Germanwings-Austrian Airlines codeshare 

Miután a Germanwings és az Austrian Airlines – a Lufthansa két leányvállalata – tavaly decemberben elkezdte együttműködését, a két légitársaság most még szorosabbra fűzi kapcsolatát egymással: codeshare-járatok üzemeltetésébe kezdenek.

A borászatról beszélt Tiffán Zsolt a Parlamentben 

A Baranya Megyei Önkormányzat elnöke a tegnapi napirend előtti felszólalásában elmondta, közel három éve beépítésre került a jogrendszerbe (127/2009 FVM rendeletbe) az integrált szőlészeti és borászati nyilvántartó rendszer. Ennek az informatikai rendszernek az elsődleges feladata, hogy a szőlő-bor ágazat nyilvántartással, adatszolgáltatással, ellenőrzéssel kapcsolatos közösségi és tagállami kötelezettségek teljesítését támogassa.

Nem fizet osztalékot a Danubius 

A Danubius Hotels Nyrt. hétfőn megtartott éves közgyűlésén a részvényesek úgy döntöttek, hogy a társaság a tavalyi év eredménye terhére nem fizet osztalékot, továbbá elfogadták a társaság tavalyi egyedi és konszolidált beszámolóját - tette közzé a társaság a BÉT hivatalos honlapján hétfőn.
Komplett hülye vagyok - eltörtem az EURO 2012 labdát

Komplett hülye vagyok - eltörtem az EURO 2012 labdát 

Pellengére állítottak két férfit Ukrajnában, akik részegen megrongálták egy bevásárlóközpont focilabdaszobrát.

Eddig 16 hajdani SCD cég került felszámolás alá 

(MTI) - Az SCD Csoport balatoni kempingeket tartalmazó érdekeltségeit tavaly megvásároló Turisztika Hungária Kft. (TH) projektcégei közül 16 ellen indult eddig felszámolási eljárás, a korábbi tulajdonos által vállalt 16,4 milliárd forintos fejlesztési kötelezettségről még folynak az egyeztetések - tájékoztatta Nagy Gábor, a TH tulajdonos ügyvezetője az MTI-t hétfőn.

Fesztivál kollégium alakult 

(MTI) - A gasztronómiai, turisztikai és kulturális vonatkozásokkal egyaránt bíró fesztiválok támogatására új ideiglenes kollégiumot hozott létre a Nemzeti Kulturális Alap (NKA), együttműködésben a Nemzeti Fejlesztési Minisztériummal (NFM); a 300 millió forintos keretre május elejétől lehet pályázni.

Thaiföld beköltözik a Nagycsarnokba 

Legutóbb novemberben rendezték meg a sikeresnek mondható Thai Napokat. Ennek a sikernek, és az egyre növekvő érdeklődésnek köszönhetően ezen a héten 2012. április 19-21. között ismét Thai Napok lesznek a budapesti Vásárcsarnokban.
Utolsó simítások a szlovák-magyar geoparkban

Utolsó simítások a szlovák-magyar geoparkban 

Az utolsó információs táblákat helyezik ki a napokban a Novohrad-Nógrád Geoparkban a somoskői várat és a macskalyuki bányát bemutató tanösvényekre; a tájékoztatók az egész területen megfelelnek a nemzetközi követelményeknek - mondta az MTI-nek hétfőn a Novohrad-Nógrád Geopark Nonprofit Kft. ügyvezetője.
Öntsünk tiszta vizet a medencébe!

Öntsünk tiszta vizet a medencébe! 

A Turisztikai Tanácsadók Szövetsége a turizmus szerintük legfontosabb területein a „Versenyképesség 8 pontja” címen szakmai vitát kezdeményez.

Eddig 16 hajdani SCD projektcég került felszámolás alá 

Az SCD Csoport balatoni kempingeket tartalmazó érdekeltségeit tavaly megvásároló Turisztika Hungária Kft. (TH) projektcégei közül 16 ellen indult eddig felszámolási eljárás, a korábbi tulajdonos által vállalt 16,4 milliárd forintos fejlesztési kötelezettségről még folynak az egyeztetések - tájékoztatta Nagy Gábor, a TH tulajdonos ügyvezetője az MTI-t hétfőn.

