló kórus énekelt.

Az egyórás előadás nemcsak zeneileg lenyűgöző, hanem lelkileg is mélyen megérintő és elgondolkodtató. 

Másnap egy kevésbé ismert, de annál különlegesebb helyszínt is felkerestünk: Nannerl házát, ahol ma nem Mozart nővérének zenei öröksége, hanem egy sokkal elvontabb, mélyen emberi kiállítás működik. A „Museum der vergessenen Generation” – azaz az Elveszett Nemzedék Művészeti Múzeuma egy különleges tárlat, ahol olyan művészek alkotásai láthatók, akik a századforduló környékén születtek és akiknek tevékenységét és szabadságát a nemzetiszocialista rezsim meglehetősen korlátozta, akiket „degeneráltnak” bélyegeztek.  

Az 1937-es „Degenerált művészet” kampány során festményeiket eltávolították a közgyűjteményekből és múzeumokból, kigúnyolták vagy megsemmisítették, de egy kis szerencsével néhány alkotás megmenekült. Az itt szereplő alkotások művészei emiatt többnyire ismeretlenek a szélesebb közönség számára.

A közeli templomkerti temetőlátogatás visszafogott, és nyugalmas élmény.

A Szent Péter-templom melletti középkori temető a város egyik legrégebbi nyughelye, a kis családi kripták és sírkövek között pedig itt-ott feltűnik egy-egy ismerős név: zenészek, patrónusok, családtagok emlékei – itt nyugszik Mozart húga és az igazi Mozart-golyó feltalálóinak, a Fürst családnak is ugyanitt található a nyughelye.

Mozart szülőháza a híres Getreidegassén az a hely, amely nap mint nap turisták ezreit vonzza. Az emléktárgyak és archív dokumentumok között azonban nem könnyű megtalálni a valódi zsenit. A ház rekonstrukciója ugyan gondos, de a turistaforgalom közepette az élmény inkább informatív, mint meghitt.

Érdekes fejlemény, hogy úgy tűnik, mintha Salzburg mostanában már nem csak Mozartra építene, hiszen megjelent egy újabb turisztikai termék is a piacon.

A muzsika hangja című film helyszíneit biciklitúrán járhatja be az utazó a Mirabell kerttől, a ma már szállodaként működő Leopoldskron kastélyon át a Hellbrunn kastélyig.

A közel négyórás tekerés alkalmával megmutatkozik Salzburg játékosabb, napfényesebb arca, bár Mozart itt is velünk tekert, hiszen minden sarkon, minden kávéscsészén, minden hűtőmágnesen, Mozart figurán, csokoládén visszaköszön. Közben kiderül, hogy túravezetőnk, Celeste angol és olasz szülők gyermeke, de magyar felmenőket is fel tud mutatni: nagymamája szekszárdi, és minden évben eltölt egy kis időt hazánkban.

Ugyanez a sokszínűség köszön vissza abban a főzős workshopban is, ahol oktatónktól az olasz Leonardótól megtanuljuk, mi a titka a tökéletes almás strudel és pretzel (vagyis perec) elkészítésének. 

A vonaton hazafelé, a két és fél nap után arra jutok, hogy végső soron igaza van Mozart városának:  Mozartnak köszönhetően a klasszikus zene, a hangszerek, a régi zeneszerzők emlékezete örökre megmarad, az emberek mindig kíváncsiak lesznek rá. 

Salzburg ma is gyönyörű, Mozart zenéje pedig örök. És a kettő vitathatalanul összefügg.