Jó állapotban vannak a hazaszállított sérültek 

Jó állapotban van az a kilenc sérült, akit csütörtök délután szállítottak Magyarországra Hurghadából - mondta Nagy Ferenc, a szállítást lebonyolító Europ Assistance operációs vezetője Budapesten.

Az uniós fejlesztésekben bízik Fonyód 

Az idén 8-10 százalékkal csökkent Fonyód idegenforgalmi adókból származó bevétele, de a városvezetés és a helyi turisztikai egyesület arra számít, hogy a jövő nyárra befejeződő, összesen 560 millió forintos városfejlesztési projekt fordít majd a trenden - számolt be Hídvégi József (Fidesz), Fonyód polgármestere az MTI-nek csütörtökön.

Pécs évente 10 millió forintra pályázhat 

Komoly turisztikai célú fejlesztésekre ad lehetőséget a pécsi ókeresztény emlékhelyeken a jövőre életbe lépő világörökségi törvény.

Szakmai kézfogás a TDM-konferencián 

A napokban Móron rendezik meg a hatodik országos turisztikai desztinációmenedzsment konferenciát, ahol történelmi jelentőségű együttműködésről állapodott meg hat szakmai szervezet.

Hazahozták a halálos áldozatokat 

Csütörtökön késő délután megérkezett Magyarországra az egyiptomi buszbaleset halálos áldozatait szállító katonai repülőgép - tudatta a miniszterelnök szóvivője az MTI-vel.

Az utolsó sérült is úton van Magyarországra 

Az egyiptomi buszbaleset utolsó magyar sérültjét szállító repülőgép is felszállt csütörtök este Kairóban - közölte Szijjártó Péter az MTI-vel.

Nemzeti és történelmi emlékhelyek 

2011. november 7-én elfogadta a Parlament a kulturális örökség védelméről szóló törvény módosítását, amely bevezette a nemzeti és történelmi emlékhelyek fogalmát. Dr. Réthelyi Miklós nemzeti erőforrás miniszter és Hammerstein Judit kultúráért felelős helyettes államtitkár 2011. november 10.-én sajtótájékoztatót tartott a Budavári Mátyás-templomnál.
Nézze meg nálunk az EDEN filmet!

Nézze meg nálunk az EDEN filmet! 

Elkészült az a háromperces kisfilm, amelyet az Európai Bizottság filmes csapata készített az EDEN (Kiváló Európai Desztinációk) hazai nyerteséről, a Mecsek térségéről.  Az elkészült film kiválóan mutatja be Pécs, Pécsvárad és Orfű nevezetességeit és természeti értékeit.

Finn érdemrendet kapott a Néprajzi Múzeum főigazgató-helyettese 

Tarja Halonen köztársasági elnök Dr. Szarvas Zsuzsát, a Néprajzi Múzeum főigazgató-helyettesét a Finn Oroszlán Lovagrend első osztályú érdemrendjével tünteti ki. A kitüntetést 2011. november 10-én adta át Jari Vilén nagykövet.

Egy Csepp Világnap és Egy Csepp Patikahét 

Az Egy Csepp Világnap lesz november 13-án a Syma Rendezvényközpontban. Több ezer embert várnak ingyenes egészségügyi szűrésekkel, bio- és egészségpiaccal, egész napos koncertekkel (többek közt Zséda, a Qualitons, az X Faktor énekesei, a Fiesta, illetve Rutkai Bori és a Hébe-hóba Banda lép föl a Vacka dalokkal), gyerekfoglalkozásokkal (Cellux Csoport, Noha Stúdió, ugrálóvár) sorsolásokkal, díjátadókkal valamint a már hagyományos Diabetes Sétával várnak mindenkit.

Magyar nyertes az easyJet nemzetközi játékán 

Magyar lány nyerte az egyik mini nyaralást az easyJet reklámfilm játékában a Facebookon. Szita Valentina a heti szavazáson 1530 vokssal győzött, így három barátjával együtt kiruccanhat a légitársaság egyik célállomására.

Új kolléga az ENIT-nél 

Málik Katalin lett az ENIT- Olasz Nemzeti Turisztikai Hivatal új sajtóreferense.