Kényszerleszállás a londoni Gatwick repülőtéren 

Kényszerleszállást hajtott végre hétfőn London második legnagyobb repülőterén, Gatwicken a Virgin Atlantic brit légitársaság egy óriásgépe, amelyről vészcsúszdákon menekítették ki az utasokat.

Danubius közgyűlés: nem fizetnek osztalékot 

A Danubius Hotels Nyrt. hétfőn megtartott éves közgyűlésén a részvényesek úgy döntöttek, hogy a társaság a tavalyi év eredménye terhére nem fizet osztalékot, továbbá elfogadták a társaság tavalyi egyedi és konszolidált beszámolóját - tette közzé a társaság a BÉT hivatalos honlapján hétfőn.

Brazil séf rekonstruálta a Titanic utolsó menüjét 

Ton Vasconcellos világhírű brazil szakács péntek este "újrafőzte" a száz évvel ezelőtt elsüllyedt Titanic luxushajón az első osztályon utazóknak felszolgált "utolsó vacsorát" - adta hírül az MTI nyomán a Női Téma.

Saját asztalt kapott Juhász Ferenc a New York Kávéházban 

Juhász Ferenc kétszeres Kossuth-díjas és az egyetlen élő Baumgarten-díjas író volt a New York Kávéház Irodalmi Páholy rendezvénysorozatának első vendége. Az íróóriás, a New York-os hagyományokat felélesztve, elsőként kapott művészasztalt - adta hírül az Infovilág .

Sürgős intézkedést kér a Budapest Airport a kormánytól 

Két és fél hónappal a Malév-csődje után a magyar utasok még mindig egy sor átszállási lehetőségtől és közvetlen úticéltól esnek el. Ez idő alatt Bécsben és Prágában újabb bevételekhez jut az ottani repülőtér részben azért, mert bizonyos piacokon Magyarországon még mindig nem módosították a korábbi légügyi egyezményeket. Miközben idehaza még mindig csak a tervezett tender előkészítése zajlik, a potenciális légitársaságok és a Budapest Airport utasok tízezreit veszíti el a késlekedés miatt minden egyes hónapban.

Kié lett a legjobb kiadvány, honlap, kampány? 

Megszületett az Iránytű, a Turizmus Trend szaklap immár hagyományos kommunikációs versenyének végeredménye.

Lovasturisták költöznek az egykori Bezerédj-kastélyba 

A kastélyokban igen gazdag Tolna megye új, minőségi szálláshellyel bővült a közelmúltban. A hétvégén ünnepélyes keretek között megnyitott a Szekszárdtól 20 kilométerre fekvő Szedresen az egykori Bezerédj-Fiáth-kastély két épületében a Lovas Udvarház.

Idén is lesz virtuális utazási kiállítás 

Idén újra megrendezik a virtuális utazási kiállítást 2012. május 11-20. között.

Szavazzuk meg az év madarát! 

A tavalyi kezdeményezés sikerén felbuzdulva, a Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület (MME) az idén is a lakosság döntésére bízza, hogy mi legyen a következő év madara, értesült lapunk.

Helycserés támadás az Andrássy úton 

A Budapesti Közlekedési Központ (BKK) hétfőn megkezdte az Andrássy út belső szakaszán a forgalmi rend átalakítását. A munkák eredményeként helyet cserél a parkolósáv és a kerékpársáv az Oktogon és a Bajcsy-Zsilinszky út között, közölte a BKK.

Megalakult a Magyar Gasztro Térkép Klaszter 

A szakmai egyesülés fő céljai között a honi élelmiszer-kersekedelem élénkítése és többek között a vendéglátás költséghatékonyabb, több magyar alapanyagra épülő működése áll.

A turisztikai felsőoktatás átalakításáról az Idegenvezetők Klubjában 

A turisztikai felsőoktatás átalakításáról az Idegenvezetők Klubjában

Híres holland formatervező tervezi újra a KLM business osztályát 

A KLM a híres holland formatervezőt, Hella Jongeriust kérte fel flottájának repülőgépein a business osztály World Business Class (WBC) enteriőrjének újratervezéséhez.

Harminc százalékos volt a szállodák kihasználtsága tavaly 

Mindössze 30 százalékos volt a kihasználtsága tavaly a romániai szállodáknak – derül ki az Econtext adataiból.

Bezáratta az önkormányzat a gyorséttermet 

(MTI) - Költöznie kellett a McDonald's-nak a milánóiak kedvenc bevásárlóközpontjából, a mozaikpadlójáról és üvegtetejéről híres II. Viktor Emánuel Galériából.

Új honlapot kapott a Silver Resort 

Elindult a Hotel Silver Resort****Superior Wellness & Konferencia szálloda új honlapja.

Szezonszünet a Hunguest Hotel Heiligenblutban 

2012. április 15-én megkezdődött a szokásos tavaszi szezonszünet a Hunguest Hotel Heiligenblutban, amely idén május 25-ig tart.

Két hét múlva nyit a Tisza-tavi Ökocentrum 

Két héttel a hivatalos nyitás előtt a munkálatok utolsó simításai zajlanak a természet templomában, a Tisza-tavi Ökocentrumban. Az Európa legnagyobb – 1 millió literes – édesvízi akváriumrendszerével is rendelkező létesítmény eddig nem látott formában mutatja be a Tisza-tó természeti kincseit.

Új légi járatok a horvát tengerpartra 

Horvátországi járatot nyitott többek között az SAS, a Finnair, az Eurowings és Monarch Airlines, és 20 évnyi kihagyás után visszatér a szerb Jat Airways is.

Indul az új zágrábi repülőtér építése 

A Bouygues Batiment International és Aeroports de Paris Management francia cégekből álló ZAIC (Zagreb Airport International Company) konzorcium hozzákezdett az új modern zágrábi légikikötő építéséhez.

Változott a vasúti menetrend 

Április 15-től különféle menetrendi módosítások léptek életbe nagyságrendileg a vasútvonalak felén, amelyek több mint négyszáz vonatot érintenek.

Repülők és egyéb szépségek 

„Repülők és egyéb szépségek” címmel nyílik meg Szotyory László Munkácsy – díjas festőművész kiállítása.

Érmeket hoztak a tarpai pálinkák 

(MTI) - Arany- és ezüstérmet kaptak a kiemelkedő minőségű párlatok világversenyén, a klagenfurti World Spirits Awardon a tarpai pálinkák.

Lehet, hogy felgyújtották az éttermet 

(MTI) - Kigyulladt egy vendéglő hétfőn Óbudán, az oltás közben megsérült egy tűzoltó - közölte a Fővárosi Katasztrófavédelmi Igazgatóság szóvivője az MTI-vel.

Étterem Hét: díjazták Budapest legjobb éttermeit 

A 2012. március 26. és április 01. között megrendezett budapesti "Étterem Hét" rendkívül nagy sikernek örvendett, több mint 13.000 Vendég látogatott el a résztvevő 66 étterembe.

Támogatott nagyrendezvények Nyíregyházán 

Hét, idegenforgalmi és városmarketing-szempontból is jelentős kulturális nagyrendezvény költségeihez ad együttesen 25 millió forint támogatást a nyíregyházi önkormányzat az idén - közölte az MTI-vel Kovács Ferenc, a szabolcs-szatmár-beregi megyeszékhely polgármestere.

Graffitizők rendőrkézen 

Új vonatokat rongáló graffitizőket fogtak el a MÁV Zrt. márciusban átadott Biztonságirányítási és Felügyeleti Központja segítségével. A térfigyelő kamerával tetten ért, őrizetbe vett két személyt egy társuk a rendőrségre ment meglátogatni, ám a videófelvételéről bebizonyosodott: ő volt a harmadik elkövető.