Turisztikai információs központ Aradon 

Turisztikai információs központot hoznak létre Aradon, erről kötött megállapodást a héten a  megyei önkormányzat a román turisztikai minisztériummal, írja a NyugatiJelen.

Szervezeti átalakítás az MKEH-nál 

November 1-jei hatállyal átalakult a Magyar Kereskedelmi Engedélyezési Hivatal szerkezete. A szervezet struktúráját tekintve a 2010. február 1-jét megelőző állapot állt vissza a Hivatalnál, tájékoztatta a TurizmusOnline-t  Békési Tamás főosztályvezető-helyettes.

Patkányok a Schönbrunni Állatkertben 

Megnyitotta kapuit a Schönbrunni Állatkert legújabb látványossága, a patkányház, ahol a világ hatvan patkányfaja közül hárommal ismerkedhetnek meg a látogatók.

Mélyrepülés a wellness szegmensben is 

Szeptemberben stagnált a kereskedelmi szálláshelyek vendégforgalma, az idén a népszerű wellness-szállók látogatottsága is 6 százalékkal csökkent.

Borszerda - újratöltve 

Idén harmadik alkalommal rendezik meg a Borszerdát, az Agrármarketing Centrum és a Nemzeti Bormarketing Alap támogatásával. A résztvevő éttermek azokat várják, akik szívesen fogyasztanának minőségi magyar borokat féláron - írja az mmonline.

Újabb kilenc sérült hagyta el Egyiptomot 

Újabb kilenc sérült tér haza Egyiptomból, miután csütörtök délelőtt felszállt Hurghadából az őket Magyarországra szállító repülőgép - közölte a Miniszterelnökség az MTI-vel.

Best Reisen: megfelelő jogosítványa volt a buszsofőrnek 

A Best Reisen utazási iroda szerint az Egyiptomban balesetet szenvedett autóbusz sofőrje rendelkezett a szükséges vezetői engedéllyel, a jármű pedig kifogástalan műszaki állapotban volt.

Újra lehet bormarketingre pályázni 

A Vidékfejlesztési Minisztérium háttérintézménye, az Agrármarketing Centrum (AMC) újra meghirdeti a magyar borok, borászok és borkultúra hazai népszerűsítésére szolgáló projektek támogatását, a pályázóknak 125 millió forint áll rendelkezésre - tájékoztat a kormányzati portálon a szaktárca.

Műtárgy lett a boroscimke 

Az újborához kapcsolódó címkepályázatok válogatott alkotásaiból rendez kiállítást a kisharsányi Vylyan Pincészet, a tárlat november 10. és 29. között tekinthető meg a pécsi Hattyúház Galériában.

Illegális pálinkakészlet Tokajban 

Illegális pálinkaértékesítés miatt indult eljárás Borsodban, a Tokaj-hegyaljai borvidék egyik borospincéjének a tulajdonosa ellen, miután a pincében 1.345 liter pálinkát találtak a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) munkatársai - közölte a hatóság szerdán az MTI-vel.

Eltűnhetnek a szeszes italok 

Eltűnhetnek a kevésbé tehetős fogyasztók által keresett, a pálinkatörvény 2002-es hatálybalépése óta külön kategóriába sorolt olcsó, gyengébb minőségű, ezért az egészségre is jobban káros szeszes italok a boltok polcairól, illetve a kocsmákból, miután novembertől ötven százalékkal növekedett az aromás szeszes italokra kirótt jövedéki adó – hangzott el a Kossuth Rádió Krónika című műsorában.

A turizmus 2010-ben, Magyarországon 

A Központi Statisztikai Hivatal (KSH) közelmúltban publikált 2010. évi végleges adatai, valamint a Magyar Turizmus Zrt. által a magyar lakosság utazási szokásairól 2010 decemberében készült felmérés eredményei alapján a Magyar Turizmus Zrt. elkészítette a Turizmus Magyarországon 2010 című magyar és angol nyelvű statisztikai kiadványát.

Ismét lesz Budapest Winter Invitation! 

Hamarosan indul a nagy sikerű Budapest Winter Invitation (BWI) téli forgalomélénkítő kampány, amelyre a Magyar Turizmus Zrt. szervezésében immár hatodik alkalommal kerül sor 2011. november 15. és 2012. március 31. között.

Nem változik a TUCE kerete 

A jövő évi költségvetésről vitáztak az Országgyűlés Sport és Turisztikai Bizottságának tagjai október 19-i ülésükön.

Csodás spanyol tájakon 

Spanyolország tájai nemcsak a nyári főszezonban, hanem télen is nyugodt kikapcsolódást ígérnek.

Ahol tudják, hogyan kell élvezni az életet 

Franciaország a világ legnépszerűbb úti célja. Történelmi emlékei, változatos tájai, lakóinak kedvessége, a finom ételek, a kiváló borok és az élet élvezetének művészete évről évre milliókat csábít a gallok földjének felfedezésére.

Vízben van az orvosság 

Az Országos Gyógyhelyi és Gyógyfürdôügyi Fôigazgatóság hazánkban jelenleg 55 gyógyfürdôt tart nyilván. A lista folyamatosan bôvül – a hatályos jogszabály azt a fürdôt nevezi gyógyfürdônek, amelyben legalább egy természetes gyógytényezôt (például ásványvizet, minôsített gyógyvizet vagy gyógyiszapot) használnak, és emellett teljes fizioterápiás ellátást, gyógyfürdôkezelést (balneoterápiát), vagy hidroterápiát nyújtanak.

Az ember és természet alkotta világok találkozása 

Borsod-Abaúj-Zemplén megye székhelyeként Miskolc egyedülálló kulturális és turisztikai vonzerőivel „örök vendégfogadójává” válik a már korábban itt járt turistáknak, hiszen aki egyszer ellátogat városunkba, és megérinti annak egyedisége, szívesen tér ide vissza, rendszerint többedmagával. Meglátja, városunk sokszínűsége Önt is magával ragadja!

Egységes 4%-os ifa a fővárosban 

Egységesítik az idegenforgalmi adó kivetési gyakorlatát a budapesti kerületek és a főváros, ennek alapja a négyszázalékos adómérték lesz – jelentette be Rogán Antal (Fidesz– KDNP) V. kerületi polgármester, miután az érintett önkormányzatok egyeztettek a kérdésben.

A jövő évi adócsomag szinte mindenkinek fájni fog 

Nemcsak a lakossági, hanem a vállalkozói szférától is jelentős forrásokat von el jövőre a kormányzat. Vigyázat, fájni fog! – figyelmeztet a BDO Magyarország közleménye.

Túraszervezők, 21. századi eszmeiséggel 

Az ökoturizmus nemcsak hívószóvá, de komoly trenddé is vált a gazdagabb országok felelősen gondolkozó polgárainak körében. A témában összeállított mind több utazási ajánlat nemcsak a vállalkozó kedvű utazók kalandvágyát elégíti ki, de valamilyen szinten a meglátogatott helyek ökológiájának védelmével kapcsolatban megfogalmazódó igényeket is.

Unplugged 

Kinek nem jutott még eszébe, hogy jó lenne néhány napot számítógép, telefon, sőt, televízió nélkül pihenni, tollal levelet írni, és legfeljebb a szomszédtól hallani a világban történtekről? Szeretnénk néha ezt az állapotot elérni… és akad, aki már el is adja nekünk!

Mondd neki, hogy… 

Tegnap még nagyokat nevettünk az egyik-másik internetes fordítóprogram által „alkotott” kusza szövegeken, ma meg utazáskor már többé-kevésbé zökkenőmentesen beszélgethetünk a helyiekkel telefonunk segítségével… ha letöltjük hozzá a megfelelő alkalmazást!

Te vagy talán a nekem való! 

Átlagos útikönyvet a nagyon kíváncsi meg a kipipálós attitűdű ember olvas. Nekem meg a kutya nem csinál olyan bedekkert, amelyben leginkább az én szám íze szerinti dolgok szerepelnek. A két „véglet” között keresi a középutat az osztrák Nectar & Pulse nevű vállalkozás, amelynek kiadványaiban a vevő által kiválasztott szerző(k) idegenvezetik őt a városban, javasolnak megnézni, kipróbálni érdemes helyeket.