Dél-dunántúli Borturisztikai Klaszter: sikeres másfél év 

Összességében eredményesnek értékelte a Pannon Borrégió borainak piacra jutását segítő Dél-dunántúli Borturisztikai Klaszter másfél éves működését a szervezet elnöke pénteken Pécsen.

Májusra már fogadja a vendégeket a Pálinkaház Tarpán 

Arany- és ezüstérmet kaptak a kiemelkedő minőségű párlatok világversenyén, a klagenfurti World Spirits Awardon a tarpai pálinkák.

Turisztikai program EU-támogatással Balatonfenyvesen 

A Balatonfenyvesi Turisztikai Egyesület 50 millió forintos uniós támogatást nyert programja megvalósításához, ennek köszönhetően Balatonfenyvesen májusban Fenyővirágzás Fesztivált rendeznek hagyományteremtő céllal, nyáron újraindítják a település kertmoziját, jövő nyárra pedig túraútvonalakat jelölnek ki a Nagyberekben, kulcsos-házakat és sporteszköz-kölcsönzőt létesítenek - hangzott el a projekt nyitórendezvényén pénteken.

Turizmusfejlesztésre szánt EU-s pénzeket vertek el 

Az olasz adórendőrség szerint villák felújítására és fényűző esküvőkre költötték az Európai Unió által az idegenforgalmi ágazat fejlesztésére szánt támogatásokat Calabria régióban - írta pénteken internetes hírportálján a BBC brit közszolgálati médium.

Megjött az első Lufthansa charter Sármellékre 

Hévízi, sárvári, zalakarosi és balatoni szállodákba hozott vendégeket a Lufthansa idei első, Sármelléken szombaton landolt charterjárata, fedélzetén 95 utassal.

Gyakorlórepülések Debrecen légterében 

Intenzív gyakorlórepüléseket végeznek vasárnap délután Debrecen légterében a Wizz Air légitársaság gépei - közölte az önkormányzat sajtóreferense szombaton az MTI-vel.

Executive menüt is kínál majd az Infopark dolgozóinak a ZP 

A Zöld Pardon a Magyarországon érvényes rendelkezések figyelembevételével, a szakhatóságokkal és önkormányzatokkal folyamatosan egyeztetve épül, hangsúlyozza most kiadott közleményében a szórakozóhely az Index pénteki cikkére reagálva, melyet nálunk is olvashattak.

Badacsonyi borok bemutatkozása 

Huszonnyolc badacsonyi borász másfél száz bora sorakozott fel a fővárosi New York Kávéházban.

Somlói borász lett 2012-ben a Borászok Borásza 

Április 13-án, pénteken este tartották a Boscolo-hotelben az idei Borászok Borásza-gálát, ahol Györgykovács Imre somlói borászt választotta a szakma 2012 legjobbjának. A tokaji Balassa István lett az év borászfelfedezettje.

Bajszot akasztott a ZP a Lufthansával? 

A budapesti német nagykövetség képviselői az elmúlt hetekben minden követ megmozgattak, hogy a magyar politika illetékesei figyelmét ráirányítsák a Zöld Pardon új komplexumának építkezésére. A szabadtéri szórakozóhely, amely a jövő héten egy Tankcsapda-fellépéssel nyitna a Rákóczi híd budai lehajtójánál, alig 50 méterre dübörög majd a nap 24 órájában működő, több nagy légitársaságot is kiszolgáló Lufthansa Systems ablakaitól, írja az Index.

Sztíviával édesítik a Nestea italokat 

A Coca-Cola bevezeti első sztíviakivonattal készült Nestea termékét, amely 30%-kal kevesebb cukrot tartalmaz - adta hírül az Élelmiszer Online.
Feliratkozás a Turizmus Online hírlevelére

Álláshirdetések

Munkatársat vagy munkát keres?

Adja fel hirdetését a Turizmus Online portálon, a turisztikai szakma honlapján! Leendő kollégái is minket olvasnak - válasszon csomagjaink közül!