‘Legkedvezőbb Publikált Ár’ Szállodai Program a Travelporttól 

a Travelport, a globális utazási iparág üzleti szolgáltató vállalata, olyan új szállásfoglalási programot vezetett be, amely a Travelport utazási irodai ügyfelei számára garantált hozzáférést biztosít a legkedvezőbb nyilvánosan rendelkezésre álló globális szállodai csoportok által kínált szobaárakhoz.

Csütörtökre minden áldozat és sérült Magyarországon lehet 

Csütörtökön visszaérkezik Magyarországra a vasárnapi egyiptomi buszbaleset áldozataiért szerdán kiutazott magyar katonai repülőgép a 11 holttesttel és csütörtök estére az összes magyar sérült, valamint az áldozatok és sérültek ingóságai is megérkeznek Budapestre - jelentette be szerdai sajtótájékoztatóján a miniszterelnök szóvivője.

2012: Marcali fürdője gyógyfürdővé válik 

A marcali önkormányzat testülete jóváhagyta, hogy jövőre gyógyfürdővé váljon a helyi fürdő, és amelynek fenntartásához egyre kevesebb összeggel kell hozzájárulnia a helyi önkormányzatnak - számolt be Czimmerman Árpád fürdőigazgató az MTI-nek szerdán.

„Új értékek - régi terek” - kisfilm a Mecsek térségéről 

Már elérhető a Turizmus Zrt. weboldalán és az EDEN nemzetközi honlapján az a háromperces kisfilm, amelyet az Európai Bizottság filmes csapata készített az EDEN (Kiváló Európai Desztinációk) hazai nyerteséről, a Mecsek térségéről - tudta meg a Turizmus Online.

Rakd meg neki a Fóti úton! 

A Magyar Kerékpárosklub és a Budapesti Közlekedési Központ (BKK) közös sajtótájékoztató keretében adta át a Fóti úti kerékpársávot a kerékpárral közlekedőknek - közölte a BKK.

A statisztika élén: Észak-Magyarország 

Észak-Magyarország szeptemberben is tartja vezető pozícióját a statisztika élén - közölte a Turizmus Online-nal Magyar Turizmus Zrt. Észak-magyarországi Regionális Marketing Igazgatósága.

300 kilométer autópálya Erdélyből 

Vissza nem térítendő európai pénzekből épülhet a Marosvásárhely (Targu Mures) és Jászvásár (Isai) között tervezett, mintegy 300 kilométeres autópálya - számolt be az MTI a money.ro román gazdasági hírportál híre alapján.

Már ide is repül az Air France A380-as: 

Az Air France folytatja új útvonalak bevezetését az Airbus A380-as repülőgépével két új úticéllal: Dubai a 2011. december 5-én induló téli menetrend keretében és Los Angeles, ahová a járatok 2012. május 28-tól indulnak - közölte a Turizmus Online-nal a légitársaság.

"Gyalogmetrón" Britanniában 

Nyolcvanhárom évnyi feltárási munka után immár barlangrendszeren át is el lehet jutni Angliában Cumbriából Lancashire alatt Yorkshire-ba: a "gyalogmetró" hossza több mint 110 kilométer.

Természetjáró és kerékpáros turizmus fejlesztési koncepció készül 

Három kerékpárút fejlesztését tekinti a kormány kiemelt állami beruházásnak: a Duna menti kerékpárútvonalat, I. ütemben Rajka és Budapest között, a Budapestet a Balatonnal összekötő kerékpárút-hálózat kiépítését, I. ütemben Budapest-Etyek között, valamint a Balaton körüli kerékpárosút komplex minőség fejlesztését - olvasható a minisztérium honlapján.

Air France: jól megy a Marseille-i bázis 

Elégedett az Air France új, idén október 2-tól bevezetett Marseille-i szolgáltatásával - tájékoztatta a Turizmus Online-t a légitársaság.

Fáradt? Egyen koffeines húst... 

A szakemberek már évek óta olyan ételek kikísérletezésén dolgoznak, ami kis mennyiségben is nagy energiát ad és ami még a legfáradtabb katonát is azonnal felébreszti.
Feliratkozás a Turizmus Online hírlevelére

Álláshirdetések

Munkatársat vagy munkát keres?

Adja fel hirdetését a Turizmus Online portálon, a turisztikai szakma honlapján! Leendő kollégái is minket olvasnak - válasszon csomagjaink közül!